Az arckrémek és balerinacipők között tényleg nem fricskának és nem is provokációnak szánjuk, de most már egyszerűen muszáj beszámolnunk arról, hogy a világ kulináris központjában, New York-ban végérvényesen kitört a malachús őrület.
Az arckrémek és balerinacipők között tényleg nem fricskának és nem is provokációnak szánjuk, de most már egyszerűen muszáj beszámolnunk arról, hogy a világ kulináris központjában, New York-ban végérvényesen kitört a malachús őrület. Egy ideje már valójában tart, de úgy tűnik, most éri el csúcspontját ez a trend –a szaksajtó mindenesetre zeng tőle. Nem pontosan tudjuk, hogy mire vezethető vissza, de tény, hogy azok az ételek, amelyek 5-10 éve még elképzelhetetlenek lettek volna a tengerentúli éttermek étlapján, ma a létező legmenőbb fogások. Valamit is magára adó, komoly vendéglő egészen biztos, hogy kínál ropogós malacot, órákon át, lassan készült, omlós, szaftos sültet. Legnépszerűbb a malac hasaalja, ami nem más, mint húsos, zsíros császárhús –ezt egyébként az ázsiai konyha, főleg a kínai és koreai gyakran használja –nem véletlen, hogy gyakran ebben az ízvilágban, fokhagymásan, édeskésen, fűszeresen, ragacsosan kínálják.
Tarolnak tehát a remegős cupákok, sertéshúsból készülő hamburgerek, egyik leghelyesebb (khm) fogás szerintünk a „lardo bruschetta”, ami konkrétan a szalonnás pirítós szofisztikált elnevezése. A The New York Times nagyhatalmú étteremkritikusa szerint a várost szimbolizáló nagy alma lassan akár egy sült malac szájába kerülhetne. Megy még ezen kívül a borjúmirigy, borjúfej, pacal, disznóláb, velő –minél durvább, annál jobb.
Hogy a hajszálvékony carpacciok, tonhaltatárok, szusik után (ill. mellett) hogyan tudtak így divatba jönni a fent nevezett elemek, tényleg rejtély. Nagy valószínűséggel egyszerűen úgy, hogy finomak. Az tény, hogy egy kiváló minőségű, zsírokban gazdag hús rendkívül ízes és szaftos tud lenni, de akkor is nehezen látjuk magunk előtt, amint az elegáns new yorkiak cupákoznak. Ezek az ételek szerintünk annyira férfias, macsó-kaják, hogy azt meg pláne nehezen tudjuk elképzelni, amint egy gyertyafényes randin ezt rendeljük –valószínűleg nem is–hiszen nem könnyű kulturáltan elfogyasztani egy szaftos, ragacsos húsdarabot –hacsak véletlenül éppen nem olyan pasival vacsorázunk, aki kifejezetten bukik a barbár oldalunkra.
