Tépik egymást a gyerekeid? Mutatjuk, hogy lesznek jó tesók
Bármennyire is fájdalmas végigasszisztálni, ahogy a gyerekek gyötrik egymást, a visszahúzódás kifizetődőbb, mint folyton igazságot tenni.
Bármennyire is fájdalmas végigasszisztálni, ahogy a gyerekek gyötrik egymást, a visszahúzódás kifizetődőbb, mint folyton igazságot tenni.
Egy szép Excel táblázatban összefoglalva tulajdonképpen reménykeltőnek is tűnhet a dolog, legalábbis ha valaki még a folyamat elején jár épp, és nem igazán látja a fényt az alagút végén.
Az agresszió agressziót szül - még mindig kevesen tudatosítják ennek beláthatatlan következményeit
A Fitten, vidáman című ingyenes kiadványban a táplálkozással és a testmozgással kapcsolatos tanácsok és információk olyan logika szerint vannak felépítve, hogy a szülők átláthatóan, könnyedén kaphassanak praktikus megoldási javaslatokat a gyermeküket érintő konkrét problémára.
Egy amerikai kutatás szerint az anyák többsége kapott már olyan "jótanácsot", ami többet ártott, mint használt.
Mit kapunk a családunktól, és mit kezdhetünk ezzel a csomaggal? Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta előadásában erre válaszolt. Meg is hallgathatod.
Egy friss hazai felmérésből az derül ki, hogy a családok többségénél szóba sem kerül a fertőzés vagy a vírus elleni védőoltás.
Nem újdonság, hogy a házasságok fele válással végződik, annál meglepőbb, hogy a hűtlenségen, az alkoholizmusból eredő problémákon vagy az anyagi gondokon kívül sok más, akár jelentéktelennek tűnő oka is lehet egy párkapcsolat megromlásának.
Egyszerűbb egészséges babákat nevelni, mint beteg felnőtteket gyógyítani, sok szülő mégsem törekszik eléggé a megelőzésre. Nem véletlen, hogy már kisgyermekkorban is népbetegség az elhízás.
Elmesélem, milyen nyomokat hagyott kamasz éveimben a család szétszakadása és az az állandó hiányérzet, ami olyan sokáig munkált bennem a szüleim válása után.
Ha nem tudná valaki, a kölyköt nem a fejénél fogva kell felemelni, a tequila nem a gyerek megnyugtatására való (sokkal inkább az anyjának) és az sem tesz jót a bébinek, ha akváriumba tesszük, hátizsákba gyömöszöljük vagy slagot használunk a fürdetéshez.
A szülőszobán csak a létszám van meg, a családi összetartást az évek szülik. És egyszer a gyerek sem zavar már minket, legalábbis a sajátunk.