9 ok, ami miatt nem kívánod a szexet
Az alacsony libidó hátterében rengeteg különböző – biológiai és pszichológiai – ok húzódhat meg. Fontos, hogy ezeket felismerjük, mert ez segíthet a probléma megoldásában.
Az alacsony libidó hátterében rengeteg különböző – biológiai és pszichológiai – ok húzódhat meg. Fontos, hogy ezeket felismerjük, mert ez segíthet a probléma megoldásában.
A szex közben jelentkező fájdalom zavaró, de tudd, hogy nem vagy ezzel egyedül. A jelenség sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, ezért különösen fontos, hogy szégyenkezés helyett beszéljünk róla – akár az orvosunkkal is.
Általában szülni nem egy leányálom, és akkor még finoman fogalmaztam. Vannak, akiket az első szülés olyan rosszul érint, hogy emiatt komolyan elgondolkoznak azon, akarnak-e a jövőben még gyereket. Sokakat viszont nem tántorít el a korábbi rossz tapasztalat, inkább mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkellemesebb szülésélményben legyen részük.
Szeplőtelen szüzek, férfifaló ribancok, humortalan fapinák. A nőkre nézve meglehetősen degradáló archetípusokban bővelkedik a közgondolkodás. A férfiak hatalmi dominanciája és a korlátozó nemi szerepek elterjedtsége miatt ma is tartják magukat a női szexualitásról vallott avítt nézetek. Itt az idő, hogy újragondoljuk a káros mítoszokat!
Régóta zajlik a vita a nemek között, ki él át hatalmasabb fájdalmat: a herén rúgott férfi vagy a gyermekét természetes úton megszülő nő. Az első esetet nem tudjuk prezentálni, ám a férfiak körül egyre többen vállalják, hogy kipróbálják a nőkre kiszabott terheket, fájdalmakat.
Aki ismer akár csak egy vörös hajú, jellemzően szeplős, fehér bőrű embert, az jól tudja, mennyire könnyen leégnek a napon és mennyit küzdenek érzékeny kültakarójukkal. Ráadásul gyerekként sokszor kapnak gúnyneveket amiatt, mert eltérnek az átlagtól. Mintha a természet is tisztában lenne ezzel – cserébe adott nekik egy nagy előnyt.
Az epidurális érzéstelenítés hatalmas kincs. Nem csupán a császármetszéseknél juttatnak érzéstelenítőt a gerincvelőbe: férfiak, idősek, akár gyerekek műtéteinél is jó szolgálatot tesz. Ám annak a tesztelése, hogy tényleg nem érez-e semmit a páciens, túlzás nélkül hátborzongató történelemmel bír.
Bezzeg amikor bement az a gyerek, akkor nem volt semmi baja, hát akkor most se üvöltsön, örüljön neki, hogy kijön! Nem egy szülő nőt aláznak meg mélységesen ilyen mondatokkal orvosok, ápolók, sőt, más anyák is.
Ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban fordul elő, hogy itt fáj, ott fáj... Sokszor tényleg csak az idő múlása áll a háttérben, de ha gyakran fájnak a végtagjaink, lehet, hogy más oka van, például a PAD.
Ha rendszeresen futsz, ezek a gyakorlatok neked is sokat segíthetnek, mind a sérülések megelőzésében, mind a rehabilitáció során.
Gyakran előfordul, főleg fiatal lányok esetében, hogy nem biztosak abban, vajon normális mennyiségű és erősségű-e a vérzésük. Ez különösen jellemző a menstruáció első néhány évében, amikor bármennyi vérzés túl soknak tűnhet.
Képes vagy betartani a diétát, tényleg rendszeresen sportolsz, soha nem késel egyetlen feladatoddal sem? Akkor azon kevesek közé tartozol, akiket rettenetesen irigyelnek az önuralmukért. Ugyanakkor mint mindennek, ennek is létezik egy negatív vetülete.