Bosnyák katonák gyakorlatoztak Zuglóban – ma tér viseli nevüket
Zugló egyik legforgalmasabb, de nem éppen szépségéről ismert terét maga Ferenc József császár nevezte el, pedig az uralkodónak gyakran meggyűlt a baja Boszniával.
Zugló egyik legforgalmasabb, de nem éppen szépségéről ismert terét maga Ferenc József császár nevezte el, pedig az uralkodónak gyakran meggyűlt a baja Boszniával.
Esztergomot és Párkányt köti össze a Mária Valéria híd, amelyet Ferenc József és Erzsébet királyné legkisebb gyermekéről neveztek el, aki azért született Magyarországon, mert anyja annyira szerette a magyarokat. A lány nevelésében azonban hiba volt ezt erőltetni.
A dicsőséges tavaszi hadjárat 1849. áprilisi sorozatos sikereit a nyári vereségek és a fegyverletétel, ősszel pedig megtorlások követték. Ferenc József az egyik legnépszerűtlenebb magyar uralkodóként foglalta el a trónt.
A Magyarországon rendkívül népszerűtlen Ferenc József ellen 1853. február 18-án Bécsben még merényletet is megkíséreltek, az utókor emlékezetében – feleségével, Sissivel együtt – mégis a boldog békeidők szimbólumaként él.
Mai kattintásvadászat-paródiánk Ferenc József életéről szól.
Megnéztük, hol teázgatott Erzsébet királyné, miközben a járatára várt.