Madách Imrét nem kell bemutatni senkinek. Ha mégis megtennénk, akkor kiemelnénk, milyen nagyszerű költő, író, ügyvéd és politikus volt. Aki megírta Az ember tragédiáját. Aki egy évet börtönben töltött az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban történő részvételéért. Aki annyira szerette az anyját, hogy elvesztette miatta a feleségét.
Csaba 2018-ban saját karrierválsága miatt vállalta, hogy apaként otthon marad egyéves és három és fél éves gyerekeivel, miközben a felesége hat órában visszamegy dolgozni. Egy évet töltött otthon, ez idő alatt megismerkedett az anyaparákkal, és nagyon sokat tanult nemcsak a gyereknevelésről, de a saját élete menedzseléséről is.
Tóth Imre néven született Fehérvárcsurgón 1909-ben. Senki sem gondolta volna, hogy az egyik legnagyobb magyar–olasz szobrász válik belőle, aki ráadásul olyan kalandos életet élt, hogy bármelyik Rejtő-regény hőse belepirulna.
Tamara de Łempicka nem akármilyen festő: ő volt az első női szupersztár művész a történelemben, akiért a mai napig sztárok rajonganak Hollywoodban. Nemcsak megosztó, de hihetetlenül erős nő volt, akitől a történelem kétszer is elvett mindent.
Úgy érzed, hogy a munkahelyednél kilátástalanabb, kuszább, rosszabb helyet nem is találhattál volna? A főnököd egy zsarnok, kreativitásod romokban, és még este hétkor is meetingeken ülsz? Egy kicsit árnyaljuk a képet. Olyan elképesztően rossz munkákat mutatunk a történelmi időkből, amikhez képest a maiak felérnek egy napfényes üdüléssel.
Arany-Kovács Rozália ritka betegségben szenved. Olyannyira ritka, hogy hazánkban csupán 2500 eset ismert. Rozika nem képes dolgozni, a kór elképesztő fájdalommal jár, mégis mosolyog és minden erejével küzd azért, hogy a mitokondriális betegségről minél több érintett és orvos halljon.
Aki ismer akár csak egy vörös hajú, jellemzően szeplős, fehér bőrű embert, az jól tudja, mennyire könnyen leégnek a napon és mennyit küzdenek érzékeny kültakarójukkal. Ráadásul gyerekként sokszor kapnak gúnyneveket amiatt, mert eltérnek az átlagtól. Mintha a természet is tisztában lenne ezzel – cserébe adott nekik egy nagy előnyt.
A 21. század betegsége – legalábbis eddig – a koronavírus. Küzdünk ellene, és ez leköti a mindennapjainkat, és szinte el is felejtjük a korábbi századok veszedelmes járványait. Akkoriban is hősies küzdelem folyt a betegségek visszaszorításáért, a betegek elkülönítéséért. Pont ez volt az, ami nem tetszett Tífuszos Marynek.
Nobel-díjas tudós, sőt máig az egyetlen hazánkfia, aki Magyarországon végzett munkájáért kapta a rangos elismerést. Olyan rossz tanuló volt, hogy a családja először nem akarta engedni, hogy orvosnak tanuljon, féltek, hogy nyilvánosan szégyenbe hozza a többgenerációs orvosfamíliát.
Az első válasza a legtöbb embernek az, hogy azért, mert nyilvánvalóan Görögországból származik. No de ez egyáltalán nem igaz.
Sosem gondoltad volna, milyen céllal alkották meg a láncfűrészt: nem fákat akartak vágni, nem szakállas férfiak tesztoszteronszintjét csillogtatni, hanem a nőknek segíteni gyereket szülni. A történet még annál is bizarrabb, mint amire most gondolsz.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Nemzeti Színház. Mesebeli történeteket játszottak falai között, színészei pedig a sok költözés ellenére is képesek voltak mindig magas színvonalon, egységbe kovácsolódva megmutatni, mi is az igazán „nemzeti”.
