Már egy energiaital is káros az ereidnek
A koffeinből, taurinból és más gyógynövény-kiegészítőkből álló energiaitalok a hozzáadott nagy mennyiségű cukorral ártalmasak lehetnek az erekre.
A koffeinből, taurinból és más gyógynövény-kiegészítőkből álló energiaitalok a hozzáadott nagy mennyiségű cukorral ártalmasak lehetnek az erekre.
Az energiaitalok fogyasztása számos nem kívánt és nem ismert mellékhatással járhat együtt - ettől még persze nagy tételben fogynak. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának kutatási eredményei következnek.
Az energiaitalok koffeinnel és cukorral vannak tele, a túladagolás könnyen és észrevétlenül következik be, az azonnal érzékelhető tünetek mellett szívbetegség, agyvérzés, idegrendszeri problémák és diabétesz is lehet a dologból.
A sóhoz hasonlóan a cukor is rengeteg rejtett formában van jelen az élelmiszerekben. Ott is, ahol nem is gondolná.
Itt a nyár, és ezzel együtt azok a termékek is, amik csak ebben a szezonban érhetőek el. Természetesen leteszteltük, hogy melyiket érdemes beszerezni belőlük.
Az NFH energiaitalokat és kávékat tesztelt. Koffeinből még mindig a kávé vezet, taurinból bezzeg semmiben nincsen túl sok.
Mindenkinek vannak rossz szokásai, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne próbáljuk meg legyőzni a sajátjainkat.
Öt kiváló házi energiaital recept, melyek csupa természetes hozzávalóból készültek, finomak, és úgy pörgetnek, hogy közben még egészségesek is.
Tippek és tanácsok arra, hogyan tudja leküzdeni természetesen az őszi fáradtságot!
Az energiaitaloknak gyerekfogkrém ízük van, cukrosak, és sok bennük a mesterséges cucc. Van jobb és olcsóbb alternatíva, csak sajnos a benzinkutaknál és a boltokban nem árusítják, otthon kell elkészíteni.
A boltban látott csodaitalok hatása általában az, amit ígérnek, csak épp a reklámok elfelejtenek megemlíteni pár apróságot.