Házi energiaitallal a fáradtság ellen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Öt kiváló házi energiaital recept, melyek csupa természetes hozzávalóból készültek, finomak, és úgy pörgetnek, hogy közben még egészségesek is.

Amikor a nyár után végleg itt az ősz, a szürke idő beköszöntével mindig kicsit fáradtabbnak, enerváltabbnak kezdjük érezni magunkat, nehezebben megy a munka és a koncentrálás. Sokan ilyenkor kezdik tonnaszámra vedelni a kávét és az energiaitalokat, hogy ne fejeljék le napközben a monitort.

A baj ezzel csak az, hogy egyik sem a legegészségesebb ital, ráadásul az éjszakai pihenés, illetve a korán kelés rovására is mehet a sok koffein. Létezik azonban olyan energiaital, amiért nem kell sokat fizetni, egészséges, és egyenletesen pörgeti fel a szervezetet, ugyanis kis dózisban érdemes adagolni. Így elkerülhető, hogy éjjel csészealjnyi pupillákkal forgolódjon alvás helyett.

Most összeszedtünk pár olyan, az egészségre egyáltalán nem ártalmas, természetes energiaforrást, amelyekkel nyugodt szívvel kiválthatja a fentebb említett pozitív hatást.

Mi az energiaital?

Olyan üdítőital, amely egy bizonyos ideig fokozza az emberi szervezetanyagcseréjét, az ébrenlétet és a teljesítőképességet. Bővebben: Wikipédia.org

Egy előbbi cikkünkben már említettük, hogy a körtéből remek energiaitalt lehet készíteni, most elmondjuk hogyan. Bár elkészítése sajna kicsit macerásabb, mint beugrani az éjjel-nappaliba egy drága, dobozos pörgetőért, cserébe viszont megéri.

Körte, fahéj, gyömbér, citrom

A körte hibátlan C-vitamin-, kálium- és rézforrás; a citromnak köztudottan magas a C-vitamin tartalma; a fahéj és a gyömbér energizálók és hangulatjavítók.

Daraboljon fel két nagyobb körtét, tegye egy lábasba, és öntse fel 2 deciliter vízzel. Forralja fel, adjon a főzethez egy csipet fahéjat, egy ujjnyi gyömbérgyökeret, majd alacsony hőmérsékleten legalább harminc percig főzze az italt. A végén szűrje le és hűtse ki, majd csavarjon bele egy citromot vagy lime-ot.

Tipp: adhat mézet is az italhoz, ha túl savanyúnak találja.

Kókusz és spirulina

Ez az ital akkor is tökéletes, ha edzéshez kellene egy kis plusz energia – az aktivitást remekül lehet vele növelni. Igazán egyszerű az elkészítése: össze kell keverni 2,5 deciliter kókusztejet (ami lehet ennél több is) fél teáskanál spirulina porral. Ha esetleg nem bírja a spirulina ízét, tabletta formájában is be lehet szerezni; a lényeg, hogy kókusztejjel vegye be a bogyót.

A kókusz rengeteg káliumot tartalmaz és a legjobb természetes izotóniás ital, a spirulina meg fehérjében gazdag alga, tartalmaz káliumot, B₁-B₂- és B₆-vitamint, illetve magnéziumot is.

A spirulina (alga) por elég olcsón beszerezhető, és a kókusztej sem megfizethetetlen (persze, ha minden nap inná, már elég húzós lenne az ára), a 2,5 deciliteres kiszerelés körülbelül 300 forintba kerül.

Tipp: a spirulina kiválóan alkalmas ételek színezésére is, szép mélyzöld színt ad nekik.

Répa, cékla, narancs, eper

A répa–cékla–narancs kombó tökéletes vitaminforrás: rengeteg A- és C-vitamin található mind a háromban, valamint tartalmaznak antioxidánsokat, alfa- és béta-karotint, továbbá káliumban sem szűkölködnek.

Az alábbi mennyiségből körülbelül 2-2,5 dl ital lesz:

  • 200 g sárgarépa
  • 125 g cékla
  • 1 közepes narancs
  • 125 g eper
  • 1-1,5 dl víz (lehet szénsavas is)

Alaposan mossa meg a hozzávalókat (nem kell feltétlenül meghámozni a zöldségeket!), és gyümölcscentrifugán nyomja át őket. Ha nincs gyümölcscentrifugája, használjon nagy teljesítményű turmixgépet, és 3-5 perces aprítás után szűrje le az italt. Hűtve fogyassza.

Tipp: természetesen a friss eper a legjobb választás, de sajnos ilyenkor már elég drágán osztogatják, emiatt kiválthatja a konzerves változatával, amit a hipermarketekben és néhány szuperben is megvehet.

Alma, spenót, sárga kaliforniai paprika, fahéj

Ez az ital nem csak energiaitalként funkcionál, de akkor is kiváló, ha alacsony a vércukorszintje. Az alma az egyik legjobb őszi gyümölcs, emellett javítja az anyagcserét, és sok benne a kalcium, a cink, a kálium, a fluor, a jód és a szelén. A spenótnak rendkívül magas a vas-, a kálium-, a magnézium- és a B-vitamin tartalma. Ezek mind olyan anyagok, amelyekkel erőre lehet szert tenni. Nyilván nem véletlenül ette a spenótot Popeye a tengerész, amikor rendkívüli erőre volt szüksége, ugye. A paprikában sok a B-vitamin a fahéjnak meg hangulatjavító hatása van.

Az alábbi mennyiségből körülbelül 2-2,5 dl ital lesz:

  • 100 g spenót
  • 200-250 g alma
  • 1 nagyobb paprika
  • két csipet fahéj

Mivel a spenót levét csak speciális centrifugán lehet kinyerni, ennél az italnál jobban jár, ha a turmixgépes megoldást választja. Hűtve igya ezt az italt is. Minthogy az ital célja, hogy feldobja, lefekvés előtt pár órával már nem ajánlott a fogyasztása.

Zöld tea, guarana, ginzeng

Közismert tény, hogy a zöld teában is van koffein (igaz, elég kis mennyiségben), éppen emiatt sorolható a fentebb említett italok közé. Az már csak külön bónusz, hogyha megspékeli egy kis guaranával – amit egyébként ivóampulla formájában lehet beszerezni, például bioboltokban – és ginzenggel, ami szellemi és fizikai erőnlétfokozó: nagyon klassz élénkítő ital válik belőle. Az ital elkészítéséhez nyugodtan használjon a megszokottnál háromszor-négyszer nagyobb mennyiségű teafüvet – végül is a lényeg most tényleg az ébren maradás. Tehát egy bögre teába tegyen egy ampulla guranát és körülbelül egy egycentis darabot a ginzeng gyökérből. Fontos, hogy az ampulla csak a kihűlt italba kerüljön, mert a hőtől egyébként tönkremennek a hatóanyagai, valamint, hogy fogyasztás előtt a gyökér legalább egy órát ázzon!

Guarana

Az élénkítő hatású italok készítésén kívül a guaranáliánt aszténia, vagyis általános testi gyengeség, fáradtság ellen, fogyókúrákban és enyhe hasmenés kiegészítő kezelésében használják.

Fiziológiás hatása a koffeinnek és származékainak köszönhető. Ezek a mennyiségtől függően fokozzák a szívösszehúzódás erejét, gyorsabbá teszik a vizeletkiválasztást, a zsír és cukor lebontását, valamint elősegítik a gyomornedv kiválasztását és gátolják a vérlemezkék összecsapódását. A növény alkalmazása veszélytelen, de nagy (100 mg-ot meghaladó) adagban, egyénenként változóan, a koffein mellékhatásaként szapora szívverést, gyomorfájást, hányingert, fejfájást, idegességet, álmatlanságot, remegést okozhat. Túladagolása fokozza a spontán vetélés és akoraszülés veszélyét. Megemlítendő, hogy a koffein a doppingszerek listáján is szerepel. Forrás: Wikipédia.org

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.