Articles tagged empátia
Életem
• 2019. 02. 11. 21:20
Közel 200-féle módon torzítja az agyunk a mindennapi gondolkodásunkat
Nem vagyunk racionális lények. Mindennapi működésünk során közel 200 kognitív torzítás áll közénk és az objektív valóság közé. Az illogikus gondolkodás szisztematikusan megjelenő mintázatai minden embert érintenek. Okkal léteznek: elsősorban azért, hogy időt, energiát spóroljanak meg az agyunk számára egy ingerekkel teli világban.
Szülőség
• 2020. 11. 08. 18:40
A legkárosabb mondat, amit egy meddőséggel küzdő nőnek mondhatsz
Ugyan már, nekünk is elsőre összejött, ne aggódj! Semmi baj, majd a következő hónapban gyakrabban szeretkeztek. Örülj neki, legalább nem lóg rajtad máris egy gyerek, én is megőrülök tőle! Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal tulajdonképpen csak a kést forgatod annak a nőnek a szívében, akinek még nincs gyereke.
Szülőség
• 2020. 10. 12. 19:17
Így segíts a gyerekednek, hogy igaz barát legyen
A gyerekek különösen érzékenyen reagálhatnak arra, ha egy barátjuk felidegesíti őket vagy másokat bánt meg. Abban azonban, hogy ők maguk miként válhatnak minél megértőbb, együttérzőbb, megbízhatóbb pajtássá – és felnőtté –, valamennyiüknek útmutatásra van szüksége. Ebben segítenek a pszichológus tanácsai.
Világom
• 2020. 08. 19. 08:40
A magyar férfi, aki több országban járt, mint amennyi hivatalosan létezik
A megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra. Földvári András nemrég megjelent Elmentem világgá! című könyvében 80 izgalmas élményét osztja meg az olvasókkal, amelyeket Bhutántól Transznyisztriáig, a legkülönfélébb helyszíneken szerzett. Mi motiválja még mindig az egykori turisztikai szakembert, aki körözött már Falkland-szigeteki birkák felett, elugrott Panamába hétvégére, vagy szemtanúja volt a wagah-i határzáró üvöltőversenynek? Jövőbeli terveiről és utazási szokásairól kérdeztük a világhírű reptérgyűjtőt.
Szülőség
• 2020. 07. 23. 19:00
Természetes, ha egy kisgyerek önző – így segítsd, hogy együttérző legyen
A gyerekek első hat évükben jellemzően egocentrikusak, önzők. Ez azonban természetes. Szülőként mégis tehetünk valamit a gyorsabb fejlődés érdekében: tükrözni az érzelmeiket, és sokat mesélni.
Világom
• 2020. 06. 03. 19:40
Mindenki érzései fontosabbak, mint a sajátjaid: Lehet, hogy túl empatikus vagy?
Empatikusnak lenni kifejezetten jó tulajdonság: képesek vagyunk együttérezni másokkal, meghallgatni őket, odafigyelni rájuk, beleélni magunkat a másik helyzetébe. Lehet, hogy néha túlságosan is?
Világom
• 2020. 05. 07. 19:54
Miért Új-Zéland 39 éves miniszterelnöke a világ egyik leghatékonyabb vezetője?
A járvány olyan speciális kihívás elé állítja a nemzetközi politikai elitet, amelyet még sosem tapasztaltunk. Ki fog felnőni a feladathoz, és ki bukik majd bele? Úgy tűnik, mindenki azt hozza, amit eddig is megszokhattunk tőle, csak sokkal intenzívebben: Angela Merkel német kancellár őszinte és tudományos, Jair Bolsonaro brazil elnök holmi kis megfázásról beszél, Donald Trump cirkuszol és bűnösöket keres, Narendra Modi pedig egyáltalán nem szervez tájékoztatókat, noha 1,3 milliárd embert korlátoz Indiában. Hogyan kezeli a helyzetet az új-zélandiak fiatal miniszterelnöke?
Életem
• 2020. 03. 25. 09:43
A bezártságból az olvasás lehet a mentális kijárat
A múlt héten rengeteg izgalmas helyen jártam, miközben nem mentem sehova. Egy (K) nevű sráccal rúgtam suli után a bőrt a Hunyadi téren, hosszú gyalogutakat tettem meg egy fagyott szakállú szótlan postással az izlandi hóesésben, egy török származású lánnyal pedig mindenféle furcsa művészeti kurzusokra jártam a Harvardon. Hogy csináltam mindezt a járvány okozta kényszerű otthon maradás idején? Minden nap időt szakítottam arra, hogy olvasni tudjak.
Életem
• 2020. 02. 10. 12:37
Ok boomer – mondják, mert félnek…
Aki nem hallotta még az ok boomer kifejezést, valószínűleg boomer. Mert mostanra az interneten és a közbeszédben is annyira elterjedt ez az idősebb nemzedéket letorkolló, trollkodó, a párbeszéd reménytelenségét és értelmetlenségét kifejező, minden további vitát lezáró, frusztrált és egyben támadó fordulat, hogy csak az nem ismeri, aki egyáltalán nem kommunikál fiatalokkal.
Életem
• 2020. 01. 05. 19:20
Az érzelmileg intelligens partner 2 legfőbb ismérve
Néha elcsodálkozom, hogy tulajdonképpen mekkora bravúr is az, amikor két ember hosszú éveket tud leélni egymással egy összességében boldog párkapcsolatban. Bár az indulásnál alapfeltételnek tűnik a szerelem, a későbbiekben sajnos nem elég. Mi segíthet akkor, amikor egyre több nézetkülönbség derül ki, és a kívülről jövő nyomás is fokozódik?
Szülőség
• 2020. 01. 02. 18:30
Ezért van a legboldogabb országok között Dánia évek óta
Dániában úgy nevelik a gyerekeket, hogy magabiztosak legyenek, egy közösség részének érezzék magukat, és magas szinten legyenek képesek a közös problémamegoldásra, legyen szó egyéni konfliktusokról vagy iskolai feladatokról. Ez az oktatási szemlélet azt eredményezi, hogy a tanulmányi eredményeik a PISA-teszt alapján az OECD országok átlaga felettiek, és Dánia az ENSZ boldogságfelméréseiben is az elsők között van már hosszú ideje.
Életem
• 2019. 11. 15. 19:50
5 lépés, amivel véget vethetsz egy mérgező kapcsolatnak
Akármennyire is nehéz, van, hogy a legjobb döntés továbbállni. Adunk néhány tippet, hogy felismerd, ha egy kapcsolat már nem örömöt, hanem inkább szenvedést okoz.