Legbizarabb táska és a legrondább cipő egyben
Fröccsöntött Louis Vuitton táskába épített magassarkú, vagyis magassarkú alakzatú táska.
Fröccsöntött Louis Vuitton táskába épített magassarkú, vagyis magassarkú alakzatú táska.
Az egyik első fecske, aki a Prada jelenleg aktuális nyári kollekciójával próbál nyarat csinálni, nem más, mint a modellnek indult, de tévésorozatokban már színészkedéssel is kacérkodó Angie Harmon.
Tipikusan olyan problémáról lesz szó, melyek a „bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy…” mondattal kezdődnek és egy gyakori kellemetlenség bemutatásával folytatódnak, amire a szöveg írója végül örökérvényű megoldást nyújt.
A legjobb participőt kereső felhívásunkra mindössze egyetlen cipő képe érkezett, ezt kiegészítem a saját szilveszteri viseletemmel és azzal, amit a kommentezők írtak. Íme, a jelöltek: 1.
Nem elég, hogy ez a világ legrondább cipője, de még súlyos sérüléseket is okoz.
A Crocs mellett talán az Ugg csizmák a másik legtöbbet vitatott lábbelik, de ha mondjuk mindenképpen választani kellene, én az utóbbira szavaznék.
Paris Hilton cipői a galériábanTud valaki még bármit is felsorolni, amit Paris Hilton nem tervez? A saját neve alatt forgalmazott ruhák, parfüm és a legújabban piacra dobott barbiutánzat mellett most már cipőkkel is előrukkolt.
A műlovarnőből lett színésznő, Kate Bosworth, úgy tűnik, hogy túl sok időt tölt a mindig harisnyás Lindsay Lohan társaságában.
Mindig is csodálkoztam azokon az embereken, akik olyan cipőkhöz, szandálokhoz, papucsokhoz vettek fel zoknit, amiből az kilátszott.
Régi, japán kimonó anyagokból készít cipőket egy angol divattervező, Henrietta Rose Samuels.
Komolyan voltak olyan elképzeléseim, hogy a bokát és egész lábszárat szorosan tartó, fűzős cipőt csak a konyhásnénik hordanak.
Marc Jacobs forradalmasította a visszafordított sarokmegoldást, az ügyes cipőtervezők pedig lekoppintották és most már Önnek is könnyedén hozzáférhető.