Ezt teszi valójában a testeddel a tengeri só
Nem véletlen, ha úgy érezzük, hogy a tenger közelsége jót tesz a közérzetünknek. A sós víz ugyanis jó hatással van az elménkre, a lelkünkre, valamint a testünket is ellazítja.
Nem véletlen, ha úgy érezzük, hogy a tenger közelsége jót tesz a közérzetünknek. A sós víz ugyanis jó hatással van az elménkre, a lelkünkre, valamint a testünket is ellazítja.
A megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitellel megelőzhetünk, illetve bizonyos mértékig kezelhetünk is bizonyos életkorral összefüggő betegségeket. Igaz ez az E-vitaminra is, amely egyebek mellett jót tesz az immunrendszernek, illetve hozzájárul a szem, az agy és a bőr egészségéhez.
A mindennapjaink része a cukor, pedig rengeteg hátránya van. Ha elhagyod az étrendedből, az arcod is megváltozik tőle, ugyanis nagy szerepe van a gyulladásokban.
Az elmúlt 20 évben duplájára nőtt az effajta rosszindulatú daganattal diagosztizáltak száma Magarországon, s az előrejelzések szerint a továbbiakban még többeket érinthet majd a betegség. A hazai átlag az ijesztő nemzetközi statisztikáknál is sokkal rosszabb.
Akármilyen gyakran is takarítasz vagy szellőztetsz zöldövezeti, a város porától mentes lakásodban, a tévé képernyőjén, a szobasarkokban vagy a könyvespolcon előbb-utóbb – és inkább előbb mint utóbb – látványos porréteg keletkezik. Bárhogy is bosszankodsz, te vagy a hibás.
Ha egészséges és szép bőrre vágysz, elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás. Vannak ételek, amelyek gyakori fogyasztásától bőrünk sokkal öregebbnek látszik majd, mint amilyennek valójában lennie kéne.
Az emberi szervezet számára elengedhetetlen bizonyos ásványi anyagok és nyomelemek rendszeres fogyasztása. Vajon tisztában vagy vele, mi mindenre van szükségünk az egészséges működéshez?
A mobiltelefonok szemkárosító és viselkedést befolyásoló hatásairól már megannyi tudományos kutatás született, ám azzal kevesebben foglalkoztak, hogy a vajon mit tesz testünk legnagyobb érzékszervével, a bőrünkkel. Itt a válasz.
Télen, amikor sokszor fagypont alatt van a hőmérséklet, vagy ősszel, amikor egész nap nyirkos az idő, számos veszélynek van kitéve a bőrünk, amely sokkal sérülékenyebb, mint nyáron. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy létezik egy vitamin, amire télen olyan extra segítségünkre van, mint a sokat emlegetett C- és a D-vitamin.
A zabpehelyfürdő segít megnyugtatni a gyulladt, viszkető bőrt, és megelőzheti a további irritációt.
A bőrön megjelenő fehér foltoknak sokféle oka lehet, amelyek között enyhébb és súlyosabb állapotok is szerepelnek.
A világ fejlődő országaiban sok ember nem jut elegendő A-vitaminhoz. A csecsemők, a gyermekek, valamint a terhes vagy szoptató anyák vannak a legnagyobb veszélyben. Az A-vitamin-hiány a gyermekek vakságának vezető oka világszerte, évente csaknem 500 ezer gyermek veszti el a vitaminhiány miatt a szeme világát.