Azóta nagyon sokan találgatják, hogyan és miként történhetett mindaz, amit Liliána elmesélt: szóbeli, mentális, testi és szexuális bántalmazás, megfélemlítés, zsarolás, fenyegetés hosszú éveken át. Hogyhogy nem tűnik fel a kívülállóknak? Hogyan változik meg ettől a gyerek lelke, aki attól az embertől kap bántást, akitől szeretet, biztonságot és gondoskodást vár? Miért védi az egyik és támadja a másik az agresszort? Hogyan lehet meggyógyulni ilyen mély sebek után, vagy éppen hogyan nem vesz róla az áldozat éveken át tudomást? Sebestyén Eszter pszichológus elmagyarázza, miként csapódik le a szülőtől érkező bántalmazás a gyerek elméjében és lelkében, így választ kapunk a legtöbb, a témában felmerülő kérdésre. Fontos megjegyezni, hogy nem a Szilágyi családról írunk elemzést, nem arról az apáról, anyáról, lányról, hanem általánosságban a családon belüli bántalmazásról.
Tagadni mindvégig: a gyerek nem tud állandó veszélyhelyzetben élni.
A családon belüli bántalmazásnak van egy nagyon speciális és különleges lélektana. Amikor a gyereket az az ember bántja, akinek védenie kéne, az az ember a szenvedéseinek a forrása, akinek szeretnie kellene, az az ember félemlíti meg, aki a biztonságáért felel, az egy furcsa folyamatot indít el a gyerek lelkében. Amikor egy ismeretlen ember bánt egy gyereket, akkor a gyerek felfoghatja, hogy bántják. Amikor viszont az az ember bántja, akin az élete múlik, akinek teljes mértékben ki van szolgáltatva, akkor ez annyira összeegyeztethetetlen, és annyira ijesztő, hogy a gyerek nem foghatja fel, hogy őt bántják. Nem foghatja fel, hogy ami vele történik, az nem normális, nem foghatja fel, hogy az bántás, mert ha felfogná, egy állandó veszélyérzetben élné az életét. Ezért az kell gondolnia, hogy ami történik, az normális, vagy ha nem normális, akkor azért történik, mert ő ezt érdemli.
Miként lesz az áldozatból bűnbak, és miért hallgatnak oly sok éven át?
Ez teljesen meghatározza az énképét, egyrészt, másrészt pedig mivel nincs az a választása, hogy elmeneküljön a bántás, vagy bántalmazója elől, ezért meg kell tanulnia igazodni hozzá. Meg kell tanulnia az ő fejével gondolkodni. Az egyetlen esélye, hogy a bántástól védje magát, ha megpróbál mindent megtenni azért, hogy megfeleljen, hogy a bántalmazóból ne váltson ki indulatot. Így szerez a bántalmazó apa vagy anya teljes kontrollt a gyereke felett, hiszen a gyerek egész gondolkodását, viselkedését, önmagáról alkotott képét uralja. Mert még annál is jobban függ tőle, és annál is jobban ki van neki szolgáltatva, mint amennyire alapból egy gyerek ki van szolgáltatva a szülőjének. Minél erősebb a függés, a kiszolgáltatottság, annál nagyobb a kontroll és a hatalom a gyerek fölött, és annál könnyebb vele visszaélni.
Ezért védik bántalmazóikat az áldozatok: magukat hibáztatják, hogy nem elég jók.
Az ebben felnövekvő gyerek nem gondolhat a szülőjéről rosszat, két okból sem. Egyrészt azért, mert nem foghatja fel, hogy az én szülőm rosszat akar nekem, nem szeret engem, bánt engem, mert ezt a luxust egy gyerek nem engedheti meg magának. Ebben a tudatban nem tudna gyereknek lenni, élni, felnőni. Ezért ő csak azt gondolhatja, a hiba az ő készülékében lehet, ha ő jobb lesz, megváltozik, jobban igyekszik, akkor majd a szülője szeretni fogja, vagy nem fogja bántani. Minél kevésbé valósul ez meg, annál erősebb lesz a törekvése, hogy még ennél is jobban kell próbálkoznia, és annál jobban fogja megvetni, elítélni saját magát, amiért még mindig nem sikerült elég jónak lennie. Mivel a feltétel nélküli szeretetet a bántalmazó szülő nem adja meg, ezért a gyerek azt érzi, hogy ha a feltételeknek megfelel, akkor majd szeretni fogják, ha nem tud megfelelni, az ő hibája. Azt nem tudja egy gyerek, hogy az iránta érzett szeretetnek nem szabadna, hogy feltételei legyenek.
Ne feledjük: a bántalmazó büntet, megfélemlít és mindig mást hibáztat.
A másik ok, ami miatt nem gondolhat rosszat a bántalmazó szülőjéről, vagy a bánásmódról, amiben részesül, az az, hogy a bántalmazó ezt nem engedi meg neki. A bántalmazó elhiteti vele, hogy ő minden probléma forrása, és az a bánásmód, amiben részesül, az nem rossz, hanem egy következménye a gyerek hibáinak, és egy eszköz ahhoz, hogy jobb emberré faragják, hogy a legtöbbet kihozzanak belőle. Ha a gyereknek időnként már nagyobb korában van is olyan gondolata, hogy a szülő őt bántja, hogy a szülőtől ez a bánásmód nem normális, nem jó, és ha esetleg ezt ki is meri fejezni, akkor azt büntetés és bosszú követi a bántalmazó szülő részéről. Így hamar megtanulja a gyerek, hogy ezt kimondani, sőt még gondolni is rossz.
Hogy lehet, hogy valaki a feleségét és a gyerekét is bántalmazza?
Ha apai bántalmazásról beszélünk, ahol az apa a fizikai erőfölényével visszaél, ott nagyon gyakran jár együtt a gyerekbántalmazás a párkapcsolati erőszakkal. Az a férfi, aki a lányát veri, nagyon gyakran veri a lány anyját is. Így a gyerek többszörösen traumatizált, hiszen egyrészt traumatizálja az őt ért bántalmazás, másrészt pedig az, hogy szemtanúja az anyukája ellen elkövetett erőszaknak is. Nagyon gyakori, hogy azért is önmagát hibáztatja, hogy nem tudja megvédeni az anyukáját. Ha pedig az anya is megfélemlítésben él, a bántalmazás az anyai ösztöneit tiporja, az ő énerejét is szisztematikusan gyengíti, őt teljesen megtöri, akkor gyakori, hogy az anyának nincs már ereje kiállni sem magáért, sem a gyerekéért. Így a gyerek végképp védtelenné válik a bántalmazással szemben. A bántalmazó apa nagyon gyakran teljes hűséget és lojalitást vár el társától, azt várja el tőle, hogy ő teljes hatalmat kapjon a gyerek fölött is, ne védje a gyerekét, hanem fogadja és tűrje el az ő módszereit. Ha az anya ezt nem teszi, azt büntetés, bántás, megtorlás követi. Így előfordulhat, hogy az anya jobbnak látja a teljes alárendelődést, ami a gyereket még nehezebb helyzetbe hozza. Ezáltal pedig a bántalmazó végképp teljes uralmat szerez a család fölött.
Honnan lehet erőt meríteni a gyógyuláshoz?
Egy bántalmazott gyerekkorból sok-sok fájdalmas felismerés adja a kiutat. Hosszú folyamat, mire az ember el tud jutni odáig, hogy felismerje, ami vele történt, az nem volt normális, azt nem érdemelte, az bántalmazás volt. Fáj felismerni, hogy akiknek a legjobban szeretniük kellett volna, ők bántottak. Mégis ez indít el a gyógyulás és felépülés útján. Amikor az ember érvényt ad a saját érzéseinek, hiszen a bántalmazó közegben erre nincs lehetőség. Ott csak a bántalmazó érzései érvényesek és jogosak, a többieké csakis butaság, hiszti, túlérzékenység, feltűnési viszketegség, gyengeség, félreértés lehet. A bántalmazó közeg vagy család jellemzője, hogy mindenki az agresszor érzéseire próbál tekintettel lenni, mert ez az érdekük, így próbálják magukat védeni. A gyógyuláshoz fontos, hogy az áldozat megtanuljon a saját érzéseire tekintettel lenni, saját maga fele empátiát érezni. Ez a folyamat nemcsak azért nehéz, mert lassú, hanem azért, mert fájdalmas is. És az ember sokszor úgy képzeli a gyógyulást, hogy rövid időn belül jobban lesz, nem pedig úgy, hogy ennyi fájdalommal jár. Valamint azért, mert a gyerek beépíti a személyiségébe a szülőt, ha az agresszor, akkor az agresszor szülőt. Ami pedig a személyiségünkbe épült be, azt nem lehet rövid idő alatt felülírni, megváltoztatni. Az egy időigényes folyamat.
Miként történhetnek szörnyűségek egy látszólag tökéletes családban?
A bántalmazó családokra nagyon jellemző a kétfajta valóság, a párhuzamos valóságok. Van valami, aminek a család látszik kívülről, amit láttatni próbál magából, és van az, ami belül zajlik. A kettő általában köszönőviszonyban sincs egymással, ami jelentősen megnehezíti a gyerek helyzetét, hiszen miért kapnál segítséget, ha senki szerint nem vagy bajban? Emiatt a párhuzamos valóság miatt is teljesen magára marad egy bántalmazott gyerek.
A párhuzamos valóság ugyanakkor nem csak ebben a formában létezik. Párhuzamos valóságok vannak a családon belül is. Hiszen van egyfajta valósága a bántalmazónak, aki szerint joga van zsarnokoskodni, uralkodni, aki szerint a dühkitöréseinek oka van, és megengedheti magának, aki szerint az áldozata az oka az őt ért bánásmódnak, és aki szerint a bántás nem bántás, hanem nemes célt szolgál. Ezzel szemben van a bántalmazottnak egy valósága, a szomorúsága, a rettegése, a vérző lelke, akinek a „nemes célt szolgáló” bánásmód kegyetlenül fáj, és a számtalan testi és/vagy lelki sebe. A bántalmazó erről a valóságról nem vesz tudomást, és ugyanezt várja az áldozataitól. Hogy tegyenek úgy, mintha ez a valóság nem létezne.
A gyógyulás akkor kezdődik, amikor a bántalmazott tudomásul meri venni ezt a valóságot is, és nem tesz többet úgy, mintha a fájdalmai nem léteznének, mintha az ő bántása meg sem történt volna.
Miért nem engedi el a bántalmazó szülő az áldozatát? Miért veszi személyes sértésnek, ha kritizálják?
Ami a nagyon szomorú, hogy a bántalmazó szülő ellenérdekelt a gyereke gyógyulásában, éppen ezért, mert ő arra programozta a környezetét, hogy ne vegyenek tudomást a bántásokról. Amikor a gyerek nem tesz úgy többé, mintha nem történt volna semmi, mintha az ő bántása normális lett volna, amikor már nem tudja elfogadni, hogy ezt érdemelte, nagyon gyakori, hogy a szülő ezt bosszúval torolja. Gyakori, hogy nehezíti a gyereke gyógyulását, felépülését.
Én hiszem és vallom, hogy a szülői szeretet nem ismeri a bosszú fogalmát, ahol a bosszú egy szülő részéről felmerül, az már önmagában bántalmazói attitűdre vall.
A párhuzamos valóságokból az vezet ki, ha a gyerek a saját valóságát elfogadja, azt nem tiltja le magában többé. Ahogy a saját érzéseit sem. Sajnos a bántalmazott gyerek a gyógyulással és az azzal járó felismerésekkel nemritkán teljesen elveszíti a szüleit, mert ha van ereje kilépni az áldozat szerepből, ha már nem manipulálható, nem hagyja magát bántani, nem hisz már a bántalmazó valóságában, nem fogadja el az agymosást, már nem kell többé. Az a szülői szeretet, amit el lehet veszíteni, valljuk be, soha nem is létezett, mert a valódi szülői szeretetet nem lehet elveszíteni.
Ez a fájdalom azzal enyhíthető, ha az ember megtanulja szeretni, tiszteletben tartani saját magát. Megtanul empatikus lenni magával. Olyan kapcsolatokat tud kialakítani, ahol már nem engedi, hogy bántsák. A bántalmazások által keletkezett sebek így tudnak gyógyulni.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
