A kedves és igazán humoros történetről Habsburg Eduárd számolt be az X-en, aki hazánkat képviseli nagykövetként a vatikáni Szentszéknél és a Máltai Lovagrendnél.
Így viccelődött a pápa Magyarországra érve
Sokan és számos módon megemlékeztek már a húsvéthétfőn, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápáról. A Szentatya halála kapcsán az atv.hu felelevenítette annak a négy évvel ezelőtti találkozásnak a történetét, amikor a pápa Magyarországra látogatott.

Ferenc pápa soha nem rejtette véka alá, hogy mennyire kedveli a magyarokat, és egyszer egy interjúban azt is elmondta, van két magyar szó, amit soha nem fog elfelejteni. Elmondása szerint a néhai egyházfő a hatvanas években, chilei tanulmányai során került kapcsolatba először a magyarokkal, elsősorban magyar jezsuitákkal és magyar szerzetesnővérekkel.
Ekkor tanulta meg Ferenc pápa a gulyás és a tokaji szavakat, melyeket soha nem felejtett el.
2021-ben pedig Magyarországra érkezve egy igazán humoros viccel üdvözölte a repülőtéren őt váró fogadóbizottságot. Minderről az X-en számolt be Habsburg Eduárd német-magyar katolikus író, aki Magyarország nagykövete a vatikáni Szentszéknél és Máltai Lovagrendnél. A bejegyzés szerint a pápa elárulta, az alábbi a kedvenc vicce a magyarokról:
„Miért fogunk magyarul beszélni a Mennyben? Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!.” Bevallása szerint a poénon a nagykövet is jól szórakozott.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés