A tervek szerint a spanyol kormány kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az általános és középiskolákból, emellett korlátozza az olajban sült ételek számát, továbbá a félkész termékek használatát a közétkeztetésben – derül ki az Economx beszámolójából.
Így reformálják meg a spanyol közétkeztetést
A híradás szerint a rendelet egyéves felkészülési időt biztosít az oktatási intézményeknek az átállásra. A háttérben az áll, hogy az alacsony jövedelmű családokban a 6 és 9 év közötti gyerekek 47 százaléka túlsúlyos, a szülők ugyanis nem engedhetik meg maguknak, hogy több friss vagy teljes értékű ételt vegyenek. A rendelet célja azért az, hogy minden gyerek egészséges, tápláló és változatos étrendhez jusson, függetlenül családja jövedelmi szintjétől. A közétkeztetési reform értelmében
az ország 17 ezer iskolai menzájának minden nap kínálnia kell majd friss gyümölcsöt és zöldséget, amelyek legalább 45 százaléka szezonális kell legyen.

A rendelet előírja, hogy az oktatási intézményeknek havonta legalább két alkalommal valamilyen bioterméket kell biztosítaniuk, vagy a kiadások 5 százalékát bioélelmiszerre kell fordítaniuk. Szintén kikötik, hogy a gyerekek legalább hetente egyszer halat kapjanak, a heti menüben pedig nem szerepelhet egynél többször olajban sült étel.
További kitétel, hogy teljes kiőrlésű gabonábólkészült kenyeret hetente kétszer, míg barna rizst vagy teljes kiőrlésű tésztát havonta négyszer kell majd felszolgálni. Ami az italokat illeti, a menzán kizárólag víz lesz kapható, illetve az automatákban és büfékben csak olyan üdítőt árusíthatnak, amelynek cukortartalma nem haladja meg adagonként az 5 grammot.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés