Űrutazás lett az ijesztő kezelésből: magyar fizikusnőnek köszönhetjük

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sugárkezelés világa egy gyermek számára idegen és rettentően ijesztő. A Bátor Küldetése projekt célja, hogy ezt az élményt játékos, szerethető történetté formálja ott, ahol a legnagyobb szükség van rá az Országos Onkológiai Intézetben és szerte az országban, ahol sugárkezelést végeznek.

Dr. Fröhlich Georgina fizikusként nap mint nap szembesült azzal, milyen félelmekkel érkeznek a sugárkezelésre a kis betegek. Egy idő után megfogalmazódott benne, hogy segíteni szeretne, nemcsak szakemberként, hanem anyaként is. Így született meg a Bátor Küldetése, egy különleges kezdeményezés, amelyben a kezelés nem rémisztő procedúra, hanem egy hősies küldetés. A cél, hogy minden gyermek hősnek érezhesse magát, és többé ne féljen.

Hogy lesz egy nőből fizikus?

Dr. Fröhlich Georgina az Országos Onkológiai Intézet munkatársa, fizikusként dolgozik. „Amióta az eszemet tudom, azóta vagy atomfizikus vagy idegsebész szerettem volna lenni, bár volt egy év az életemben, amikor zongoraművésznek készültem. Aztán inkább visszatértem az eredeti tervekhez, mert a fizika könnyű volt számomra” – meséli Gina nevetve.

Űrutazás lett a sugárkezelésből: Dr. Fröhlich Georgina fizikus és Bátor
Fotó: Országos Onkológiai Intézet
Idézőjel ikon

„Amikor először beléptem a sugárterápiás műtőbe, úgy éreztem, megtaláltam a helyem. Tudtam, hogy ez az a hely, ahol dolgozni szeretnék.”

Sokan szerették volna lebeszélni választott hivatásról, ám az, hogy a fizikusok fehér köpenyben dolgozó férfiak, csupán prekoncepció.

„Az első kezelés, amit láttam, egy 3-4 hónapos babáé volt, a szemét sugaraztuk. Daganattal született, az egyik szemét már elveszítette, a másik viszont látványosan javult a kezelés alatt, a végén az édesanyja felé fordult. Elméletben természetesen tudtam, hogy ez működik, de kézzel foghatóan látni… csodálatos érzés volt.”

Egy építőkockányi bátorság

Gina a harmadik gyermekével volt otthon gyesen, amikor felkérték, hogy az egyik hazai egyetemen tartson tudománynépszerűsítő előadást, majd egy kurzust, végül egy egész képzést az ionizáló sugárzás biológiai hatásáról. Az egyetemi gyakorlaton lévő hallgatókat a kezelőbe nem tudta bevinni, hogy a gépeket megmutassa nekik, így a gyermekei LEGO kockáiból épített egy gyorsítót, ami elfért a köpenyének zsebében mint oktatási eszköz.

LEGO kockákból épített gyorsító
Fotó: fhoksz / Országos Onkológiai Intézet

Később egy gyermekeket is kezelő kolléganőjének is épített születésnapi ajándékba egy gépet, ami hihetetlen nagy sikert aratott a kezelésre érkező gyerekek körében. Ekkor jött a felismerés, hogy milyen nagyszerű lenne, ha ténylegesen ajándékba tudnák adni Gina LEGO-gyorsítóit. Már nem egy rideg gépet láttak a kezelőben, hanem egy játékot, amit értenek, és ami hirtelen közel került hozzájuk. Gina ekkor döntötte el, hogy nem áll meg itt, ez a játék lehet a kapu egy másik világhoz, ahol a gyógyulás nemcsak testi, hanem lelki szinten is elindulhat.

Innen pedig nem volt megállás az űrutazásig

Az Országos Onkológiai Intézet alapvetően felnőtteket ellátó kórház, oda a gyermekek csak „vendégségbe” érkeznek egy-egy sugárkezelésre. Georgina a munkaidején túl felépített egy olyan világot, ahol a gyerekek félelmei oldódnak a rideg környezetben, és ahol a gyógyulás nemcsak egy orvosi folyamat, hanem egy bensőséges, bátorító történet.

Megszületett Bátor, az űrhajós és vele együtt a „Bátor Küldetése” projekt is, egy játékokkal teli csomag, ami megismerteti a gyerekekkel a sugárkezelés menetét, egy LEGO lineáris gyorsító makett és a hozzá készült kisfilm, valamint a róla szóló képregény. A projekt keretében a kezelőhelyiség fényfestéssel világűrré, a besugárzókészülék űrhajóvá változik, így a gyerekek abba a hős űrhajós mesevilágba lépnek be a kezelésekkor, amit már jól ismernek Bátornak köszönhetően.

Egyre több a csillag az űrben

A projekt – ahogy a fizikus képzelete sem – nem áll meg, sőt, egyre több irányból érkezik hozzá energia és támogatás. Gina szerint amikor az ember valami jót akar tenni, magához vonzza a jó embereket. Az egyik legfrissebb fejlesztés, amire különösen büszke, a Mesés Maszkok kezdeményezés. Ez azoknak a gyerekeknek szól, akiknek a sugárkezelés során rögzítőmaszkot kell viselniük a fejükön, egy korábban rideg, ijesztő eszközt. A kis betegek most már egy katalógusból választhatják ki, hogy melyik mesehős bőrébe szeretnének bújni: lehetnek űrhajósok, szuperhősök, hercegnők vagy akár maga Bátor is. A kiválasztott minta aztán rákerül a saját maszkjukra, így a kezelőasztalra feküdni nem kényszer, hanem szerepjáték lesz.

Az álom pedig egyre tovább épül. Lassan elkészül a batorkuldetese.hu honlap is, amely nemcsak információs felületként szolgál majd, hanem adományokat is fogad a Magyar Rákellenes Liga közreműködésével.

Rövidesen az Intézet falai között helyet kap a Remény Harangja. Ez a harang azoknak szól, akik végigcsinálták a kezeléssorozatukat – amikor megszólal, üzenetet küld azoknak, akik még csak most kezdik el az útjukat: van remény, túl lehet jutni rajta.

Gina külön örömmel mesél arról is, hogy már készülnek a Bátor-mintás munkaruhák, amelyek segítenek barátságosabbá tenni a steril környezetet, és a gyerekek is könnyebben megnyílnak a „mesehősnek öltözött” szakemberek előtt.

Minden kis hős egy hatalmas Bátor-plüssel térhet haza
Fotó: Országos Onkológiai Intézet

A Bátor-doboz plüssmackója sem marad érintetlen: hamarosan egy magyar gyártású, puha, egyedi mackó kerül a csomagba, aki nemcsak magán viseli Bátor jelét, de egy pihe-puha mikroplüss takarót is hoz magával, éppen akkorát, mint a kezelőasztal, így arra lehet feküdni a kezelések idejére. Ez nemcsak szimbolikus gesztus: a gyerekek ettől kezdve még jobban érezhetik, hogy nincsenek egyedül, és minden részlet róluk szól.

És ha mindez nem lenne elég, augusztustól minden kis hős, aki végigcsinálta a kezelést, a Bátor-aranyérem mellé egy hatalmas Bátor-plüssel térhet haza. Ezek a figurák eddig csak a rendelők díszei voltak, most viszont a gyerekek saját hőstársukként vihetik őket haza. Egy kézzel fogható bizonyíték lesz számukra arra, hogy végigmentek egy nehéz, de bátor küldetésen.

Gina a beszélgetésünk végén még egy nevet is megemlít. Nem juthattunk volna el idáig, ha nincs mellettem sok jószívű és nyitott gondolkodású támogató.  Az utóbbi projekt-elemekben Sárospataki Albert, a Billingo alapítója az, aki hisz bennem, és segít, hogy az ötleteimet valóra válthassam. Ha tetszik neki egy új ötletem, akkor segít megvalósítani. S eddig mind tetszett Neki. Ez az együttműködés is csak megerősíti: ha a szándék tiszta, és a cél valóban jó, akkor előbb-utóbb minden mozaik a helyére kerül.

A Bátor Küldetése így nemcsak egy projekt, hanem egy bizonyíték arra, hogy a tudomány, a játék, az anyai szív és a közösség együtt csodákra képes. És a legnagyobb csoda az, amikor egy gyerek már nem fél. Csak mosolyog, és hősként indul a gyógyulás felé.

Bizonyos típusú daganatos betegségek kezelésében áttörést jelenthet egy-egy génmutáció. Egy magyar kisfiú szervezetében olyan génekre bukkantak, melyek a rákos daganatok fejlődését gátolják meg. Ebben a cikkben írtunk róla, olvasd el! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.