Aggasztó jelenség terjed a kisgyerekek között

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy kutatás szerint a koronavírus-járvány óta drasztikus mértékben romlottak a kisgyerekek nyelvi képességei. A megnövekedett digitális eszközhasználat ugyanis nincs jó hatással az apróságokra.

A pandémia alatt bevezetett korlátozások idején sok óvodás a korábban megszokottnál jóval többet nézett tévét, és az okostelefonokat, tableteket is többet használták – általában mesefilmeket vagy videókat néztek rajtuk. Ennek hatásait vizsgálták az ELTE kutatói az Magyar Tudományos Akadémia által még 2021 júniusában meghirdetett pályázat keretében – ismertette a Magyar Távirati Iroda. 

Az eddigi eredmények meglehetősen aggasztóak. „Az óvodai szűréseket végző logopédusok egybehangzó véleménye az, hogy az elmúlt 2-3 évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye” – mondta el Pogány Ákos, az ELTE Etológia Tanszékének adjunktusa. Hozzátette: „a mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások vagy akár a 3 évvel ezelőtti óvodások.”

A túlzott gyerekkori kütyühasználat hatásai részben csak évtizedek múltán derülnek ki
Fotó: Liderina / Getty Images Hungary

Ezért káros a gyerek kütyühasználata

A pandémia idején rengeteg kisgyerek szinte már azelőtt elkezdett kütyüzni, hogy elsajátította volna a nyelvet. Normál esetben a kisgyermekkor első pár éve olyan speciális időszak, amikor a gyerek az anyanyelvét passzívan tanulja, hallás után, az akusztikai információkra kihegyezve.

Az eszközhasználat ezt a passzív akusztikus csatornát zárja be, mert jóval érdekesebb vizuális ingereket kínál.

Ha nincs nyelv, nincs kommunikáció. Nem tudunk olyan területet mondani a gyerekek fejlődésében, amihez ne lenne szükség arra, hogy kommunikáljon, hogy értse a nyelvet. A szakemberek virtuális autizmusként szoktak hivatkozni a túl korai vagy túl nagy mértékű eszközhasználat következményeire” – magyarázta Pogány Ákos, majd így folytatta:

Idézőjel ikon

„Gyakorlatilag olyan viselkedést, tüneteket látnak ezeken a gyerekeken, amelyek az autizmussal diagnosztizált gyerekeknél szoktak megjelenni.”

A szülők jelentős része azonban nincs tisztában azzal, hogy mennyire káros dolog egy babakocsiban ülő gyermek kezébe okostelefont adni. A pontos hatások ráadásul részben még felderítetlenek. A kutató kiemelte: „egy hatalmas kísérlet zajlik, aminek az eredményét majd akkor fogjuk látni, amikor ezek a gyerek felnőnek, és megpróbálnak majd normális kapcsolatokat kialakítani, családot alapítani vagy csak egyáltalán érvényesülni az életben. El tudunk képzelni egy olyan társadalmat, amelyben ilyen, valódi kommunikációra képtelen gyerekek éldegélnek egymás mellett elszigetelten?” – tette föl a kérdést Pogány.

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!