Ez az oka, hogy napjainkban minden harmadik gyerek rövidlátó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években ijesztően megugrott a rövidlátó gyerekek száma. Egy kutatás szerint a világon minden harmadik gyerek rövidlátó, és előrejelzések szerint ez az arány 2050-re 40 százalékkal emelkedni fog. Szakemberek szerint a látásromlást olyan életmódbeli tényezők is befolyásolják, mint például hogy egy gyermek városban, vagy épp vidéken nő fel.

De nem csak a környezeti tényezőkkel függhet össze, hogy egy gyermek rövidlátó lesz-e vagy sem. Kutatók arra is felfigyeltek, hogy a lányoknak nagyobb valószínűséggel romlik a látása, mint a fiúknak. A rövidlátás ma már az egyik legnagyobb közegészségügyi probléma, és a rendelkezésre álló adatok azt sugallják, hogy előfordulása egyre csak növekedni fog.

A Covid-járvány csak súlyosbította a helyzetet

A rövidlátás egyfajta látászavar, ami miatt a távoli tárgyak képe elmosódottan látszik. Ez egy fénytörési hiba, nem betegség. Egy brit folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint az elmúlt harminc évben jelentősen megnőtt azoknak a kisgyermekeknek és serdülőknek a száma, akik rövidlátásból adódó problémákkal küzdenek. Míg az 1990-es években mindössze a korosztály 24 százalékát érintette a látászavar, addig 2023-ra már csaknem a gyermekek 36 százalékánál tapasztalható, hogy a távolban lévő tárgyakat homályosan látják.

A rövidlátás nem betegség, hanem látászavar
Fotó: Dobrila Vignjevic / Getty Images Hungary

A kutatók állításukat csaknem 300 olyan vizsgálat eredményének elemzésére alapozták, melyekben több mint 5,4 millió gyermek és serdülő vett részt hat kontinens 50 országából. A szakemberek megállapították, hogy bár a növekedés nagyrészt fokozatosan ment végbe, a Covid-19 világjárvány után jelentős kiugrás volt tapasztalható.

Az óvodáskorúak vannak nagyobb veszélyben

A kutatók megállapították, hogy különösen a délkelet-ázsiai országokban, például Szingapúrban, Kínában és Tajvanon a legmagasabb – több mint kétszerese az európainak – a rövidlátó gyerekek aránya. Mint kiderült, ennek részben az az oka, hogy a kelet-ázsiai gyerekek már 2-3 éves koruktól kezdve részt vesznek a formális oktatásban. A lista élén Japán áll, ahol a gyermekek 86 százaléka rövidlátó, míg a második helyen Dél-Korea szerepel, itt 74 százalékos az arány.

A városi életmód is hozzájárul a látásromláshoz
Fotó: Matthew Horwood / Getty Images Hungary

Kiderült továbbá, hogy világviszonylatban igaz az az állítás, hogy a városban élő gyermekeknél sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki a rövidlátás, mint azoknál, akik vidéken nőnek fel. Az is bebizonyosodott, hogy a lányoknál nagyobb valószínűséggel fejlődik ki a látászavar, mint a fiúknál. Szakemberek szerint mindennek az az oka, hogy a gyerekek sokkal érzékenyebbek a környezeti tényezőkkel szemben, mint a felnőttek. 

Különösen igaz ez az óvodáskorúakra, hiszen ők a látásfejlődés kritikus időszakában vannak.

A gyerekek látásromlása lassítható

Főként az életmódunk miatt a kutatók előrejelzése szerint a rövidlátás gyakorisága tovább növekszik majd a gyermekek és a serdülők körében. A prognózis szerint 2040-re eléri a 36,6 százalékot, 2050-re pedig a 39,8 százalékot.

A képernyőidő csökkentésével a szülők is sokat tehetnek azért, hogy ne romoljon a gyerekek látása
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

A szülők azonban sokat tehetnek annak érdekében, hogy lassítsák ezt a folyamatot azáltal, hogy különféle szemvédő technikákkal, lehetőségekkel ismertetik meg a gyerekeket. Ezek egyáltalán nem bonyolult dolgok, és nem igényelnek különösebb szakértelmet. Segíthet, ha a gyerekek több időt töltenének sportolással vagy különféle mozgással, illetve kevesebbet ülnek a televízió és a számítógépes játékok előtt. A látásromlás korai felismerésében a rendszeres szemvizsgálat is fontos szerepet játszik 

A kutatók azt is felismerték, miért öregszik gyorsabban a tinédzser lányok agya a fiúkénál. Erről itt olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.