Ezért nem tudod megnyugtatni este a gyereket a szokásos módszerekkel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak olyan gyerekek, akik genetikailag hajlamosak a rossz alvásra – állítják egy nemrég készült tanulmányban a kutatók. Kiderült, ha legalább az egyik szülőnek krónikus alvási nehézségei vannak, vélhetően a gyerekek is megküzdenek majd felnőttként a problémával.

A rossz alvás nem csupán felnőttkori sajátosság. Az álmatlanságra genetikailag hajlamos gyerekeknek ugyanis több álmatlansághoz kapcsolódó alvásproblémája is lehet. Ilyen például, ha csak nehezen tudnak elaludni, vagy ha éjszaka gyakran felébrednek.

Nem csak a felnőttek forgolódnak álmatlanul

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az álmatlanság az élet későbbi szakaszában alakul ki, ám az amszterdami Holland Idegtudományi Intézet munkatársai egyértelműen bebizonyították, hogy a felnőttkori álmatlanság kockázatának legkorábbi jelei már kora gyermekkorban jelentkeznek. Az alvásproblémákra való genetikai hajlam csak az egyik oka mindennek. A szakértők szerint a megfelelő alváskörülmények biztosítása ugyanis sokat változtathat a helyzeten.

Vannak olyan gyerekek, akik nem tudják kipihenni magukat éjszaka
Fotó: Jose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

A kutatók mintegy 2500 európai gyermeket vizsgáltak meg, köztük olyanokat is, akiknek az egészségét már a magzati léttől nyomon kísérték egészen a felnőttkorig. A gyerekek 1,5, 3, 6 éves korában, illetve 10–15 éves koruk között az édesanyjuk részletesen beszámolt az orvosoknak a gyermeke alvási szokásairól. Így például arról, hogy voltak-e gondjai az elalvással, kevesebbet alszik-e, mint a legtöbb gyerek, vagy gyakran felébred-e éjszaka. A 10 és 15 éves kor közötti résztvevők pedig kétszer is viseltek alváskövető órát.

A tanulmány szerzői azt találták, hogy a gyerekeknél az álmatlanság kialakulására való genetikai hajlam az édesanyjuk által jelentett álmatlanságszerű tünetekkel járt együtt, de ezeket a tüneteket nem mindig észlelték az alváskövetők, amelyek objektívebb állapotot tükröztek. 

Ennek az lehet az oka, hogy a gyermekek alvását figyelő anyák még akkor is érzékelték az álmatlanságot, ha mennyiségileg nem tekinthető alváshiánynak, csupán az alvás minősége nem volt elég pihentető.

A jó alváskörülmények sokat segíthetnek

A rossz éjszakai alvás és a genetika közti összefüggés ismeretében a szakértők jelenleg úgy látják, hogy egyéb viselkedési és pszichiátriai jellemzőkre való genetikai hajlam mellett további vizsgálatokra van szükség a megállapítások mögött meghúzódó folyamatok feltárásához.

A gyerek egészsége és a jó alvása érdekében célszerű, ha nem közvetlenül lefekvés előtt vacsorázik
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

De miután a most született tanulmány eredményei arra utalhatnak, hogy a rosszul alvó szülők gyermekei különösen ki vannak téve az alvásproblémáknak, a korai életkortól kezdődő alváshigiénés gyakorlatok különösen fontosak lehetnek már kisgyermekkorban is.

Jó hír tehát, hogy a gyermekkori alvásproblémák viszonylag könnyen orvosolhatók.

Például azzal, hogy közvetlenül lefekvés előtt már nem adunk enni a gyereknek, vagy megfelelő módon besötétítjük a hálószobát.

A gyerekeknek is van cirkadián ritmusuk

Arra is ügyelni kell, hogy milyen a gyermek egyéni cirkadián ritmusa, vagyis mikor ébred, és mikor áll készen az elalvásra. Ha például egy gyermeknek az a sajátja, hogy későn alszik el, akkor nem célszerű arra kényszeríteni, hogy korán feküdjön le.

Jó, ha tudjuk: ha egy gyereket nehezen lehet reggel felébreszteni, nem azt jelenti, hogy lusta, hanem azt, hogy valószínűleg késik a belső cirkadián ritmusa. Ezzel iskoláskorban a legnehezebb megbékélni gyermeknek és szülőnek is egyaránt. 

A szakértő nem véletlenül hangsúlyozzák már évek óta, hogy az iskolakezdést össze kellene hangolni a diákok cirkadián ritmusával.

Bár a kisgyerekek hajlamosak korán ébredni, a serdülők pedig későn elaludni, alvás tekintetében az egyik legfontosabb tényező, hogy a testüknek éppen mire van szüksége.Azonban ha az álmatlanság vagy a rossz éjszakai alvás a gyermek egészségének és teljesítőképességének a rovására meg, érdemes alvásszakértő segítségét kérni a probléma orvoslásához.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.