Megható módon dokumentálja az apa a gyermeke életét, már lassan félmillióan követik figyelemmel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy édesapa, Eric Jensen, gyermeke születése pillanatától digitális albumot készít fiának, hogy felnőve minél jobban megismerhesse önmagát, a szüleihez, az édesapjához fűződő kapcsolatát. A múlt, vagyis jelen esetben még a jelen dokumentálásának igen egyedi módját választotta az édesapa.

A férfi elhatározta: mindaddig, amíg fia felnő, folyamatosan e-mailt ír neki arra az e-mail-címre, amit ő maga nyitott a gyermekének. Naplószerűen dokumentált életüket akkor mutatja majd meg a fiának, amikor már idősebb lesz.

Neki már senki nem mesélhet

Amikor Eric Jensen fia, Kidd csaknem három évvel ezelőtt megszületett, az édesapát teljesen hatalmába kerítették a szülői érzelmek. Szerette volna, ha a gyermeke iránt a kezdetektől érzett őszinte szeretetét egyszer a fia is megismerhetné, és megértené.

Az édesapa sajnálja, hogy neki már senki nem mesélhet arról, milyen is volt ő gyermekkorában
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Jensen gyakran azon kapta magát, hogy azon töprengett, milyen lehetett ő gyerekként a szülei szemszögéből. De elmondása szerint nem volt semmi, amire visszanézhetett volna, ráadásul a bátyja néhány éve meghalt, és már csak ezért is sokat gondolkodott azon, hogyan tudhatott volna meg többet az életéről mindaddig, amíg a szerettei éltek.

Annak érdekében, hogy fiának ne kelljen ilyen érzésekkel szembesülnie, úgy döntött, hogy naplót vezet az életéről. Először arra gondolt, hogy papírra írja az emlékekké formálódó jelent, de tartott attól, hogy az írás egyszer csak elkallódik vagy megsemmisül. Éppen ezért arra jutott, hogy az lenne a legjobb, ha mindent digitálisan dokumentálna.

A levelekkel nem vész el a gyerekkor

Néhány nappal Kidd születése után, miközben ő még az édesanyjával a kórházban töltött néhány napot, Jensen úgy döntött, létrehoz egy e-mail-fiókot Kidd számára, és ír neki egy levelet, amelyben megosztja érzéseit. Azt mondta, hogy ennek az első e-mailnek a megírása adta az ötletet, hogy továbbra is digitálisan dokumentálja fia életét.

Jensen csaknem három éve írja leveleit a fiának
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Bár léteznek hasonló célokra tervezett alkalmazások és szolgáltatások, Jensen kockázatosnak tartotta azt feltételezni, hogy ezek még több mint egy évtized múlva is működni fognak. Az e-mailt azért is találta jobb megoldásnak, mert így dátumozhatta, és képeket is csatolhatott a levelekhez.

Jensen elmondta, hogy elsősorban azért írja az e-maileket, hogy dokumentálja fia életének mérföldköveit.

Ilyen például, amikor először elkezdett járni vagy beszélni. De emellett szórakoztató történeteket is ír magáról és a feleségéről, valamint rögzíti az utókornak a családi utazások élményeit is. Bevallása szerint két-három e-mailt küld havonta.

Százezrek követik figyelemmel 

Jensen rendszeresen megoszt magáról és a fiáról videókat a TikTok-fiókjában, ahol immár 415 ezer követője van. Mindezt abban a reményben teszi, hogy esetleg másokat is ösztönözhet arra, hogy naplót vezessenek gyermekeiknek.

@kidds_dad Core memories 🥹 #dad #husband #parent #baby ♬ Bundle of Joy - Jartisto

A Jensen által vezetett e-mail-napló nem csupán azért különös, mert dokumentálja fia felcseperedésének minden lényeges momentumát, hanem azért is, mert a gyermekének címzett levelek sokkal többet elmondanak azáltal, hogy a férfi önmagáról, az érzéseiről, a cselekedeteiről, a gondolatairól is nagyon sok mindent.
Jensen egyelőre még nem döntötte el, mikor fogja megmutatni az e-maileket a fiának, melyeket mindenképpen meglepetésnek szán. A lelkes levélíró édesapa úgy tervezi, majd 16–18 éves kora körül adja át emlékiratait a fiának, vagyis akkor, amikor várhatóan Kidd elhagyja majd a szülői házat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.