Ez a legfontosabb, amit nagycsaládban megtanul egy gyermek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alkalmazkodás csak egy olyan készség a sokból, amelyet nagycsaládban élve elsajátíthatnak a gyerekek.

Untig ismételt tény, hogy a nem is olyan sokkal ezelőttig általános többgenerációs családmodellel szemben ma már a nukleáris család, a szülők – esetleg szülő – és gyermek(ek) egysége az általános. Nagyik, netán dédik ritkán élnek már egy háztartásban velük, a legkisebbek hétvégente, vagy távolabb élő nagyszülők esetében akár ennél is ritkábban, mindössze órák erejéig szembesülnek azzal, hogy létezik másféle együttélés is, mint amilyenben ők a mindennapjaikat töltik.

Ezt adja a nagycsalád

Pedig értékes tapasztalatokat és példát jelenthet az, ha a gyerekek – és a felnőttek – hosszabb időn át tapasztalják meg, milyen az, amikor a közös programoktól kezdve a bevásárlás legapróbb részletein át az esti fektetés idejéig mindenről úgy kell dönteni, hogy 

nem három-négy-öt, hanem mondjuk inkább tíz-tizenöt embernek kell kompromisszumot kötnie, vagy legalább elfogadnia azt a döntést, amelyet mások meghoztak.

Hogy ezek a döntések gyakorta egyáltalán nem olyanok, amelyeket a nagycsalád tagjai egyenként hoztak volna, az természetes. Valaki a rizst nem eszi meg, míg másvalaki a gulyáslevestől kap herótot, mégis, mindkettő az asztalra kerül, mert ennyi ember esetében nem lehet mindenki igényeit kielégíteni. Lesz, aki azért morcos, mert nem vehet részt egy olyan programon, amin nagyon szeretne, míg más azért, mert el kell mennie, pedig a háta közepére sem kívánja.

Nagycsaládban több a vita, de az öröm is
Fotó: Natalia Lebedinskaia / Getty Images Hungary

Még ha nehéz, akkor is megéri

Hogy mi ebben a jó? Elsőre úgy tűnhet, nem sok. Mások akaratának kell magad alávetned, holott lehetne minden úgy is, ahogyan te akarod, nem is kéne ehhez sokat tenni, csak kiválni a többiek közül.

Idézőjel ikon

Az biztos, hogy aki az év tizenkét hónapjának minden napját egy három-, esetleg négygenerációs család tagjaként éli meg, az nagyon sok nehézséggel szembesül majd – de sokat nyer is a dolgon.

Én magam háromgenerációs családban nőttem fel, s bár jelenleg saját nukleáris családom körében töltök el tíz hónapot, a nyár arról szól, hogy együtt vagyunk azokkal, akikkel rokoni kapcsolatok kötnek össze bennünket: a kétféle élményből a következő tapasztalatokat szűrtem le bő négy évtized során.

A gyerekek rugalmasabbakká válnak, és erre szükségük is van

Bár testvérpárt nevelünk, egész más egy testvérhez alkalmazkodni játék, mese kiválasztásában, mint időnként 4-5 másik gyerekhez. Kevesebb jut a fagyiból és bizony a figyelemből is ilyenkor, viszont sokkal több a kaland, másokkal lehet játszani, mint a megszokott mindennapokban. Ehhez kell a rugalmasság, amit egyre magasabb szinten űznek is gyermekeim – óvodáskorukhoz képest a helyszín- és tevékenységváltást is nagyszerűen tolerálják, ami később előnyükre válhat.

Társas képességeik is jobban fejlődnek

A tesóval való konfliktusok egészen mások, mint a távolabbi rokon gyerekekkel kapcsolatosan kialakultak.

Nincsenek meg a bevált problémamegoldási sémák, de nincs meg az a távolság sem, ami egy játszótéri pajtás vagy akár egy óvodai csoporttárs esetében azért létezik.

Rá kell jönniük, milyen kommunikációs módszerek működnek, mit jobb elkerülni, hogyan kell elsimítani egy konfliktust, és a többi. Végignézik, amint valaki más ajándékot kap egy születésnapom, ők pedig nem: mindebből közösségben rengeteg előnyük származik majd.

A nagycsaládban nemcsak tanulni lehet, hanem élvezetes is az együtt töltött idő
Fotó: martinedoucet / Getty Images Hungary

Felnőttként te is jobban alkalmazkodsz, mint a mindennapokban

Máskor te döntöd el, mikor mentek fagyizni, mikor sütsz pizzát, és mikor teszed szóvá, hogy valaki ne tegyen annyi sajtot a szendvicsébe, mert irtó drága. Közösségben a határok máshová kerülnek, sokkal inkább odafigyelsz arra, hogy belegondolj a másik nézőpontjába, elképzeld, milyen igényei lehetnek éppen, jó adag rugalmasságot tanulsz.

Ugyanakkor az is kiderül majd számodra, hol vannak azok a határaid, amelyekből nem tudsz engedni, mi az, ami igazán fontos még amellett is, hogy az adott közösségnek saját akaratodból vagy tagja. Önismereti utazást is jelent az ilyen típusú együttélés, amiből sokat lehet tanulni.

Közben pedig mindenki profitál abból, hogy együtt vagytok

A generációról generációra átadott történetek eljutnak a gyerekekhez, a szülők számára könnyebbséget jelenthet a gyerekek közös játéka mellett a nagyik, a dédik közös időtöltésre való igénye is. A beszélgetések mélysége egészen más lehet ilyenkor, mint egy futó, jeles alkalom kapcsán tartott hétvégi találkozáskor, ünnepléskor, karácsonykor: élőbb lesz a kapcsolat. Lesz benne vita is? Hogyne, de ha ezeket meg lehet oldani, akkor még mindig több kerül a mérleg másik serpenyőjébe, így megéri a választás.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.