Téged is kifacsart a nyár a gyerekekkel? Így heverd ki fél nap alatt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A különböző fórumokon olykor egymást hergelő édesanyák most talán mind egyetértenek már abban, hogy ér várni azt iskolakezdést, és jogos, ha korengedménnyel nyugdíjazott zenebohócnak érzik magukat a hosszú nyári vakáció végére. Szeptembertől talán több levegőhöz jutunk, de hogy lehet legrövidebb időbefektetéssel regenerálódni?

Miközben home office-ban az ember próbál a 100%-hoz legközelebb álló, lehetőleg kétjegyű százalékban teljesíteni munkáltatója felé, a hőségriadót valójában egy árnyas strandon igyekszik a gyerekekkel átvészelni, mert közben szülőként is szeretne legalább értékelhető teljesítményt nyújtani. Míg ezen emészti magát, a kicsinyek közül az egyik csak néha-néha tűnik ugyan fel a homokozóban, még így is sokkal megnyugtatóbb látvány, mint az alig idősebb, aki maga akar már egyedül a vízben pancsolni. De kár is volna azon filozofálni, melyikhez csatlakozna inkább az ember lánya, miközben jobb kézével a laptopon gépel az ölében, balban pedig a legkisebbet lovagoltatja a combján, és együtt énekelnek. Persze, mindez nem velem történt, csak a szomszéd mesélte, de az biztos, hogy 78 nap ebből, bizony sok(k)!

Ezt már senki nem vitatja! És azt sem, hogy a szülőnek is kell tehát egy kis regenerálódás. Erre leginkább már csak akkor tud egy kis időt kiszakítani, amikor a gyermek(ek) le vannak kötve valamilyen oktatási intézmény áldásos tevékenysége által, legalább napi 6-7 órában. 

Hogy lehet ennyi idő alatt visszatalálni magunkhoz? Van megoldás?

Egy szeptemberi görbe nap reményében, részleteiben főpróbát tartottam, mibe öljem majd drága időmet, hogy a lehető leghatékonyabban regenerálódjak (a családomnak).

A vakáció után van mit kipihenni
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

Otthon nem megy

A legnyilvánvalóbb állapotjavulást az alvás pótlása eredményezne, ezért eljátszottam a gondolattal, hogy délelőtt ledőlök otthon, és alszom egy-két órát. Megléptem. A mosógép fehérzaja éppen kellően monoton volt ahhoz, hogy a többéves alvási restanciát azonnal mély álomra váltsa. Egyszer csak azt álmodom, hogy csenget a postás. Visszaalszom a rémálmomból, és megint ugyanazt álmodom. Kikászálódom azért, hátha valóban történik, ajtót nyitok, de nem. Nem jött a postás. A futár jött. A férjem megint rendelt valamit, amiről nem tudtam, a futár pedig azt nem tudta, mennyire rosszkor, fatálisan rosszkor csenget. Közben a mosógép is lejárt, visszafekvés helyett tehát a teregetés időszerű.

Pedig ő csak a munkáját végzi
Fotó: ijeab / Getty Images Hungary

Külső helyszín

Nincsenek nagy igényeim, egy árnyas fa alatt a fűben egy jó pléden, micsoda kéj lenne már azt is? Irány a Margitsziget, vagy csak egy közeli park. Ha legalábbis nem emlékeznék a barátnőm történetére, aki megpróbálta, és mielőtt észrevette volna, hogy épp csak annyira lógott le a haja a pokrócról, hogy egy fűbe ásított rágógumi éppen beleragadt hosszú tincseibe, már két kutyus nyalta arcon, két focilabda találta nyakon és egy tollaslabda hullott csukott szemeire, vagyis ettől elég hamar elment a kedvem.

Az elképzelés nem mindig találkozik a valósággal
Fotó: Olena Palaguta / Getty Images Hungary

Wellness

Lépjünk szintet! Merjünk nagyot álmodni! Végül is, a samponom is megmondta: megérdemlem! A borsos belépőt ugyan kifizetem őszinte mosolyt magamra erőltetve, de oda mégsem megy az ember egyedül. Hogy kikapcsolódás szele legyen, barátnővel megyek, családtagok kizárva. Igen ám, de mi történik? Alig ázunk pár perce a vízben azon frusztrálódva, hány pluszkilót jelentett a nyár, azon kapjuk magunkat, hogy a téma a gyerekek iskolakezdése, családterápia, házassági kisokos, heti világgazdasági áttekintés a családi költségvetésről, nevezetesen, hogy a nyaralás véreztette-e jobban ki a családi kasszát, vagy a szeptemberi tanévkezdésre felkészülés, vagy a kettő együtt, esetleg mi legyen az ebéd holnap? Nem nyugodtam ettől sem meg.

Kipihenni? Ki? Pihenni?
Fotó: Tatiana Maksimova / Getty Images Hungary

Shopping

Mégiscsak nőből vagyok. Már a Szex és New York előtt kiderült rólam is, hogy okoz némi beteges gyönyört a beszerzés öröme, különös tekintettel egy-egy magunkra aggatható ruhadarab vagy kiegészítő megszerzése. És bár súlyosan elítélendő környezetvédelmi szempontból minden terápiás jellegű fast fashion szenvedélybetegségnek hódolás, sajnos van az a lelkiállapot, amikor az ember kísértésbe esik. Gyalog mentem, hogy ne kapjak se a parkolóhely-vadászattól, se a parkolási díjtól szívrohamot még a vásárlás előtt, meg különben is extra kikapcsolódás szemlélni a szabad embereket, önként választott programjaik végzése közben a kellemes, nyári melegben, és az önfeledten eltévedt turistákat útba igazítani is. Két órával később, a fülemen is csomag lóg, mintha a karácsonyi nagybevásárlást intéztem volna, amikor egy kirakatban véletlenül megpillantom a tükörképem.

Mit rejt a sok csomag?
Fotó: AnnaStills / Getty Images Hungary

A rengeteg csomag mögül némi zavarral az arcomon nézem magam, bosszant, hogy rengeteg pénzt költöttem már megint, de közben vigasztal is a tudat, hogy minden gyerek és a férjem is hogy fog örülni azoknak a meglepetéseknek, amiket, a magam két ruhadarabján kívül, a rekreációs énidőmben, természetesenkinek, ha nem nekik vettem volna…?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.