„Te még túl kicsi vagy ahhoz, hogy ezt megértsd!” – Van, hogy egyetlen, gyermekkorban elhangzott mondat végigkíséri a felnőtt életünket, noha első hallásra ártalmatlannak is tűnik. De vajon ez valóban örökre velünk marad, vagy van esélyünk változtatni rajta? Olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyekben felnőttek mesélik el, hogyan hatnak rájuk a múltban elhangzott mondatok, és egy pszichológust is megkérdeztünk ennek lelki hátteréről.
A gyermekkorban szerzett tapasztalatok jelentősen befolyásolják a személyiségfejlődésünket. Ha ezek akár szóban, akár tettel a szüleinktől vagy a hozzánk közel álló felnőttektől érkeznek, és még negatívak is, akkor elég valószínű, hogy rögzülnek, és hatással lesznek ránk. Sok tényezőtől függ, hogy milyen mélyen és mennyi ideig maradnak velünk azok a mondatok. A fel nem dolgozott sérüléseink akár évtizedek múlva is előhívják a belső gyermeket belőlünk, ami még a felnőttreakcióinkat is tudat alatt irányíthatja. De azt fontos leszögezni, hogy felnőttként megpróbálhatjuk felülírni ezeket, és szülői szerepbe kerülve máshogy csinálni. A következő történetek megmutatják, hogy milyen sokféle útravalót kapunk, amelyek kísér(te)nek bennünket, és azt is eláruljuk, hogyan lehet belőlük kiutat találni.
Az öndicséret büdös
„Amikor elégedett voltam valamivel, esetleg büszke, akkor megkaptam, hogy az »öndicséret büdös«, mi van azzal, amiben nem voltam annyira ügyes. »Majd ha az is sikerül, akkor lehet majd büszkének lenni.« Sosem voltam elég jó. Nem haragszom rájuk emiatt, viszont ebből ered a perfekcionizmusom, és ettől van az önbecsülésem, önértékelésem a béka hátsója alatt.”
Küzdeni kell mindenért
„»Keményen kell küzdeni mindenért« – folyamatosan hallottam. Minden témában. Megélhetés, munka, szépség, egészség, párkapcsolat. Hogy miben okoz nehézséget?
Ami könnyűnek néz ki, el sem hiszem.
Hajlandósít a nehézségek megteremtésére. Kemény munka tudatosan félretenni, letenni ezt.”
Hagyd magad!
„»Hagyd magad, hamarabb szabadulsz!« Sokáig tartott eljutni oda, hogy nem hagyom magam, hanem felállok, és elmegyek.”
Gebe vagy!
„»Ne kösd össze a hajad, mert nagyon eláll a füled, és olyan vagy, mint egy manó!«, aztán »hordj lengébb ruhákat, mert olyan gebe vagy, hogy az már nem szép«, »ne menj gimnáziumba, mert nincsenek meg a képességeid ahhoz, hogy el tudd végezni«. Jelentem, sikerrel vettem az akadályt. Több tucat ilyen mondat van, amit a mai napig próbálok feloldani magamban.
A kislányom segít ezekben az oldásokban, mert olyan szeretettel tud rám nézni, és mindig eszembe jut, hogy az ő szemében én tökéletes vagyok.
A súly pedig: híztam 13 kg-ot. Bár azt mondják, még mindig gebe vagyok, de ha híznék 50 kg-ot, a szemükben akkor is gebe maradnék. Nem könnyű oldani ezt a sok mindent, mert állandóan eszembe jut, de igyekszem máshogy látni önmagam.”
Mit fognak szólni?
„Gyerekként is sokat hallottam a »Mit fog szólni, gondolni XY?« mondatot. Nagyon sokáig szorongtam emiatt, ha valakik halkan, suttogva beszélgettek, mindig azt hittem, hogy engem beszélnek ki, mert valami nekik nem tetsző dolgot csináltam. Néha még most felnőttként is előjön, de próbálom leküzdeni. Bár anyósomtól hetente egyszer biztosan hallom.”
Nem lehet szeretni
„»A jég hátán is megélsz« – voltam vagy nyolcéves, amikor az alkoholista apám ezt mondta. Végül is igaza lett… 40 évesen egyedülálló anya, saját lakás – egyedül fizetve, és semmi családi háttér –, többszöri újrakezdéssel, nem feladva. És volt a »téged nem lehet szeretni« – na, ez fájt, sok évbe telt, mire elhittem az ellenkezőjét, azóta szeretem és elfogadom magam.”
Ezt mondja a szakpszichológus
A fenti történetek jól példázzák, hogy azt élet bármely szakaszában – akár kisgyerekként vagy később – jelentősen hatnak ránk szüleink mondatai, pláne, ha rólunk van szó. Vannak olyan mondatok, amelyeket később már szinte ki sem kell mondani, elég egy sóhaj vagy tekintet, és már tudjuk is, mit fúj a családi nóta a kinézetünkről, a képességeinkről, rólunk.
„Sajnos a negatív és mélyen rögzült mondatok a kiváltott érzés miatt sokáig velünk maradnak, jelentősen befolyásolják az önértékelésünket, hajlamosítanak leértékelni magunkat, és a pozitív részünket is könnyebben elnyomják, így nehezebb ezekre támaszkodni” – mondja Ruttner Zsóka tanácsadó szakpszichológus.
Ha folyamatosan a belső képességeinket vagy a külső tulajdonságainkat alábecsülő megjegyzéseket kapunk, az az önértékelésünkön keresztül kihat az életünk többi területére is, legyen szó munkahelyi teljesítményről, párkapcsolatról, szülőségről.
Nem a mi mondataink
A szakember szerint fontos tenni azért, hogy tudatosítsuk: ezek nem a mi mondataink, hanem kaptuk őket, sőt, lehet, hogy a mi szüleink is örökölték ezeket. Felnőttként viszont van lehetőségünk ezeken változtatni.
„Ez a folyamat nem kis önismereti munka, de megéri belevágni, és elkezdeni dolgozni rajta. Szülőként nem baj, ha mi is hibázunk, kicsúszhatnak olyan mondatok, amiket nem úgy gondoltunk, azonban fontos ezekről később beszélni a gyerekünkkel, és pozitív visszajelzéseket is adni, dicsérni.”
