Ez most a legnépszerűbb tábor: 70 000 forint naponta, mégis megéri sokaknak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Balatoni fürdőzés és számháború helyett a számítógép mögött ülnek egy héten keresztül. Mégis inkább ezt a tábort választják a szülők gyermekeik számára. Az IT-táborok kiütik a többi programot.

Az egyik legnépszerűbb tematikus tábor a programozásról szól, ilyen jellegű eseményből mintegy 343 különböző alkalmat szerveznek idén nyáron az általános és középiskolás gyerekeknek. A programozótáborok száma ugrásszerűen nőtt az elmúlt évekhez képest, és már nemcsak fiúknak, hanem lányoknak is ajánlják. Ennek oka, hogy a magas IT-tudással a későbbiekben jobb eredményeket érhetők el a továbbtanulás érdekében. De a programozó bentlakásos vagy napközis foglalkozás nemcsak az újszerűsége miatt emelkedik ki, hanem az árazásban is. Egy nap átlagosan 70 000 forintba kerül.

Mi történik a programozótáborban?

A napi feladatok között van az informatikai rendszerek megismerése, az úgynevezett programnyelvek elsajátítása és a számítógépes játékok kontrollált használata. Itt a gyerekek megtanulják a programozás alapjait, megtudják, mi az a változó, és hogyan működnek az algoritmusok, miközben saját menő játékaikat fejlesztik. A cél a gondolkodás serkentése, a problémamegoldó készség fejlesztése és némi hasznos ismeret a jövőre nézve. Ugyanis a táboroztatók nem egyszerűen animátorokból állnak, hanem IT-szakemberekből. Mint kiderült, úgy oktatják a programozótáborba érkezőket, hogy képesek legyenek önállóan elkészíteni egy weboldalt – és itt 10–18 éves fiatalokról van szó!

A csoportos feladatok alatt együtt dolgoznak projekteken a gyerekek /Fotó: GettyImages

Az egész nap az informatikáról szól 

Az ötnapos táborban előre tervezett tematika mentén haladnak. A délelőtt az elméletről szól, ilyenkor a gyerekek a számítógép előtt ülnek, és a rövid tízórai szünetet leszámítva folyamatosan tanulnak. Természetesen nem egy szigorú, fegyelmező délelőtti tanórát kell elképzelni, hanem egy játékos, színes foglalkozást. Kifejezetten gyerekbarát programokat készítenek, tehát egy-egy animációs játékot vagy meseszerű weboldalt. Ez a kreativitást is támogatja, és élvezhetőbbé teszi az informatikai tételek megismerését. Az nap második felében, tehát ebéd után már az aktív mozgás is helyet kap, a gyerekek legókkal, robotokkal játszhatnak. Nap végén pedig mindenki a saját gyerekszobájában folytathatja a tanulást. Bár vannak bentlakásos programozótáborok, az esetek többségében napközis formában szerveznek ilyen eseményt. A Pyton táborban például reggel 8:00 és délután 16:30 között tartanak a foglalkozások.

Van, akinek jobban megéri

A táborok átlagosan 70 ezer forintba kerülnek, legfeljebb 10-15 ezer forintos eltéréssel. Ez tartalmazza az eszközhasználatot, a napi háromszori étkezést és frissítőket. A szolgáltatást nyújtó programozók és pedagógusok szerint ez segít abban, hogy a gyerekek megszeressék az IT szektort, a későbbiekben szívesebben tanuljanak ezen a területen, és felnőttként sikeresen kamatoztassák informatikai ismereteiket. Mivel a programozótáborok az elmúlt években indultak, még nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, hogy ez mennyiben befolyásolja a fiatalok sikerességét. Azonban biztos, hogy egy tábori környezetben nagyobb eséllyel lesznek nyitottak a nehezebb, de játékos formában kínált feladatokra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.