Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Igazán meglepődtem, amikor az anyává válásom kezdetén elkezdtem feltérképezni a játékboltok kínálatát, és a rengeteg újdonság mellett számtalan régi ismerős tekintett rám a polcokról. Öltöztetős babák, kisautók, na meg a műanyag építőkocka, amire pokoli kín rálépni. Mind olyan örök darabok, amikkel már az Y generáció képviselői is elfoglalták magukat az óvoda után, de túlélték a rendszerváltást és az ezredfordulót is. Vajon népszerűségük kitart a következő évtizedekben?
Mitől lesz időtálló egy játék? Szerencse kérdése, hogy valami megtetszik a felhasználóknak, vagy a tervezők tudatos marketingje az oka? Valószínűleg mind a kettő, és még számtalan egyéb faktor is szerepet játszik abban, hogy vannak olyan játékfajták, amik töretlen népszerűségnek örvendenek hosszú évtizedek óta. Ezek közül mutatunk most néhányat, amivel a közös családi játék valódi időutazássá válik saját gyermekkorunkba.
Ezek voltak a kedvenc játékaink
A puha állatkák, plüssök mindig is a gyermekek kedvencei közé tartoztak. Az átmeneti tárgyaknak is nevezett nyugtató hatású, ölelgethető figurák már az első életévekben csökkentik a szeparációs szorongást, biztonságérzetet adnak, egyfajta szülőpótló szerepük van. Nem véletlen, hogy a különféle plüssök, rongyik, babák minden korban a gyermekek első kedvenceivé váltak, a pszichológusok szerint kifejezetten hasznos is lehet, ha engedjük, hogy nyunyókát válasszon gyermekünk.
Ezen koncepció alapján született meg közel az ötven évvel ezelőtt egy kis barna szőrmók, ami azóta is töretlen népszerűséggel éli reneszánszát. A japán Kóicsi Szekigucsi az evolúciós pszichológiai elméletekre alapozva alkotta meg nagy szemű majmocskáját, szándékosan azzal a céllal, hogy tekintetének ne lehessen ellenállni. Ma már nem csak barna színben és két méretben kapható a Moncsicsi, a szivárvány minden árnyalatában leemelhetjük a polcról, ha szemünk fénye éppen rá vágyna. Bevallom, a nyolcvanas évek végén én még gyermeki fantáziával sem jöttem rá, hogy milyen állat lehet.
A világ leghíresebb babája
Melyik lány ne vágyott volna valaha a csinos, fésülhető hajú, ám a valóságos testarányokkal köszönőviszonyban sem lévő, öltöztethető Barbie babára? Az első Barbie-t 1959-ben adta ki a Mattel, ez volt talán az első olyan játék, melyet tudatosan felépített marketingkampány előzött meg a televízióban és plakátokon egyaránt. A nőiességet extrém módon kihangsúlyozó, szőke, fehér bőrű lányt ábrázoló játék tervezői szerencsére koncepciót váltottak, és elkezdték a realitás felé formálni a napjainkban készülő babáikat. A testképzavarokat is okozó korai példányok mellett már színes bőrű, teltkarcsú és Down-szindrómás babát is találunk.
Játssz jól!
Bár mostanában az áruk sokszor az aranyéval vetekszik, lassan száz éve töretlen a kis színes kockák népszerűsége. A dán családi vállalkozásként induló Lego a led godt, azaz 'játssz jól' szókapcsolatból eredezteti nevét. A szegény családba született polihisztor, Ole Kirk Christiansen eleinte fából készítette el az építőkockákat, majd a második világháború után a fogyasztási szokásokra és a vásárlók pénzügyi nehézségeire tekintettel műanyagra váltott. És milyen jól tette! A kis pöttyös tetejű formák azóta az egész világot meghódították. Bár az alapkoncepció, mely szerint egy nemektől független, kreatív játékot hoznak létre, a mai legókat egyre inkább a különféle szettek, meserészletek vagy éppen a felnőtt vevőket csábító technikai és egyéb tematikák jellemzik. A régi, ömlesztett kockás verzióval szemben, amikor még darabokból állíthattuk össze az állatfigurákat – és milyen szerencsések voltunk, ha volt olyan hasábunk, amire szemet nyomtattak! –, már szinte minden figurát egyben öntenek ki, hogy leegyszerűsítsék az építhetőséget. Szerencsére a régi kockák olyannyira minőségiek, hogy akár ötven-hatvan éves darabokkal is vígan játszhatunk, így a fantáziánknak továbbra sem szabhat határt a cég témaválasztása.
Gyufásdoboznyi kiskocsik
A hatvanas évek kezdete igazi Kánaán volt a gyermekek számára a játékokat tekintve. Ami a lányoknak a Barbie, az a fiúknak ebben az időben a matchbox lett, majd a többi hasonló kis négykerekű. Az első apró kocsik szinte élethű másolatai voltak eredetijüknek, csak sokkal megfizethetőbbek és kézbe illőek. Könnyen szenvedéllyé vált a gyűjtögetés, hiszen megjelentek az egyre extrább, limitált darabok is. Az autók mellett egy idő után az egyéb közlekedési járműveket is modellezte a cég, a kezdetektől meglévő katalógusuk pedig olyan kiadvány, mely nem hiányozhatott egyetlen fiús család polcáról sem. A termék sikerén felbuzdulva egy idő után versenypályát, különféle trükkök kivitelezéséhez szükséges eszközöket is gyártottak melléjük, s egyre többen követték a japán–angol koprodukcióban működő céget a kisautók piacán. Szinte minden évtizedre jut egy-egy újabb, menő márka, ami ezen a vonalon alkotja meg gyerekeknek való járgányait, így biztosan nem maradunk soha kisautók nélkül. Ha pedig abban lelnénk élvezetet, hogy azt nézzük, ahogy mások autóznak vagy egyszerűen csak megveszik és kibontják a kicsi kocsikat, már erre is van lehetőség, érthetetlen módon a gyerekek és a felnőttek körében is hihetetlenül nagy népszerűségre tehet szert bárki, aki jól dizájnolt háttér előtt bontja fel az autók csomagolását.
Közös játék, közös nevetés?
Nos, ez biztosan nem minden esetben van így. A Ki nevet a végén, vagy korábbi nevén Kocog és kidob közel száz évvel ezelőtt nyerte el mai formáját. A társas táblajátékok sikere évezredek óta töretlen, nem véletlen, hogy némelyik generációkat él túl. A négy vagy nyolc játékos által játszható társasjáték célját mindenki ismeri, kiütni az ellenfelet és minden bábut bejuttatni a célba. Ki-ki vérmérséklete szerinti taktikával éri ezt el a játék során, nálunk például mindig óriási sértődéssel végződik a parti. Ennek ellenére rendszeresen előkerül, hiszen egyszerűsége miatt az óvodáskorú gyerekeim, változatos taktikai lehetőségei okán az iskolásaim is élvezik – egy ideig.
