Egy gyerek kíváncsi, és rengeteget kérdez. Fontos, hogy ne legyenek tabuk, és bármilyen témában fordulhasson a szülőkhöz, még kínos kérdésekkel is.
Nálunk a családban nincs tabutéma. Ha a gyerek kérdez, akkor válaszolok, méghozzá őszintén és lehetőleg egyértelműen, persze az ő életkorának megfelelően. Nincs ez másképp a szüléssel, születéssel kapcsolatban sem. Éppúgy az élet része, mint az elmúlás vagy a szexualitás, csak épp néha kínos a téma, és nem biztos, hogy tudjuk, mit is mondjunk. Akkor is válaszolok, ha a gyerkőc megkérdezi, hogy miért van vérünk, miért lesz este sötét, és Párizs tele van-e párizsival? Miért lenne ez másképp akkor, amikor felmerül benne, hogy mekkora volt, amikor még a hasamban növekedett, és hogyan került ki onnan? Egy időben ez különösen kedvelt téma volt, és persze napirendre került, amikor tesó érkezett, és látták, ahogy növekszik a pocakom, majd eltűntem néhány napra, és megjelentem egy babával.
Miért ne játszhatna a gyerek terhes babával?
Egy nemrég látott videó kapcsán viszont felmerült bennem, lehet, hogy nem annyira általános ez a hozzáállás, mint azt gondoltam. Egy hölgy mutatott be a videón egy horgolt babát, aminek nagy pocakja volt, és a lába között ki lehetett venni egy szintén horgolt újszülöttet. Patent volt a szája és az anyuka baba melle, így össze lehetett kapcsolni őket, mintha szoptatná. Őszintén szólva semmi kivetnivalót nem találtam benne, kedves arcuk volt, és úgy gondolom, sokkal jobb, mint a boltokban kapható műanyag terhes babák, amiknek fel kell nyitni a hasát, és úgy kivenni a babát belőle.
Ez tényleg ennyire felháborító?
Ha egy gyereket foglalkoztat a születés, egy ilyen babával kiválóan lehet szemléltetni, és mivel horgolt játékról van szó, messze nem realisztikus, így nem sokkoló. Szóval kicsit meglepődtem, de szerintem hasznos is lehet. Ezért is döbbentem meg, hogy a közel négyezer reakció több mint fele „dühös fej” volt, ami bárhogy is értelmezzük, negatív. De a kommentszekcióban sem volt rózsásabb a helyzet. Persze nem olvastam végig azt a rengeteg hozzászólást, de amikbe belenéztem, azok között is főleg a felháborodott hangvétel dominált.
„Ez borzasztó!” – Na és mit gondolhat a terhes Barbie-ról?
„Szegény gyerekeket miért kell ilyennel sokkolni!” – Miért lenne ez sokkoló? Se vér, se szenvedés, csak kibújik a baba, és kész.
„Gusztustalan!” – Ha ez gusztustalan, akkor mit mondana egy valódi szülésre?
Valóban a szüléssel van a baj?
Hogy lehet az, hogy egy ilyen ártatlan dolog ennyi embernél kiverte a biztosítékot? Valóban ilyen sokan gondolják úgy, hogy a gyerekeknek nem való ez a téma? De tényleg magával a szüléssel van gond? Vagy esetleg azzal, hogy óhatatlanul felmerül a kérdés, hogyan is került be az a gyerek az anyuka hasába? Csakhogy ez a kérdés maximum nekünk kínos. Amikor tőlem kérdezték, megelégedtek annyival, hogy apa tette be őket a hasamba, és sokkal inkább foglalkoztatta mindannyiukat, hogy mekkorák voltak, amikor kibújtak, hogyan és hol tud kibújni egy gyerek? Na és persze még egy kérdés: Nem fájt?
Csak őszintén
De igen, fájt. A tény az tény, egy szülés fájdalmas. Ezen nincs mit szépíteni, elmondtam, hogy akkor fájt, aztán elmúlt, és továbbléptünk. Nyilván nem kezdem ecsetelni nekik a mértékét és az idejét, de ha őszinte akarok lenni velük, akkor nem mondhatom, hogy meg sem éreztem. Ahogy azt sem tartom helyesnek, ha kitérek a válasz elől, és majd megbeszéljük később, ha nagyobb lesz. Mert egyrészt azt gondolom, akkor kell válaszolni, amikor foglalkoztatja egy téma, hogy tudja, bármikor fordulhat hozzám a kérdéseivel, és ne kezdjen nagyobb korában olyan forrásokból tájékozódni, ahonnan félrevezető, téves információkat kaphat. Másrészt ha nem most, akkor mikor? Milyen egyszerű is lenne, ha egy táblázatban megnézhetnénk, melyik témáról milyen életkorban beszélhetünk a gyerekekkel.
Fontosak a beszélgetések, tabuk nélkül
Bármilyen témáról is legyen szó, lényeges, hogy beszéljünk róla, de a nemiség és aszexualitás esetében az időfaktor még fontosabb. Mert amíg kicsi, addig természetesnek tűnik minden, amiről mi is természetesen tudunk beszélni, de az idő múlásával elérkezik az a pont, amikor számára is kínos lesz feltenni a kérdéseket, ha előtte nem esett szó ilyesmiről. Lehet, hogy még akkor is, de nagyobb az esély, hogy velem beszélget, és nem mással. Akár fiunk, akár lányunk van, fontos, hogy ne legyenek tabuk családon belül, és mindig érezze, hogy fordulhat hozzánk. Aztán ha már tinédzser, nem marad más, mint a remény, hogy kiskorában sikerült megalapozni azt a bizalmat, amire vágyunk.
