Emlékszel még ezekre a szocialista oktatófilmekre?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A KÖZDOK-os oktatófilmek, amiket a szocializmusban láthattunk, egy halom díjat, oklevelet nyertek hazai és külföldi – cannes-i, velencei, varsói, belgrádi – fesztiválokon. Témájuk elsősorban a közlekedéssel kapcsolatos műszaki és idegenforgalmi kérdések feldolgozása volt.

A KÖZDOK a Közlekedési Dokumentációs Vállalat rövidítéséül szolgál, amelynek egy része filmgyártással is foglalkozott. Oktatóvideóik nemcsak a közlekedésben dolgozó szakemberek munkavédelmi tájékoztatását látták el, hanem a KRESZ fontos szabályait is feldolgozták a hétköznapi közlekedő ember számára. Kisfilmjeik néhol groteszkre sikerültek, de vitathatatlanul szórakoztató visszatekinteni a múltba általuk.

A KÖZDOK rövid története

Hazánkban a közlekedési filmoktatás 1948–49-ben kezdődött a Magyar Államvasutaknál, amikor felmerült az igény a korszerű és hatékony oktatási segédeszközök rendszeresítésére. Majd a közlekedési tárcánál a saját oktatófilmgyártás megszervezésének szükségességével 1956-ban megalakult a Közlekedési Dokumentációs Vállalat, azaz a KÖZDOK.

Autó-Motor, 1959. január–június (12. évfolyam, 1–12. szám)

1957 elején az egyes közlekedési ágaknál addig működött filmcsoportokból egyesített intézmény, a KÖZDOK feladatául tűzte ki, hogy a baleset-elhárítás érdekében fontos propaganda- és oktatófilmek mind szakmailag, mind művészileg kifogástalanok legyenek. Ezt a célt elég hamar teljesítették, hiszen a filmek iránt külföldön is érdeklődés támadt, néhányat már az első években sikerrel bemutattak a különböző népi demokratikus országokban szinkronizálva.

Részlet az Esti Hirlap 1958. februári számából (3. évfolyam, 27–50. szám)

Ma délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek a „Rejtett hibák nyomában” című filmet, amelyet a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium megbízásából készített a Közlekedési Dokumentációs Vállalat. A film a tavaly nyáron történt nagy autóbusz-balesetet örökíti meg, amikor a Mátrában egy bányászokat szállító munkásautóbusz bezuhant a Dankapatakba és öt utasa meghalt, több pedig súlyosan megsebesült. A film részletesen bemutatja, milyen műszaki hibák okozták a balesetet. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium elrendelte, hogy az év folyamán minden gépkocsivezető nézze meg a filmet.

A sorompó (1959)

A KÖZDOK az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején még évi 10 filmet készített megrendelésre, ezeknek legfőbb témája a közlekedésbiztonság volt. Az alábbi 1959-es filmet ajánljuk olvasóink figyelmébe, ami az emberi gondatlanságra figyelmeztet. Ez a kisfilm izgalmas történet keretében két tragikus kimenetelű balesettel ismerteti meg a nézőt. Rendezője Kovács Miklós, operatőr Pataki István.

A Népszava egyik cikke szerint a KÖZDOK-kisfilmeket 1959-ben a közlekedési vállalatoknál és a rendőrségeken több mint négyszázezren tekintették meg. A közlekedési statisztika azonban arra figyelmeztette az illetékeseket, hogy a propagandafilmeket szélesebb körben is terjeszteni kell, így a MOKÉP is elkezdte átvenni őket, a mozikban a filmek előtt megszokottá váltak ezek az ismeretterjesztő kisfilmek.

A történet szerint Horváth Sándor gépkocsivezetőnek egyik szokása az, hogy soha nem lassít a vasúti átjárók előtt. E miatt a hősködése miatt egyszer egy halálos kimenetelű baleset okozója lesz Nyergesújfalunál, amiért aztán két évre börtönbe kerül, de ezután megesküszik arra, hogy minden vasúti átjárónál megáll. 

Szocialista thrillernek is beillő filmek

A VI. munkavédelmi és munkaegészségügyi filmbemutatón 1964-ben első díjat kapott munkavédelmi agitációs és játékfilmek csoportjában a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének A 94-es tartálykocsi című filmje, amit már a tévé is sugárzott. A főszerepben feltűnik a Szomszédoksorozat Kutya úrja, Raksányi Gellért.

A film A metilalkohol veszélyeiről szóló kisjátékfilmmel egyetemben még a szocialista országok vasúti együttműködési szervezete (OSZZSD) rendezésében megtartott filmfesztiválon is díjazott volt. 

A turizmus propagandafilmjei

A KÖZDOK több ízben vállalkozott idegenforgalmi célzatú filmek elkészítésére is, ezzel az 1972-es felvétellel a Velencei-tó turizmusát próbálták fellendíteni.

A KÖZDOK filmjei (ezret is meghaladó számban) a Magyar Nemzeti Filmarchívumba kerültek megőrzésre és feldolgozásra. Ezek a kordokumentumok őrzik a régmúlt közlekedéssel kapcsolatos műszaki és idegenforgalmi gondolkozását, sikerük titka pedig valószínűleg az volt, hogy oktató mondanivalójukat játékos eszközökkel fejezték ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!