Ezért van valóban értelme a közös családi étkezéseknek: nem a hagyomány a lényeg

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rohanás reggel, munka napközben, soha véget nem érő teendők délután és este. A feladatok listája végtelen, így sokszor a közös idő végessé vagy sok esetben semmissé válik. Egy átlagos héten milyen gyakran sikerül összehozni egy közös családi étkezést otthon?

Az étkezéseknek nem csak arról kellene szólniuk, hogy eszünk, mert ez a túlélésünk záloga. A közös ebédek és vacsorák olyan érzelmi kapcsolódásnak adnak teret, ami fontos a kapcsolataink fenntartásában, alakításában és saját jóllétünk fenntartásában is. Talán ezért nem is véletlen, hogy az ünnepek gyakran a közös étkezések köré szerveződnek. Sajnos erről a hétköznapokban könnyedén megfeledkezünk, amikor a kapcsolódás helyét átveszik a kipipálandó feladatok. A családtagok hektikus időbeosztása kevés teret enged a közös reggeliknek, ebédeknek vagy vacsoráknak, ahogy gyakran a minőségi együttöltött időnek is. Pedig leülni egy asztalhoz közösen enni mind a szülők, mind a gyerekek számára pozitív hatásokkal bírhat.

A családi asztal mint biztonságos hely

Talán nem is gondolnánk, de a szülőséghez az egyik legjobb tipp, hogy tegyünk energiát a család asztalhoz ültetésébe. Lehetőleg rendszeresen. Azok a gyerekek, akik rendszeresen esznek együtt a családjukkal, jobban érezhetik a támogatást, ezáltal a biztonság iránti alapvető érzelmi igényük teljesül. Ehhez persze szükség van a pozitív, elfogadó légkörre is. Azok a gyerekek, akikre rátukmáljuk az ételt, vagy éppen büntetve vannak evési szokásaik miatt, inkább a biztonság ellentétét élik meg. Ezek alapján az „addig fel nem állsz innen, míg meg nem eszed” típusú, nevelési célzatú mondatok jobb, ha a kukába kerülnek. A rutinban való kiszámíthatóságnak, az étkezés normalizálásának és a családi támogatás erejének elengedhetetlen tere lehet a közös asztal.

A közös családi étkezések a gyerekekre és a szülőkre is pozitív hatással lehetnek
Fotó: Christopher Hopefitch / Getty Images Hungary

A közös étkezések szocializálnak

Ha mindannyian együtt eszünk, az egészségesebb táplálkozási szokásokhoz vezethet, ami persze függ a család életmódjától is, de a kutatási eredmények szerint azok a tinik, akik rendszeresen együtt esznek a szüleikkel, több gyümölcsöt és zöldséget, kevesebb cukros ételt és gyorskaját fogyasztanak. Hatékonyabban elsajátítják az étkezési szokásokat, már kisgyermekkorban könnyebben megtanulják az evés körüli etikettet és normákat. Ezt nemcsak az étkezés közben sajátíthatják el, hanem bevonhatjuk őket az ebédidőhöz kapcsolódó házimunkába, a terítés rejtelmeibe, de akár az ételkészítésben is segédkezhetnek.

A közös tér remek lehetőséget nyújt a beszélgetésre. A beszélgetés és az odafigyelés kettőse talán még annál is fontosabb, mint hogy hol, hogyan és mit eszik éppen a család. Egy kanadai kutatás alapján – ami több gyermek fejlődését is végigkövette – azok a gyerekek, akiknek pozitív családi élményeik voltak az asztal körül, jelentős pozitív fejlődési előnyökre tettek szert tízéves korukra. Amellett, hogy a gyerekek megtanulják azt is, hogyan lehet kommunikálni, egy jó beszélgetés a kötődést is elmélyíti, miközben sok-sok információt szolgáltat a gyerekeknek a világról.

A családi ebéd összeköt

Mindezek alapján nem is hangzik meglepetésszerűen az, hogy a közös kenyértörés hatására a gyerekek magabiztosabbá válhatnak. Amikor biztatjuk egymást arra, hogy megnyíljunk, és beszélgessünk a napunkról, a gondolatainkról, miközben nyitottsággal és elfogadással meghallgatjuk egymást, ezzel olyan környezetet teremtünk, ami értékeli és tiszteli annak tagjait.

A család asztal körüli működése sok mindent elárulhat, mennyire is működik egészségesen a rendszer.

Minél inkább kiszámítható, kiegyensúlyozott és elfogadó teret teremtünk, annál könnyebb őszintén kapcsolódni egymáshoz. Ez támogathat minket abban, hogy tisztában lehessünk gyermekünk testi-lelki egészségével, miközben minőségi időt töltünk együtt. Szülőként lehetőséget kapunk kikapcsolni a világot, és valóban együtt lenni azokkal, akiket szeretünk.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.