Minden gyermeknél eljön a pillanat, amikor eszébe jut, hogy a szülő már rég elfelejtette a fogzás okozta álmatlan éjszakákat, a kamaszkori zugdohányzás miatti balhékhoz pedig még kicsit korán van, így arra jut, nekiáll háziállatért könyörögni. A hevesen tiltakozó szülő ekkor vagy szívhasadáson kapja magát, amitől egy óvatlan pillanatban elgyengül, és beadja a derekát, vagy ugyanez, de fél évvel később… pedig ki akart valójában még egy kutyát is a gyerek mellé?
Van egy olyan életszakasz, amikor a gondoskodási ösztön abba a fázisba ér, hogy egy plüssmacit éjjel szorongatni, vagy egy alvórongyot pátyolgatni már nem elegendő. Erre a korra kialakul az empátia és vonzalom az állatok iránt is, de azt már megtanulja a gyerek, hogy dinoszauruszok a valóságban már nem élnek, és különben sem férnének be a lakásba. Így a vágyak legáhítottabb tárgyává hamar egy élő kutya válik. Az óhaj megfogalmazásától jaj a szülőnek. A folyamatos duruzsolást, szűnni nem akaró lelki terrort ezek a zsenge korú kisemberek olyan tökélyre fejlesztik, hogy a szilárd elhatározással ellenálló szülő néha azon kapja magát, hogy a kutyamenhelyeket guglizza, vagy a törzskönyvezett fajták árain szörnyülködik.
Kétségbeesett próbálkozások és kibúvókeresés, mert a gyereknek kutya kell
- Első nekifutásra a sarokba szorulni látszó szülő a kistesóra apellálva próbálja kihúzni magát a kutyavásárlás alól: „szívecském, de hát ott van neked a kistesód, nem tudnál vele játszani? Amint megtanul járni, felőlem őt is leviheted naponta egyszer-kétszer sétálni, többször úgyse lesz kedved menni.”
Amikor az első lesújtó tekinteteket megkapja a szülő a madárnak nézett gyermektől, azonnal magába száll, és szégyenkezve valami sokkal jobb kibúvó kétségbeesett keresésébe kezd.
- Állat-állat alapon – és ne mondja senki, hogy nem így van – a következő próbálkozás az akvárium és pár guppi egy kis moszattal. Vagyis, sokkal jobb mégse jut a szülő eszébe, így a némán tátogó, simogatásra tökéletesen alkalmatlan, relatíve kevés kommunikációs feedbackkel kecsegtető díszhalakban keresi a mentsvárat. Nem fogja megtalálni. Ha a gyerek véletlenül ideiglenesen be is dől e szánalmas trükknek, akkor is csak addig fog tartani a lelkesedés, amikor pár hónap elteltével a sárgásan barna víz tetejére fel nem jönnek a félhalott kishalak, mert egy ilyen akvárium tisztán tartása sem egy leányálom. Ahol pedig szemfülesebb a gyermek, ott erre a néhány hónapos, kudarcba fulladó késleltetésre sor sem kerülhet.
- Szintet kell lépni, nincs mese. Mi az, ami kicsit nagyobb, mint egy guppi, szőrös, tehát simogatható négylábú? A hörcsög! Nagyon meggondolatlan választás. A környéken a legrosszabbul járt család gyorsan és főleg észrevétlenül szaporodó hörcsögállománya túllépte a húszas (rém)álom határt, amikor az addigra a válás küszöbére sodródó szülők megpróbáltak új gazdikat keresni az új és akkor már a régi apró rágcsálóknak is.
- Csak szólok, hogy a papagáj sem lesz kielégítő pótlék.
- Tamagocsit ma már nehéz beszerezni, pedig volt az emberiség történetében néhány röpke év, amikor a szülők komolyan azt hihették, a zsebben hordható, elemes kulcstartó lesz az igazi kutyakiváltó szülőmegváltó. Ma már ebben sem bízhatunk.
Hát semmi remény?
Mi szeretnénk kutyát! Tisztában vagyunk azzal is, hogy a gyermek fejlődésének valóban jót tesz, és sok mindenre ráneveli egy kutya barát testközelsége.
De lakásban élve, életritmusunkat ismerve, az együttélésben sem nekünk, de főleg a kutyának nem lenne sok köszönet.
Egyelőre a következő segített kettő gyermekünk indirekt módon történő jobb belátásra bírásában: amikor már elkerülhetetlen volt érdemben reflektálni a kutya iránti gyötrő vágyukra,
családi gyűlést kezdeményeztünk mi, szülők.
A dolgok hivatalos menete
Napokkal előre meghatároztuk a gyűlés időpontját, hogy lehessen várni és készülni rá, emeljük a tétet. A pillanat elérkeztekor mindenki, az ötéves és a négyéves is helyet foglalt az asztalnál a szülőkkel együtt teljes komolyságban, ahogyan azt egy hivatalos értekezlet megkívánja. Felvezettük a témát, majd hozzátettük: beszéljük meg a részleteket!
- Akkor tehát, nyaralni nem megyünk majd.
- Miközben dolgozni vagyunk és iskolában leszünk, a kutya összecsomózott lábbal, visszatartott vizelettel, magányosan és elsorvadóban lévő végtagokkal kuksol majd a lakásban.
- Este, ha esik, ha fúj, menni kell sétáltatni.
- Reggel, ha esik, ha fúj, menni kell sétáltatni. Ez nekünk már így is épp kicsivel több, mint amire önszántunkból rávennénk magunkat, de a kutyának még így is sokkal kevesebb az ideálisnál.
Na és amikor így számba vettük a velejárókat, és elkezdtük kérdezgetni, mely feladatoknak ki lesz a felelőse, melyiket ki vállalja, kicsit megfagyott a levegő.
Eredmény
A konferenciát szavazással zártuk: az említettek fényében akkor ki az, aki most rögtön és igazából, hatásköre betartásának terhe mellett kutyát akar? A „nem” ellenszavazatkor hirtelen két kicsi és két nagy kéz lendült a magasba. Azóta a téma nem nagyon került szóba, és egyelőre még kutyánk sincs.
