Nehogy összekoszold a márkás ruhád! Így ártasz szülőként a gyereknek, akkor is, ha jól néz ki

Olvasási idő kb. 4 perc

Már hogy ne szeretne mindenki egyszerre gyönyörű és zseni utódjával büszkélkedni a közérttől a munkahelyéig, az oviban, az iskolában, a művelődési házban és persze a játszótéren is. A békebeli Götz-babákat idéző makulátlan külsővel otthonról méregdrága göncöcskékben elinduló kisgyerektől meddig várható el, hogy márkás ruhája épségére figyeljen ahelyett, hogy beletalál-e a pocsolya pontos geometriai közepébe? És vajon mivel teszünk neki jót, a divatlapszettel, vagy ha hempereghet az avarban?

A szülőt persze a legeslegjobb szándék vezérli, amikor felnőtt árkategóriában is csinos összegre rúgó gyerekruhácskákkal (is) igyekszik kényeztetni kicsinyét, szebbnél szebb holmikat vásárol szabad szemmel is igen jól látható összegekért. Teszi ezt úgy, hogy közben tudja, 

két hónap alatt növi ki a gyerek, és addigra kimoshatatlan cékla-, fű- és büfifoltok tarkítják majd.

Emellett jó eséllyel elszakad a rángatástól, ha testvér is van, vagy ha már kismotorra is ül, akkor a cipő orrának lekopásával egyidejűleg mindennemű ruha térde is azonnali aszfalt általi halálra van ítélve.

Márkás ruhát a gyereknek!/?

De azért megveszi. Mert olyan szép, mert a gyerek megérdemli, mert ilyen másnak nincs, mert ebben még szebb, és hangsúlyozza ilyen-olyan előnyös tulajdonságait, és néha még azért is, mert ezen nem kell annyit gondolkodni, X vagy Y márkánál már csak tudják, hogy mi a menő, ha már ennyibe kerül. Vagyis megbízható.

Kinyílik a csipájuk…

Ennek nyilván nehéz ellenállni… Getty Images Hungary
Fotó: ELJ Photos

Aztán egyszer csak, és általában előbb, mint utóbb, öntudatra ébred a gyermek, és saját igények jelentkeznek. A négyéves fiam például kijelentette, hogy soha többé ne vegyek neki szép ruhát, mert nem fogja felvenni. Csak menőt vehetek! Szép kizárva. Egyik szemem sírt, a másik nevetett: vagyis tudja a gyerek, hogy mi a szép és az igényes, hurrá! Csak azt többé nem veszi fel. Akkor muszáj lesz a rakétamotívumot, a verekedő dinókat, a bonyolult nevű beszélő kisautókat és az összes többit keresnem, de hát végül is ő hordja… Mára viszont már ott tartunk, hogy komoly harcot vívok, ha nem engedem el melegítőnadrágban óvodába.

Lányoknál ugyanez a királylány- vagy sellőjelmez ruhában manifesztálódik, és szigorúan a négy évszakos tüllszoknyában tudják magukat elképzelni a legtöbb szituációban.

A gyereknél a kevesebb nem több.

A kapszulagardrób-elmélet egy kisgyereknél nem működik. Mire a reggelit otthon befejezi immár az óvodai szettben, addigra simán trikót kell cserélni, mert leette. Előtte mondjuk játékból felpróbált egy másik szerkót, csak azt meg összefogkrémezte, szóval reggel 8:04, és jöhet a mai harmadik teljes kompozíció. Az oviban aztán ott a kinti, a benti, a váltóruha apróbb és nagyobbacska balesetekre számítva, amik rendre meg is történnek. Hazafelé a pocsolyán keresztül vezet az út, a kerítésre mindenképp fel kell mászni, és a falevelek már akkor is csúsznak a latyakban, ha nem direkt akarnánk gatyaféken érkezni valahova, pedig úgy akarunk.

Ööööö… na ez az!
Fotó: simonkr / Getty Images Hungary

Ha egyetlen fa esik útba, akkor arra kell felmászni, és sajnos még a szobrokat sem kíméljük, hiába minden kultúrára, halottak iránti tiszteletre vagy az irodalom és a zene szeretetére vonatkozó felhívásom. Otthon ledobjuk az utcait… Szóval, kevesebbel semmire nem megyünk, mert egy nap simán 3-4 komplett szett alsó hangon cserélődik.

Kinek mi a jó?

Ha mindezt menő és drága márkás cuccokból állítom össze, csak megfájdul a szívem, hogy kifakul és kinyúlik a napi mosásban, csak nem arra való, hogy a parkettán csússzanak benne, vagy a fa tetején kússzanak, és óhatatlanul rászólok a gyerekre.

De vajon életszerű-e, hogy ráerőszakoljuk az életkori sajátosságának, gyermeki kíváncsiságának, mozgásigényének és természetének szögesen ellentmondó biodíszlet funkciót egy drágább ruha megóvásáért és a trendi dandykülső oltárán feláldoztassuk vele alapvető lételemeit?

Vajon mik a fontosabb szempontok, és mivel tesz jót a szülő?
Fotó: selimaksan / Getty Images Hungary

Mivel teszek neki jobbat, ha ő a legdrágábban öltözötten ülő gyerek az ovis csoportszoba sarkában, vagy ha a legönfeledtebben játszó kisdisznó a játszótéren? A választ mindenki saját magában keresse vérmérsékletének, nevelési elveinek, öltözködési stílusának és pénztárcájának megfelelően, de a rengeteg mosásra és komoly strapára ítélt gyerekruhákat csemetéink semmiképp nem tudják éveken át hordani, mert annál hamarabb kinövik, vagy lerongyolják. Ráadásul mindkettőt élvezik. Ma pedig már számtalan lehetőség nyílik olcsón is hozzájutni, akár másodkézből jó minőségű ruhákhoz, amivel az ökológiai lábnyom nagysága is csökkenthető, és a gyerek is bátran fetrenghet ott, ahol a szülő csak megengedi neki.

A márkás gyerekruha zabálnivaló, de ez a látvány se kutya
Fotó: aquaArts studio / Getty Images Hungary

A „no name vagy márka” mellett egyéb szempontok is vannak

Érdemes még az esztétika elé helyezni egyéb funkciókat:

  • Egészségügyi szempontok: melyik viselet mennyi műszálat tartalmaz, mibe fog beleizzadni, melyik szellőzik legjobban? Szoros vagy kényelmes, szabad mozgást enged, de le sem esik…
  • Praktikum: egyedül is fel-le tudja venni? A cipzár egy darabig nem ajánlott, a nyaknál gombosat sem tudja egyedül levenni, ha véletlenül begomboljuk ráadás után. Gombos kardigán könnyen letéphető, az elasztikus anyagú, bő nyakú pulcsi viszont önállóan kezelhető lehet.
  • Időjárás: imádják maximálisan figyelmen kívül hagyni, úgyhogy erre a szülőnek kell figyelnie, és akaratát átvinnie, ami sokszor nem egyszerű feladat.
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.