Gyerekként került éber kómába, hallotta, ahogy anyja a halálát kívánja

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Martin Pistorius megjárta a poklok poklát: mindössze tizenkét éves volt, amikor egy titokzatos betegség következtében éber kómába került. Miközben mindent értett és hallott, képtelen volt kommunikálni, és azt hitte, életét már örökre saját testébe zárva éli le.

A kiskamasz fiúnak két testvére, boldog családja volt, mielőtt egy torokfájással induló betegség következtében rohamos hanyatlásnak nem indult egészsége. Szinte azonnal étvágytalanná vált, folyton aludt, és nem tudott kommunikálni környezetével. Agyhártyagyulladással és tuberkulózissal kezelték, de az orvosoknak valójában fogalma sem volt arról, mi lehet a baja, így hát azt mondták szüleinek, valószínűleg nincs már sok ideje hátra, vigyék hát haza meghalni.

A kóma valójában nem tartott addig, míg hitték

Nemcsak ebben tévedtek ugyanakkor nagyot a doktorok, hanem abban is, hogy Martin gondolkodása egy csecsemő szintjére zuhant volna vissza. Szülei mindenesetre így tudták, így is vitték haza fiukat, aki idejének egy részét otthon, más részét pedig egy nappali otthonban töltötte. Éveken át valóban nem volt tudatánál, ám ezt követően elméje kitisztult – teste azonban továbbra is börtöne maradt.

„Éveken át egy szellem voltam. Hallottam és láttam mindent, de a külvilág számára nem voltam jelen. Láthatatlan voltam”

– mondta el később első tévéinterjújában az NBC News stábjának. Pistorius egy speciális gép segítségével tud beszélni, és boldog életét él: megházasodott, született egy fia és programozóként dolgozik.

Gyerekként hallgatta, ahogy anyja a halálát kívánja

A család utolsó olyan fotója, amelyen Martin még egészséges gyerek a kóma előtt
Fotó: Martin Pistorius

Tinédzserként azonban biztosan nem ezt a jövőt vizionálta, amikor nap mint nap ágyban fekve rettegett attól, mi történik vele. Pistorius fő félelme az volt, hogy egyedül lesz és egyedül hal meg, miközben naponta azt élte át, hogy mindent helyette döntenek el és végeznek is el a gondját viselők. A gondozóközpontban nap mint nap egy tévé elé ültették, amelyen a Barney és barátai című rajzfilmet nézte végtelenítve: elmondása szerint rémálmai vannak annak szereplőivel, és a mai napig nem képes megnézni egy részt sem belőle, annyira ennek a borzalmas időszaknak a jelképévé vált.

A legrosszabb talán mégsem ez volt, hanem az, amikor

édesanyja egy napon azt mondta neki, meg kellene halnia.

A nő nagyon nehezen viselte fia állapotát, és az abból fakadó tehetetlenséget, hogy semmit nem tud tenni annak érdekében, hogy fia állapotában változás következzen be – fia ezért nem tudott rá haragudni akkor sem, amikor halálát kívánta.

A fantázia és egy új dolgozó mentette meg

Abban, hogy ne őrüljön meg, fantáziája nyújtott segédkezet. Figyelte, ahogy felszárad a felmosott padló, nőnek a virágok, és folyamatosan csak gondolkozott. Saját magával és elképzelt emberekkel beszélgetett, elképzelte, mi mindent csinálna, de közben rettenetesen vágyott családja közelségére és szeretetére.

2011-ben aztán egy új dolgozó, Virna érkezett az intézetbe, aki mindent megváltoztatott: rájött arra, hogy Pistorius mi mindent érzékel a külvilágból, és elkezdett dolgozni vele. A folyamat elején egy speciális berendezéssel azt tudta a fiú kommunikálni, ha éhes vagy szomjas volt, de végül nemcsak hogy képessé vált a géppel folytatott beszélgetésekre, hanem újra tudott tanulni annyi mindent, hogy kerekesszékbe kerülhetett, majd később már autót is vezethetett, sőt, 2009-ben megnősült, és ma már Nagy-Britanniában él családjával.

Mára boldog emberként él

Martin feleségével, Joannával
Fotó: Martin Pistorius

Édesanyja ekkor időt nem kímélve dolgozott azon, hogy kommunikációképessé váljon fia: Martin életének egyik fénypontja volt, amikor megkérdezte tőle módszerükkel, hogy mit szeretne enni, ő pedig képes volt elmondani, hogy bolognai spagettit.

Felesége, Joanna szociális munkásként is meglepődött azon, milyen mély sebeket hagyott férjében a némán leélt hosszú idő: az első alkalommal, amikor cipőboltba vitte Martint, a választási helyzetektől elszokott férfi összeomlott. Az otthonban fizikai és szexuális bántalmazás áldozata is volt a férfi, akiről azt hitték, lélekben nincs is ott, mostanra azonban már TED-előadó, és százezreket inspirál azzal, ahogyan nemcsak túlélte azt, ami vele történt, de boldog ember lett, aki saját történetét A néma üvöltés címmel könyvben is megírta.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.