Miért lefekvés után kérnek inni a gyerekek?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hosszas esti rutint követően sok szülő fellélegez, amikor ágyba dugja a gyereket, hogy végre ő is pihenhessen egy kicsit, majd a legváratlanabb pillanatban hasít az estébe a felkiáltás: „Szomjas vagyok!” De vajon miért? Miért épp akkor, amikor már aludni kellene?

Túl a plusz egy mesén és az estére utolsónak szánt századik puszin, még mindig nem ért véget a kívánságlista, mert a gyerek – szinte menetrendszerűen – inni kér. Összeszorított foggal és óriási türelemmel elsétálsz a konyhába, hogy vizet vigyél neki, miközben azon tűnődsz, vajon tényleg szomjas-e…

Az agyunk megvéd a szomjúságtól

Miután a jelenség nem egyedi, és a kutatók között is vannak szülők, megvizsgálták, hogy milyen biológiai és érzelmi okai lehetnek annak, ha a gyerekek elalvás előtt olthatatlan szomjúságot éreznek.

Az esti alvás előtti ivással megelőzhető, hogy a szomjúság felébresszen
Fotó: berkant_sezer / Getty Images Hungary

A Kanadában lévő McGill Egyetem kutatói egy egereken elvégzett tanulmány során azt találták, hogy az elalvás előtt két órával elfogyasztott ivóvíz megvédte az éjszakai szomjúságtól az egereket. Ez felkeltette a kutatók kíváncsiságát, és arra ösztönözte őket, hogy megvizsgálják, vajon az agy „hidratációs érzékelőjében” lévő sejtek kommunikálhatnak-e az agy azon részével, amely az egereket alvásra és felébredésre készteti. 

A kutatók felfedezték, hogy a szomjúság mögött valóban egy molekuláris folyamat áll, amely egy olyan neuropeptidet tartalmaz, amely szabályozza a fényre és sötétségre reagáló napi ciklusokat, bekapcsolva a szomjúságért felelős neuronokat.

Habár ezt a vizsgálatot rágcsálókon végezték, magyarázatot adhat arra is, hogy miért tapasztalunk gyakran szomjúságot lefekvés előtt.

A gyerek a biztonságot keresi

Fogadjuk el, hogy a gyerekek lehet, hogy valóban szomjasak elalvás előtt. De akkor miért csak egy apró kortyot isznak? Aki szomjazik, ennél sokkal többet iszik.

Az esti vízivással a szülő nyújtotta biztonságot is keresik a gyerekek
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Meglehet, hogy időnként a gyermeknek valóban szüksége van arra az utolsó pohár vízre, mégis a legtöbbször csupán az érzelmi kötődés kifejezéséről szól az esti ivás, és nem arról, hogy ekkor akarja egyszerre bepótolni az egész napi szükséges folyadékbevitelt a gyerek. Az az esti pluszvíz sokkal több, mint egy szomjoltó. 

Sokkal inkább azt az extra időt jelenti, amit elalvás előtt még a szülővel eltölthet, esetleg egy utolsó utáni összebújás kíséretében. 

A témát kutató szakemberek még ennél is tovább mentek, és megállapították, hogy az elalvás előtt együtt töltött, pluszban kiügyeskedett időnél talán sokkal fontosabb a tudat, hogy a gyerek azt érezheti, feltétel nélkül számíthat a szülőkre.

Ebben az esetben az elalvás előtti szomjoltás nem szól másról, mint arról, hogy a gyerekek azt akarják érezni, nincsenek egyedül, és ha szükségük van az édesanyjukra vagy az édesapjukra, akkor akár az éjszaka közepén is számíthatnak rájuk. Biztosak akarnak lenni abban, hogy amikor hívják a szüleiket, választ kapnak, és ha kell, akkor lesz, aki megvédi őket, és gondoskodik róluk. 

Gondoljunk erre, amikor azt érezzük, fogytán van a türelmünk. Ne feledjük, a gyerekek nem az idegeinken akarnak táncolni, hanem nyugalmat keresnek bennünk. Nem is sejtjük, hogy az az elalvás előtti néhány korty milyen jelentős mértékben növeli a gyerek biztonságérzetét, és erősíti a szülőhöz való kötődést.

Jó hír a szülőknek, hogy ez az apró színjáték nem tart örökké. Ráadásul egy korty víz, egy utolsó ölelés vagy egy extra puszi igen csekély ár azért, hogy a gyermekünk fenntartások nélkül megbízzon bennünk, kötődjön, ragaszkodjon hozzánk. Sőt, még az is meglehet, hogy valóban szomjas.

Este csak víz legyen a szomjoltó

A gyerekek fogmosás után csak vizet igyanak. Ha mégis mást innának, esetleg olyat, amiben van cukor, akkor ismét mossanak fogat.

Ha gyerek már elég nagy, és éjszaka vizet szeretne, készítsünk oda egy pohárral az éjjeliszekrényére, amit elér.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.