Mire tanítsuk gyermekeinket, hogy boldogok és sikeresek legyenek? A világ veszélyeire, vagy annak biztonságosságát mutassuk meg nekik?
Nehéz eldönteni, hogy mivel teszünk jót a gyerekeinknek: ha már kiskortól kezdve felkészítjük őket a világ igazságtalanságára és a benne rejlő veszélyekre; vagy ha megtanítjuk őket arra, hogy mindig van, akire számíthatnak, akár a legnagyobb bajban is minden jóra fordulhat a végén, hiszen az emberek alapvetően jók. Mindannyiunk életében voltak nagy csalódások, megingott az emberekbe vetett hitünk, és természetes, hogy azt szeretnénk, a gyerekeinknek jobb élete legyen, ne essenek bele ugyanazokba a csapdákba, mint mi. Ugyanakkor, talán nem túl nagy baklövés azt sem mondani, hogy a legtöbbünknek legalább egyszer életünk során egy kedves ismerős, idegen, rokon vagy barát olyan szívességet tett, amely könnyebbé tette a nehéz helyzetet, amelynek éppen kapálózva próbáltunk a felszínén maradni: nem ugyanolyan nagy tanulság ez is az életről? Egy 2021-es kutatás megtalálta a választ arra, mit érdemes tanítanunk gyermekeinknek a világról.
A világképek hálójában – Te hogy látod a világot?
Mindannyiunkban él egy ösztönös világkép, amely minden döntésünket és helyzetértelmezésünket átszövi. Hiába vagyunk sokan sokfélék, mégis úgy tűnik, hogy viszonylag kevés mintába tudjuk beleszuszakolni a körülöttünk és velünk történő eseményeket, ugyanis mindössze 24 ösztönös világképet voltunk képesek megalkotni a kutatások szerint, hiába vagyunk többmilliárdnyian. Jeremy Clifton, a kutatás vezetője és a Pennsylvaniai Egyetem egyik vezető kutatója azonban három fő kategóriára tudta bontani a 24 világképet, ezekbe a kategóriákba mindegyiket be lehet sorolni. A három kategória egy-egy állítást tesz a világról, amellyel vagy egyetértenek az emberek, vagy az ellentettjét vallják, tehát ha úgy vesszük, akár három skálának is vehetjük a kategóriákat:
- A világ egy biztonságos hely (a veszélyessel ellentétben). Ez határozza meg, hogy ki mit gondol, a világ mennyi fenyegetést tartogat számunkra.
- A világ egy csábító hely (az unalmassal ellentétben). Ez határozza meg, hogy ki mennyire hajlandó aktívan részt venni a világban, tehát hogy azzal foglalkozunk-e, ami érdekel, és amit szépnek, értelmesnek tartunk, vagy sem.
- A világ egy élő, eleven hely (a mechanikussal ellentétben). Ez határozza meg, hogy ki mennyire látja a világot egy olyan helynek, amelyben a dolgok azért történnek meg, mert megdolgoztunk értük, és hogy a világnak szüksége van-e a segítségünkre, közbeavatkozásunkra.
A biztonságos vagy a veszélyes világba vetett hit vezet nagyobb sikerhez?
Clifton és társai azt vizsgálták meg, hogy a három világkép kategóriája mennyire befolyásolja azt, hogy az emberek sikeresek legyenek a munkában, hogy elégedettek legyenek a munkájukkal és az életükkel kapcsolatban, hogy képesek-e kibontakozni, és hogy milyen eséllyel válnak depresszióssá. A kutatásból az derült ki, hogy foglalkozástól függetlenül azok,
akiknek negatív világképe volt (veszélyes, unalmas, mechanikus), kevésbé váltak sikeressé, kevésbé tudtak kibontakozni, kisebb volt az életmegelégedettségük, rosszabb lett az egészségük, több negatív érzelmet éltek meg, és nagyobb eséllyel lettek depressziósak.
Akik a világot egy rettenetes helynek hiszik, őszintén annak is látják. A helyzet fonák oldala, hogy meggyőződésükkel ellentétben nem védi meg őket cinikus hozzáállásuk attól, hogy csalódjanak, hogy veszélybe kerüljenek, de még a munkájukat sem végzik emiatt hatékonyabban, és a világ problémáinak megoldásáért sem dobban hevesebben a szívük emiatt. Sőt, tanulmányok azt mutatták, hogy a veszélyes helyzeteket túlreagálják, és abban is fenyegetést látnak, ahol valójában semmi ilyesmi sincsen.
Miért ne ítéljük meg azokat, akik számára a világ egy rossz hely?
Ugyan erre nem tért ki Clifton és csapatának kutatása, de mielőtt még az első követ dobnánk azokra, akik számára a világ veszélyes helynek tűnik, és rossz szülőnek bélyegeznénk meg őket, amiért ezt tanítják a gyereküknek, álljunk meg egy pillanatra gondolkodni. Nem biztos, hogy minden negatív világképpel rendelkező emberre igaz, azonban gyakran megesik, hogy azok, akik túlreagálják a stresszes helyzeteket, nem dölyfösségből teszik, hanem a tudatalattijuk így próbálja megüzenni nekik, hogy valamilyen feldolgozatlan dolog van az életükben, amellyel foglalkozniuk kéne. Továbbá, arról is készültek kutatások, hogy a traumatúlélők biztonságos világba vetett hitét könnyen felforgathatják az átélt szörnyűségek és azok fantomujjai, amelyek még mindig szorongathatják őket, hiába vannak már biztonságban. Tehát megeshet, hogy, még ha a mi életünk éppenséggel traumamentesen is telt, a másikkal történt olyasmi korábban, amely hatására nem megy olyan egyszerűen számára a bizalom megszavazása.
Persze, mindenképp érdemes foglalkozni azzal, ha valaki borzalmas helynek látja a világot, és ha van rá lehetősége, ezt egy terapeuta vezetésével tenné meg. A gyerekek a szülők mintájából tanulnak nagyrészt, így ha a szülő gyógyítja magát, az a gyermek számára is kedvező hatással lesz. Hogy sikeresebb és boldogabb lehessen gyermekünk, próbáljuk meg arra tanítani, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol az akadályokat meg lehet ugrani, például alkalomadtán hagyjuk egy olyan személy felügyeletére, akiben mi magunk is képesek vagyunk megbízni.
