Nem csak vashiányt jelez: 8 súlyos betegség, ami a vérszegénység hátterében állhat

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan nem tudják, de a vérszegénység nem csak a vashiány jele lehet, más is okozhatja, így érdemes ez alapján megtervezni az étrendedet is. Az anémia sokkal több embert érinthet, mint amennyien tudnak róla, hiszen sokan nem veszik komolyan az intő jeleket. Ilyenek lehetnek az ingerlékenység, fáradékonyság, a bőr elhalványulása, körömrepedezés, hajhullás vagy fejfájás is. És valóban lehet életveszélyes?

Bár a tünetekkel a legtöbben tisztában vannak, sokan csak vashiányra gyanakodnak ilyen esetben, de van, amikor nem elég csak a vasat pótolni, hiszen más is állhat a vérszegénység mögött. Éppen ezért az étrendet is érdemes úgy alakítani, hogy minden fontos tápanyag megtalálható legyen benne, és a szervezet ne szenvedjen hiányt semmiben.

A B12-vitamin is egy ilyen hasznos hozzávaló: támogatja az idegek működését, a vörösvérsejtek termelődését, de részt vesz a homociszteinszint szabályozásában és a DNS szintézisében is, ezzel egyes krónikus betegségek megelőzésében is szerepet kap. Védi az idegeket és az agysejteket körülvevő mielinhüvelyt, így a feltételezések szerint még az Alzheimer-kór megelőzésében is segíthet.

Mi az anémia?

A vérszegénység olyan állapot, amelyben a testnek nincs elég egészséges vörösvérsejtje ahhoz, hogy az oxigént a szervezetben megfelelően szállítsa. A vérszegénység lehet átmeneti vagy hosszú távú (krónikus). Sok esetben enyhe, de súlyos és akár életveszélyes is lehet.

Anémia előfordulhat, mert:

  • A szervezet nem termel elegendő vörösvérsejtet.
  • A vérzés hatására gyorsabban veszítünk vörösvértestet, mint ahogy pótolni tudnánk.
  • A szervezet elpusztítja a vörösvértesteket.
Talán kiegészítőkre is szükség lehet
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Miért lehet halálos a vérszegénység?

A vörösvérsejtek oxigént szállítanak az egész szervezetben. Ha valakinek nincs elég vörösvérsejtje, szervei nem jutnak elegendő oxigénhez, és nem tudnak megfelelően működni. Ennek súlyos következményei lehetnek.

És igen, a vérszegénységnek sajnos valóban vannak olyan típusai, amelyek potenciálisan életveszélyesek lehetnek.

Ilyenek az alábbi állapotok:

1. Aplasztikus anémia

Az aplasztikus anémia az, amikor a csontvelő károsodik, és ezért a szervezet leállítja az új vérsejtek termelését. Az aplasztikus anémia gyakori okai közé tartozik a rákkezelés, mérgező vegyi anyagoknak való kitettség, terhesség, autoimmun rendellenességek és a vírusos fertőzések.

2. Paroxizmális éjszakai hemoglobinuria

Rettenetesen bonyolult nevéhez nem kevésbé rettenetes tünetek kapcsolódnak. A paroxizmális éjszakai hemoglobinuria ritka, életveszélyes betegség. Vérrögképződést okoz, elpusztítja a vérsejteket, és károsítja a csontvelő működését. Ez egy genetikai állapot, általában a 30-as vagy 40-es éveikben járó betegeknél diagnosztizálják.

A paroxizmális éjszakai hemoglobinuria az aplasztikus anémiához kapcsolódik. Gyakran aplasztikus anémiaként kezdődik, vagy az állapot kezelését követően jelentkezik.

3. Mielodiszplasztikus szindrómák

A mielodiszpláziás szindrómák olyan állapotok csoportját jelentik, amelyek a csontvelő vérképző sejtjeinek rendellenessé válását okozzák. Ekkor a csontvelő nem termel elegendő sejtet, és az általa termelt sejtek általában hibásak. Ezek a sejtek korábban pusztulnak el, és nagyobb valószínűséggel pusztítja el őket az immunrendszer.

A mielodiszpláziás szindrómákat a rák egy fajtájának tekintik. Akut mieloid leukémiává alakulhat, amely a vérrák egy fajtája.

4. Hemolitikus anémia

A hemolitikus vérszegénység az, amikor a vörösvértestek gyorsabban pusztulnak el, mint amennyit a szervezet képes előállítani. Lehet átmeneti vagy krónikus állapot és sajnos örökölhető is.

A szerzett hemolitikus anémia lehetséges okai a következők lehetnek:

  • fertőzések,
  • bizonyos gyógyszerek hatása, például a penicilliné,
  • vérrák,
  • autoimmun rendellenességek,
  • túlműködő lép,
  • egyes daganatok,
  • súlyos reakció vérátömlesztésre.

5. Sarlósejtes anémia

A sarlósejtes betegség a vérszegénység öröklött típusa. Ez a vörösvértestek deformálódását okozza – sarló alakúak, merevek és ragadóssá válnak. Emiatt elakadnak a kis erekben, ami gátolja a véráramlást az egész testben, megfosztva a szöveteket az oxigéntől. Gyakrabban fordul elő afrikai származású embereknél. A sarlósejtes betegség nagyon fájdalmas duzzanatot és gyakori fertőzéseket okoz.

6. Súlyos talasszémia

A talasszémia olyan örökletes állapot, amelyben a szervezet nem termel elegendő hemoglobint. Ez egy fehérje, amely a vörösvértestek döntő része. Elegendő hemoglobin hiányában a vörösvértestek nem működnek megfelelően, és gyorsabban pusztulnak el, mint az egészséges sejtek.

7. Maláriás vérszegénység

A maláriás vérszegénység a súlyos malária fő tünete. Számos tényező járul hozzá fejlődéséhez, többek között a táplálkozási hiányosságok, csontvelőproblémák, vagy ha a maláriaparazita belép a vörösvérsejtekbe.

8. Fanconi-vérszegénység

A Fanconi-vérszegénység (FA) olyan genetikai állapot, amely károsítja a csontvelőt, és minden típusú vérsejtből a normálisnál alacsonyabb mennyiséget okoz. Gyakran olyan fizikai rendellenességeket is hoz magával, mint például a hüvelykujj vagy az alkar hibája, a csontváz rendellenességei, a vese rossz formája vagy hiánya, a gyomor-bél rendszeri rendellenességek, a meddőség, valamint a látás- és hallásproblémák.

A Fanconi-vérszegénység a leukémia, valamint a fej-, nyak-, bőr- , reproduktív és gyomor-bél rendszeri daganatok fokozott kockázatát is okozhatja.

Mik a vérszegénység tünetei?

A vérszegénység gyakori tünetei a következők: fáradtság, hideg kezek és lábak, szédülés, fejfájás, szabálytalan szívverés, mellkasi fájdalom, sápadt vagy sárgás bőr, légszomj, gyengeség, zúgó hang vagy dübörgés a fülben. 

Mi okozza az életveszélyes vérszegénységet?

A legsúlyosabb állapot legtöbbször akkor fordul elő, ha szervezet nem termel elegendő vérsejtet, a szervezet elpusztítja a vörösvértesteket, vagy az általa termelt vörösvértestek hibásak.

Ezen állapotok különböző okai a következők:

Genetika

A fentiek között akadnak állapotok, amelyek vérszegénységet okozhatnak, és öröklődnek, ami azt jelenti, hogy az egyik vagy mindkét szülőn keresztül öröklődnek a beteg génjein keresztül. Ilyenek a sarlósejtes talasszémia, néhány hemolitikus anémia, Fanconi-vérszegénység, paroxizmális éjszakai hemoglobinuria. 

Vérzés

A súlyos vérzés szintén hirtelen, rövid távú vérszegénységet okozhat. Ez történhet például egy traumás sérülés után, amikor a beteg sok vért veszít.

Rák

A vér, a nyirokrendszer és a csontvelő rákos megbetegedései vérszegénységet okozhatnak. 

Figyelj a rendellenes hajhullásra
Fotó: Predrag Popovski / Getty Images Hungary

Betegségek

A szerzett betegségek, beleértve a maláriát is, vérszegénységet okozhatnak. Más fertőzések aplasztikus anémiát vagy hemolitikus anémiát hoznak magukkal. Az autoimmun betegségek szintén a vérszegénység lehetséges okai, mivel ezek hatására a szervezet megtámadhatja a vörösvérsejteket.

Milyen a súlyos vérszegénység kezelése?

A súlyos vérszegénység kezelése nem csupán étrendet és életmódbeli változtatásokat igényel, bár az egészséges, sok vasat tartalmazó étrend segíthet az egészség megőrzésében. Egyes vérszegénységtípusok esetén a vérátömlesztés segíthet az elveszett vagy hibás vörösvértestek pótlásában és a tünetek csökkentésében. Ez azonban általában nem kezeli a kiváltó okot.

A csontvelő-transzplantáció, más néven őssejt-transzplantáció is egy lehetőség, ha a beteg nem tud egészséges vörösvértesteket termelni. Ebben az eljárásban a csontvelőt donorvelővel helyettesítik, amely egészséges sejteket tud termelni. Bizonyos típusú vérszegénységre ez az egyetlen gyógymód, mint például a paroxizmális éjszakai hemoglobinuria kezelése.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.