6 illemszabály, amit a hétköznapokban biztos, hogy te is megszegsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az illemszabályok és az udvarias viselkedés soha nem megy ki a divatból. Már csak azért sem, mert az etikett a bennünket körülvevő világgal együtt változik. Az emberek közötti érintkezés lehetőségei kibővültek, és legyen az formális vagy egy kötetlen találkozó, ugyanúgy vonatkoznak rájuk illem- és etikettszabályok, melyeket érdemes megfogadni a mindennapokban is.

Néhány évvel ezelőtt még nem lehetett sejteni, hogy rövid idő alatt milyen sokat változnak a hétköznapokban érvényes illemszabályok. Néhány régi előírás mára elavulttá vált, de vannak örök érvényűek, és akad számos új szabály is. Miután a világ folyton változik, ezért nekünk is folyamatosan frissítenünk kell tudásunkat a jelenlegi helyzetről. 

1. Illemhely felkeresésének bejelentése

„Elnézést, bocsáss meg!” – elég csupán ennyit közölni az asztaltársasággal, ha egy étteremben, szórakozóhelyen vagy otthon egy rövid időre magára kell hagynunk egy társaságot. Egyáltalán nem leszel neveletlen, ha minden további szó nélkül elmész a helyszínről. Sokkal nagyobb illetlenség bármilyen társalgás közben bejelenteni, hogy éppen mivel szakítod félbe a beszélgetést. Legyen szó telefonálásról vagy mosdószünetről, az etikett minden hasonló szituációval nagyon szigorúan bánik.

Nem kell bejelenteni, hogy miért hagyjuk magára néhány percre az asztaltársaságot
Fotó: Ucg / Getty Images Hungary

2. Ne várd el, hogy a vendéglátó elosztogassa az ajándékát

Ha vendégségbe megyünk, illik valami apróságot, jelképes ajándékot vinni a házigazdának, akinek ezzel is megköszönjük a szíves meghívást és a vendéglátást. Azt azonban sokan nem tudják, hogy abból az ajándékból, legyen az alkoholos ital vagy bonbon, csokoládé, amit a meghívottaktól kap a házigazda, nem köteles felbontani és a vendégeit megkínálni. Az ajándék ugyanis az ő élvezetét szolgálja majd akkor, amikor úgy dönt, hogy kibontja.

3. A telefon ne legyen az étkezőasztalon

A vicc szerint hamarosan az is illemszabály lesz, hogy a tányér melyik oldalára kell tenni a mobiltelefont. Az azonban sajnos nem vicc, hogy otthon, családi körben és még étteremben is gyakran megesik, hogy társalgás helyett a mobiltelefonjukat böngészik, olvasgatják az asztalnál ülők.

A mobiltelefont hagyjuk inkább a táskánkban vagy a zsebünkben, amíg vacsorázunk
Fotó: Edwin Tan / Getty Images Hungary

Úgy tűnik, alig vannak már olyanok, akik kibírnának egy étkezést anélkül, hogy elővegyék a telefonjukat, vagy akik vennék a fáradságot, és egy étkezés alkalmával az asztaltársaságra figyelnének.

Ha túl nagy a kísértés, a legpraktikusabb, ha elő sem vesszük a mobilunkat. Ha fontos hívást várunk, tartsuk a telefont lehalkítva a zsebünkben, vagy magunk mellett. Ha valaki hív, álljunk fel az asztaltól, és úgy vegyük fel a telefont.

4. Add tovább a sót és a borsot

Gyakran megesik, hogy az étteremben csak egy só- és borsszórót kap az asztaltársaság, amit nem illik kisajátítani, sőt, illik magunktól továbbadni még azelőtt, hogy mások elkérnék tőlünk. 

Ha azonban az étkezőasztalnál elkérik tőlünk a sót vagy a borsot, akkor a másikat is illik külön kérés nélkül átnyújtani, ugyanis nem lehet tudni, hogy néhány székkel odébb kinek van még éppen szüksége valamelyikre. 

5. Az ételt ne darabold fel előre

Felnőttként igen nagy illetlenségnek számít, ha a teljes ételt felszeleteljük, a kést félre tesszük, majd úgy falatozunk az asztalnál. Ne gyártsunk magunknak falatkákat, katonákat! Ha illedelmesek szeretnénk lenni, akkor egyszerre csak egy falatot vágjunk le a húsból vagy a süteményből, és így folytassuk az evést. Az étel feldarabolása a gyerekek etetésénél szokás, a felnőtteknek viszont már egyenletesen kell haladniuk a fogással.

A húst előre csak a gyerekek tányérján illik feldarabolni
Fotó: bojanstory / Getty Images Hungary

Evés közben ne készítsünk nyársat a villánkból, ne szúrjunk a villára túl sok mindent egyszerre. Ez nemcsak illetlen, hanem megeshet, hogy akkora falatot vennénk a szánkba, ami már túl sok lenne egyszerre.

6. Ne hadonásszunk az evőeszközökkel

Ha igazán belelendülünk egy jóízű beszélgetésbe az étkezőasztalnál, hajlamosak vagyunk lendületesen gesztikulálni, és gyakran elfelejtjük, hogy evőeszközzel a kezünkben nem illik hadonászni.

Ne felejtsük el, hogy a kezünkben lévő evőeszközzel nem illik hadonászni
Fotó: TommL / Getty Images Hungary

Először nyeljük le a falatot, tegyük le az evőeszközt, és csak ezt követően kezdjünk bele a gesztusokkal kísért mondandónkba.
Evés közben ügyeljünk arra is, hogy kanalazás vagy szeletelés közben ne „szálljunk el”, a két karunkat csak olyan szélesre tárjuk, hogy ne zavarjunk másokat. A legjobb, ha a karjainkat kissé leejtve, magunk mellett tartva falatozunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.