Mikortól tanuljon autót vezetni a gyerek? Így jössz rá, elég érett-e a felelős viselkedéshez

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 16 éves kamaszok már letehetik az A1 jogosítványt kismotorra, rá egy évre pedig már semmi akadálya annak, hogy a B kategóriás, autó vezetésére jogosító papírt is megszerezzék. Kérdés, hogy valóban elég érettek-e ehhez?

Alapvető igazság, hogy az agy szempontjából minél fiatalabb korban kell elkezdeni a tanulást. Egész másképp fogadja be és dolgozza fel az információkat egy 17 éves és egy 37 éves ember, értelemszerűen utóbbi kárára. Ez nagyon komoly érv a jogosítvány minél korábbi megszerzésére: a középiskolai vagy egyetemi évek alatt a legtöbben túl is esnek a tanfolyamon és a vizsgán is. Csakhogy hiába válunk hivatalosan 18 évesen felnőtté, a felelősségérzet gyakran csak később érkezik meg.

Elég érett a kamasz agya a vezetéshez, amin mások élete múlhat?

Agyunk 25 éves korunkig folyamatosan fejlődik. A prefrontális kéreg érése elég kései életkorra esik, ami azért aggasztó, mert ez a felelős az impulzív viselkedésért, az indulatokért, ösztönökért – magyarul éretlen állapotában kevésbé képes kontrollálni a gondolatokat, cselekedeteket (talán ismerősek a „jó ötletnek tűnt” és az „úgy gondoltam, velem semmi rossz nem történhet” mondatok, amiket az adott pillanatban tényleg átélnek a kamaszok). Kísérletekből az is kiderült, hogy a tinédzserek agya még nem a felnőttekéhez hasonlóan képes tervezni, összpontosítani, hibákat keresni és átlátni a cselekedetek következményeit. Egy vizsgálat során Laurence Steinberg pszichológus megmutatta, hogy az autószimulátorba ültetett fiatalok közül a 14–17 évesek vállalják a legnagyobb kockázatot, főleg akkor, ha mellettük ülnek a barátaik. Még az egyedül autót vezető serdülő is imád kockázatokat vállalni, ebben az időszakban erre reagál intenzíven az agy jutalomközpontja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nagykamaszok ne lennének képesek autót vezetni, vagy ne teljesíthetnék a tanfolyamot, inkább azt, hogy fel kell készülnünk a kockázatkereső viselkedésre. Szerencsére a vezetőoktató is segít kiszűrni a felelőtlenséget. A legtöbbjük jelzi, ha a tinink nem alkalmas egyelőre a vezetésre, mert egy vállrándítással reagál a gyalogosok veszélyeztetésére.

Autó minden kamasz alá? Vajon betartják a KRESZ-t?
Fotó: wundervisuals / Getty Images Hungary

A szülő magatartásától sok minden függ

Nagyban befolyásolja a fiatal vezetési stílusát, biztonságos közlekedését az, milyen példát látott maga előtt gyerekkorában. Bekötjük-e minden alkalommal a biztonsági övet, elvégezzük-e az ellenőrzési folyamatokat, figyelünk-e másokra, átgondoltan, biztonságosan közlekedünk? Vagy épphogy káromkodásokkal sűrűn tűzdelve verekszünk a helyekért, gyorshajtunk, száguldozunk gyalogosok, biciklisek mellett, ittasan is volán mögé ülünk, megírtuk a magunk KRESZ-könyvét, mondván, a tapasztalatainkból úgyis jobban tudjuk? Akárhogy is vezetünk, a gyerek ezt látja, megfigyeli, és beépíti. Ha mi folyton áthágjuk a szabályokat, milyen alapon várjuk el, hogy a gyerekünk ne kösse el félrészegen az autót este tízkor a haverjaival buliba menet? Ne feledjük: tarthatunk hegyi beszédeket, az utód mindig abból tanul, amit akár tudatosan, akár tudattalanul megfigyel a szülei viselkedésében. Persze a kamaszkor arról szól, hogy felelősen viselkedő apák és anyák gyerekei is elveszítik időnként a kontrollt, de azért tegyük meg a biztonság érdekében, amit meg lehet, azaz mutassunk jó példát.

KRESZ és autó: Neked ez úgysem fog menni!

Meghatározza a kamaszunk vezetési stílusát az is, mennyire félünk a többi autóstól, mennyire látjuk veszélyesnek a közlekedést, volt-e balesetünk, amelynek ő is szemtanúja vagy résztvevője volt? Esetleg a vezetési stílusunk miatt sosem érezte magát igazán biztonságban a kocsiban? Komoly elakadások, szorongások alakulhatnak ki ezek miatt, amelyek megnehezítik a fiatal autóvezetését. Számít az is, mikortól engedtük, hogy az ölünkből kormányozva az udvaron guruljon egy kicsit. Az autóhoz csak apa vagy anya nyúlhatott, mert saját privilégiumaként kezelte, vagy épphogy bevontuk a gyereket a szerelésbe, kocsimosásba, érdekesnek, megtanulhatónak mutattuk-e a járműkezelést? Triviális kérdésnek tűnhet egészen addig, amíg nem találkoztunk legalább egy olyan nővel, aki azért nem vágott bele soha még a KRESZ-tanfolyamba sem, mert otthon azt tanították neki, hogy úgyis majd a férje vezet helyette, vagy olyan felnőtt férfival, aki vért izzadt, mire elérte, hogy ne az apja gúnyos, örökre megjegyzett beszólásai kísérjék minden útján.

Jobb, ha a szülő nem áll neki magántanfolyamot tartani

Amerikában megszokott, hogy a gyerekek egész kicsi koruktól kezelik az autókat, az első pár leckét pedig kamaszként a szüleiktől veszik egy parkolóban vagy kevésbé forgalmas mellékutakon (a legtöbb államban a kezdő korhatár is alacsonyabb). Ez vagy nagyon jól sül el, és a tini magabiztosan, alapvető készségek birtokában vág neki a tanfolyamnak és a rutinpályának, vagy nagyon rosszul. A szülő ugyanis nem képzett vezetőoktató. Ha régebben szerezte meg a jogosítványát, sok új szabályról lemaradhatott, vagy épp a sajátjait erőlteti rá a gyerekre akkor is, ha azok nem felelnek meg a KRESZ-nek vagy az optimális járműkezelésnek. Márpedig a vizsgán csak azt engedik át, aki szabályosan vezet.

Amikor a gyerek csak a szülei mellett nem tud vezetni

Hasonlóan negatív hatást érhetünk el a folyamatos kritizálással is. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy előbb mi tanítsuk a gyereket vezetgetni, előfordulhat, hogy rossz a pedagógiai módszerünk, és mindenbe belekötünk, gúnyolódunk, bezzegezünk, türelmetlenül felcsattanunk, indokolatlan feszültséget generálunk. Pont abban a helyzetben, amikor a kamasznak egészséges önbizalomra, önállóságának elismerésére lenne szüksége, nemcsak a vezetés, de az élet minden területén. Gyakran előfordul, hogy emiatt a tini a szülei mellett szinte képtelen összeszedni magát, egy jó autós oktató mellett viszont megtanul magabiztosan, nyugodtan, szabályosan vezetni, mégpedig a saját tempójában. Ebben az esetben a tanárnak nem kell azzal sem időt töltenie, hogy a rossz beidegződéseket kinevelje tanulójából, akit túlzottan magabiztos szülei „már úgyis megtanítottak mindenre”. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha a gyerekünket ültetjük a volán mögé közúton, az a valódi világban járművezetés tiltott átengedésének és kiskorú veszélyeztetésének minősül. Még egy szabály, amit nem árt észben (és be)tartani. 

Mit tehetünk még?

Ne adjunk gyors, erős motorú sportautót a kamaszunk alá, nyugodtan éljünk a tiltás lehetőségével akár már a KRESZ-tanfolyam előtt is, ha úgy érezzük, gyerekünk még nem elég érett a vezetéshez. Ha mindenáron ki akarja próbálni az élményt, válasszunk olyan oktatót, aki visszajelzést ad arról, szerinte forgalomképesen vezet-e a tinédzserünk. A kockázatkereső magatartást pedig némileg enyhíti egy felelős felnőtt jelenléte – ha pedig nem tudunk mindig ott lenni, legyen az autó kezelésének feltétele a folyamatosan bekapcsolt fedélzeti kamera vagy autós eseményrögzítő. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.