Így úszd meg a síelést sérülés és baleset nélkül: a síkreszt például ismered?

Olvasási idő kb. 3 perc

A gyakorlott síelők számára is fontos a felkészülés: a rendszeres mozgás jó alapot ad ehhez, és segít elkerülni a baleseteket.

Habár Magyarország több sípályával is rendelkezik, a téli sportok hazai szerelmesei akkor érzik magukat igazán elemükben, ha meg tudnak látogatni egy komolyabb európai síterepet is – sokak számára ez az évi egyszeri kiruccanás jelenti a síelést. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a síelés olyan sport, amely utazás előtt felkészülést igényel.

Nem is az a gond, ha évente egyszer síelünk, hanem az, ha mellette hiányzik életünkből a mozgás, mondta el a Díványnak Szoboszlay Kinga, a Pasaréti Síiskola és a Normafa Síiskola oktatója.

Egész évben ülünk a számítógép előtt, autóval járunk, nem megyünk sétálni. Ha napi vagy legalább heti szinten az életünk része a mozgás, akkor nem gond, hogy csak évi egyszer jutunk el síelni. Ha ez nem így van, akkor az jelent problémát, hogy nincs meg a kondíciónk, az állóképességünk, nem bírja sem a fizikumunk, sem az izomzatunk – fogalmaz az oktató.

Műanyag pályán szerezhetünk gyakorlatot

Elsősorban rendszeres testmozgással kell és lehet tehát felkészülni, ezen túl pedig úgy, hogy ősztől elkezdünk műanyag pályán készülni, célirányosan gyakoroljuk a mozgásformát oktatóval. Hazánkban több mint 30 tanpálya elérhető, így sok lehetőségünk adódik erre.

A műanyag pályás gyakorlásnak azok esetében is van értelme, akik egyébként jó síelők, mivel a sípályákon használt mozdulatokat év közben nem gyakoroljuk:

jobb, ha nem az első napon derül ki, hogy izmaink és ízületeink nem úgy emlékeznek azokra, ahogy reméltük. Élvezetesebb is lesz a síelés az első perctől fogva, ha magabiztosan lépünk a pályára.

Szoboszlay Kinga szerint kölcsönzőből kivett felszerelések terén nem valószínű, hogy olyannal találkozunk, amely minősége révén veszélybe sodorhatna bennünket, saját eszközeinknél ugyanakkor figyeljünk arra, hogy a műanyag is öregszik, ezért ne az ezeréves bakancsokkal induljunk útnak. A sporteszközök jó állapotának megőrzéséhez hozzátartozik az is, hogy szezon végén ápoljuk is azokat, mielőtt eltennénk: a síléceket vaxolva, a sícipő csatjait bezárva, a cipőt kiszárítva kell tárolni.

Kérjük oktató segítségét a helyszínen is, ha kijöttünk a gyakorlatból: a síelés balesetveszélyes
Fotó: Michelangelo Gratton / Getty Images Hungary

Mindenki viseljen sisakot

A szükséges védőfelszerelésekről a síoktató a következőket mondta el:

A bukósisaknak alapnak kell lenni, sok helyen kötelező is 14-15 éves kor alatt, felnőtteknek pedig erősen ajánlott. Nekem is az a tapasztalatom, hogy a bukósisak sok sérüléstől megvéd. A gerincvédőt szoktam még javasolni, főleg a gyerekeknek, mert ha netán baleset éri őket, a gerincüket ütik meg először – mondja. Az ütközések elkerülésével kapcsolatosan a síkresz ismeretét tartja nagyon fontosnak: ebben csupa olyan szabályt fektettek le, amelyek józan ésszel is kikövetkeztethetők, mégis, kevesen tudnak arról, hogy egyáltalán létezik ilyesmi.

A síkresz legfontosabb pontjai a következők:

  • Ha megállunk, azt a pálya szélén tegyük
  • Mielőtt elindulnánk, nézzünk körbe és fel, hogy felmérjük, érkezik-e valaki
  • Ha felülről érkezve bizonytalanul síelő embert látunk, nagy távolsággal kerüljük ki, hogy ne ijesszük meg
  • Ha elesett síelőt látunk, segítsük talpra

Ezt a kisokost kiegészíthetjük még kifejezetten baleset-elkerülési céllal néhány ponttal: 

a bemelegítés fontos, ebédszünet után is, és ne feledkezzünk el a nyújtásról sem,

ezen felül válasszunk a tudásszintünknek megfelelő pályát, ne fogyasszunk nap közben alkoholt, és lehetőleg kérjük oktató segítségét a helyszínen is, ha kijöttünk a gyakorlatból.

Kössünk jó biztosítást is

Ha mégis megtörténne a baj, Szoboszlay Kinga szerint fontos szerepet kap a síbiztosítás is.

„Egy csuklóficamot lehet, hogy ellátnak EU-s tb-kártyára is, de a helikopteres mentést ez nem finanszírozza, márpedig a hegyekben nagyon óvatosak, ha bármilyen rizikó felmerül, azonnal hívják a légimentőt – mondja. Ezek a speciális síbiztosítások Covid-fedezettel is köthetők, amire manapság annak ellenére is szükség lehet, hogy a terepek Kinga tapasztalatai szerint nagyon komolyan veszik az óvintézkedéseket, és a síelés egyébként is meglehetősen koronavírus-biztos sport.

Azoknak, akik sérülés után térnek vissza a pályára, a gyógytorna jelenthet komoly segítséget a síoktató szerint.

„Meg kell erősíteni az izmokat a sérülés környékén, erre nagyon jó a gyógytorna. Fontos a fokozatosság is, alapszintről kezdve kell fokozatosan terhelni a sérült testrészt, hogy kiderüljön, mit bír. Ha olyan jellegű sérülésről van szó, a védőeszköz használata is sokat segíthet – mondja Szoboszlay Kinga, aki szerint a korábban sérültek számára még fontosabb lehet, hogy év közben műanyag pályán tegyék magukat próbára, és ott rázódjanak vissza a síelésbe.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.