5 dolog, amit biztosan nem tudtál Zsédáról

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Zséda az Index Sunday Brunch című adásának vendége volt. A műsorban fehér abrosz mellett zajlik a társalgás, és szándéka szerint a beszélgetés fontosságára próbálja ráirányítani a figyelmet. Ezt gyakoroljuk hétről hétre vendégeinkkel. Most Zsédenyi Adriennel adunk belőle egy kis ízelítőt, aki mesél új lemezéről, 27 éve tartó karrierjének állomásairól, miként a családjáról is. Nem mellesleg pedig egy olyan műhelytitokba avat, be, amire legmerészebb álmainkban sem gondoltunk volna. Íme 5 érdekesség, ami kiderül a videós podcastból.

1. Zséda karrierje a Polgár Jenő Hivatalból indult

„Pápán születtem, a szentesi dráma tagozatos gimnáziumba jártam, első munkahelyem pedig Polgár Jenő hivatalában volt, ott voltam a házasságkötő teremben az a lány, aki a házasulandóknak verset szavalt vagy énekelt, főleg Mária Magdolna dalát, a Szerelem első vagy második vérig betétdalait. Innen indult a karrierem, és mindig nagyon örülök, amikor archív felvételeket kapok ebből az időszakból.”

(Kiegészítés: Mint ismeretes, Polgár Jenő a pápai önkormányzat munkatársa volt, aki akkor vált országosan közismertté, amikor Kolompár Sándor monológja, a Mikor a mennyezet repedezett felkerült az internetre.)

Zséda kislány korában
Fotó: Zsédenyi Adrienn családi archívum

2. A család macskájáról, akiből bármikor mém lehetne

„Mindig kutyás voltam, de felhívott egy barátom, hogy lenne itt egy befogadásra váró cica. Előtte volt egy telefonhívásom, amely során valaki jót tett velem, és ez átragadt rám, és arra gondoltam, én is jót teszek valakivel, befogadtam hát a macskát. Aztán megjelent ez a rasztás büdös kis jószág, rettentően nézett ki, de egyetlen nap kellett, hogy megszeresse mindenki. Ma már azt érzem, ő nem is macska, hanem néha bagoly vagy még inkább borz. Örülök, hogy velünk van, mert jó energiákat hozott a mindennapjainkba.”

3. Zséda a duett- és szerepálmokról

„Szerencsére olyan helyzetben vagyok, hogy, akivel együtt dolgoznék, azt meg tudom keresni. De, ha most hirtelen egy jövőbeli duettpartnert kellene mondanom, úgy Kiss Tibivel szívesen énekelnék. Ha pedig szerepálmot kellene mondanom, egy nagy musicalben – lévén van színészi múltam – el tudom képzelni magam, legyen az a Chichago mondjuk, vagy a Kabaré.”

Zséda mémszerű cicája az Instagramon mindig nagyot megy
Fotó: Zsédenyi Adrienn családi archívum

4. Legújabb duettjéről, a Kökény Attilával énekelt Hellóról 

„Attilára úgy esett a választásom, hogy több koncertjén jártam, szeretem a világát, a hangulatát, tetszik a szenvedélye, a belőle áradó latin temperamentum, nem mellesleg a hangja is fantasztikus. Felhívtam, és rögtön igent mondott. A be nem teljesült szerelem története szülte a Casablanca-érzést és a klip képi világát, ami visszaidézi a Cotton Club Singerst is.”

5. Mennyibe kerül Zsédának lenni?

„Nem annyira sokba, ha a hajam, a bőröm, a kezem, rendben van, az öltözködés már könnyebb. A legkülönbözőbb helyekről vásárolok, szeretem a nagy márkákat vegyíteni az olcsóbbakkal. Kétszer árusítottam ki a gardróbomat, jótékony céllal tettem, a menedzserem támogatásával, aki a támaszom volt abban, hogy el tudjam engedni a szeretett fellépőruháimat. Ma már jó érzéssel teszem ezt. Jó látni, hogy máshol, máshogy lesz fontos egy-egy ruha, ami nekem valaha sokat jelentett.”

A Zsédával készült teljes beszélgetést az Index oldalára kattintva tudod megnézni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kitzinger Szonja
Kitzinger Szonja
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.