Ők nem szültek, de vajon az apáknak is lehet szülés utáni depressziójuk?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha megszületik egy baba, azzal család is születik. És egészen konkrétan két szülő, ami jelentős változás egyénileg is. Az csak a jéghegy csúcsa, hogy míg korábban esetleg megtehettük, hogy hétvégén például tovább aludjunk, addig szülőként a kezdeti időszakban szinte egyáltalán nem tudunk pihenni, és olykor alig van időnk még egy gyors zuhanyra is.

Mindez nemcsak az anya, de az apa mentális egészségét is megviselheti. Éppen ezért valójában nem csak az anyukáknál alakulhatnak ki súlyos hangulati zavarok a szülés után – partnereiknél is fennáll a szülés utáni depresszió, a szorongás kialakulásának kockázata.

Sokan azt gondolják, hogy a perinatális hangulati és szorongásos zavarok kizárólag a nőknél fordulnak elő. 

Azonban minden tizedik férfit érint a szülés utáni depresszió, és közel 20 százalékuknál jelentős szorongásos tünetek alakulhatnak ki

– írja a Romper.

„A szülés utáni depresszió valószínűleg gyakrabban fordul elő újdonsült apáknál, mint azt várnánk, mivel nem kutatják, és az érintetteknek a megbélyegzéssel is meg kell küzdeniük” – véli Erin O'Callaghan, egy szorongásos és depressziós távgyógyítási platform terápiás igazgatója. „A brightside-i férfiakkal végzett terápiás tapasztalataim szerint a szülés utáni depresszióról a legtöbb férfi nem igazán beszél egymással, vagy nem ismerik be egymásnak.”

Fotó: Anchiy / Getty Images Hungary

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója szerint nemcsak az előfordulási arány, hanem a depresszió mélysége is növekedhet a férfiaknál. „Míg az anyáknál a depresszió mögött tényleg nagyon sokszor hormonális változások állnak, az apáknál nem ez a jellemző. 

Bár náluk is van hormonális változás, de az apai depresszió fő oka, hogy az apa nem találja a helyét a várandósság alatt, a születés körül,

majd igazából a gyerek kiskorában sem a nevelésben, a családban" – fejtette ki.

Honnan tudhatjuk, hogy a párunknak szülés utáni depressziója van?

Természetes, hogy a szülők a szokásosnál nagyobb stressznek vannak kitéve a szülés előtt és a gyermek csecsemőkorában. De hogyan lehet különbséget tenni a normál kimerültség és a valódi szülés utáni depresszió között?

„Az újdonsült apák olyan depressziós tüneteket tapasztalhatnak, mint a lehangoltság, a fáradtság, az szeretett tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése, étkezési vagy alvási problémák, értéktelenség érzése, koncentrációs nehézségek vagy öngyilkossági gondolatok” – mondja O'Callaghan.

Bár a tünetek nem különböznek a férfiak és a nők esetében, eltérő lehet a megjelenés, és az, ahogyan a két nem megtapasztalhatja azokat.

Például a férfiaknál fokozódhat a harag, az ingerlékenység és a frusztráció, az elszigeteltség érzése, a kontrollmánia, a szokásosnál több munkavégzés vagy a testi panaszok megjelenése.

Szakértők szerint az alábbi esetekben jelenhet meg nagyobb eséllyel az apai szülés utáni depresszió:

  • ha az anyának is van
  • ha a személyes vagy családi kórtörténetben vannak mentális egészségügyi problémák
  • ha alvászavart tapasztal
  • ha feszült a munkája, a pénzügyei vagy a kapcsolata miatt
  • ha a terhességet nem tervezték
  • ha a szülés traumatikus volt
Fotó: sturti / Getty Images Hungary

Hogyan beszéljünk partnerünkkel a szülés utáni depresszióról?

Ha a fenti jeleket tapasztaljuk, biztosítsuk a párunkat, hogy mellette vagyunk és támogatjuk. Kezdeményezzünk a beszélgetést arról, hogy észrevettünk néhány változást a viselkedésében.

„Már az is normalizálhatja az érintettek viselkedését és érzéseit, ha tudatjuk velük, hogy néha az apák is tapasztalnak szülés utáni depressziót.

Sok apa nincsen tisztában vele, hogy kisbabája születése után ő is depressziós vagy hangulatzavaros lehet, ezért ha erről beszélünk vele, az segíthet, hogy kevésbé érezze magát egyedül” – mondja O'Callaghan.

A terápiás szakember szerint a következőket tehetjük, ha a partnerünk érintett:

  • bátorítjuk, hogy forduljon a barátaihoz és családtagjaihoz
  • javasoljuk, hogy sétáljon a babával, hogy mozogjon és friss levegőn legyen
  • segítünk neki időt szakítani az öngondoskodásra: például lehetővé tesszük, hogy foglalkozzon kicsit a hobbijával, vagy megnézze a kedvenc műsorát
  • emlékeztetjük, hogy segítséget kérni nem szégyen és nem férfiatlan, és hogy a mentális egészség ugyanolyan fontos, mint a fizikai
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?