Miben menjen óvodába, iskolába a gyerek? Szavazz!

Manapság hihetetlenül szép, jó minőségű és divatos gyerekholmikat kapni, nemcsak az erre szakosodott és meglehetősen drága boltokban, de akár a turkálókban is. Sok szülő számára ugyanakkor nem az esztétikum az elsődleges szempont, amikor a gyereke számára keres ruhát. Ők azt mondják, inkább kényelmes és koszolható, mint szép legyen a gyerekholmi.

Mások szerint viszont legyen csak divatos az a gyerek: semmi gond nincs azzal, ha márkás/könnyen koszolódó vagy épp nem feltétlenül praktikus holmit vesz fel, hiszen mi, felnőttek sem feltétlenül a kényelem felől közelítünk, és szeretünk jól kinézni a mindennapokban. 

Heti kérdésünk így szól: Miben menjen óvodába/iskolába a gyerek?

Funkció

Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, milyen ruházatban engedjük útjára a gyerekünket az óvodába, iskolába, jó tudni, hogyan is telik az intézményen belül egy-egy nap. Az óvodások élete csupa játék és mese: napirendjük legnagyobb része ideális esetben a játéké. Kint az óvoda játszóterét és udvarát, bent a csoportszoba padlóját szaladják, másszák körbe, és az esetek legnagyobb részében kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy ruhájuk épségére ügyeljenek. 

Ha óvodás gyerekünknek keresünk ruhát, mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy egy 20-25 fős csoportban óriási feladatot ró az óvónőkre és segítőikre a gyerekek öltöztetése, így akár drága, akár filléres holmit adunk rá, érdemes figyelni, hogy amennyire lehetséges, életkorának megfelelően önállóan tudja használni őket. Vagyis fűzős helyett inkább tépőzáras cipőt, nagyon szűk szárú nadrág helyett valami lazábbat adjunk a gyerekre, függetlenül attól, hogy a legdrágább gyerekruhaboltban vásárolunk vagy családon belül kapjuk meg a több gyereket kiszolgált darabokat.

Nincs egy rongyom, amit felvegyek
Nincs egy rongyom, amit felvegyekStephanie Rausser / Getty Images Hungary

Az iskolások sajnos kevesebbet vannak kint, és jóval kevesebb lehetőségük van a játékra is. Az óraközi szünetekben nincs idő lemenni, napköziben meg első a tanulás, és csak annak végeztével jöhet némi kinti játék. A praktikum ugyanakkor nekik is fontos, szűk, itt-ott szorító ruhában nem túl kényelmes az egész napos ücsörgés. 

Kényelem

A szülők egy része szerint alapvető szempont, hogy kényelmes legyen az adott ruha. A kisebbeknél talán az a legfontosabb, hogy szabad mozgást tegyen lehetővé, hogy könnyű legyen le- és felvenni, hogy lehessen rétegesen alá- és föléöltözni. Sok szülő e megfontolások alapján leggings/harisnyanadrág/mackónadrág vonalon tervezi meg a gyerek öltözékét, és felsőből is valamilyen rugalmas anyagú holmit választ. A praktikum mentén gondolkodó szülők akkor is közbeszólnak, amikor a lányuk tütüben vagy királylánydresszben szeretne menni rendszeresen: beöltözni izgalmas és néha bele is fér, de hosszú távon cseppet sem funkcionális a térd alá érő vagy balettszoknya. 

Más szülők viszont szeretik, ha a gyerekük is divatosan és egyéni elképzeléseinek megfelelően öltözik. Az ő igényeiket maximálisan ki is szolgálják a ruhaipari cégek: egy fast fashion bolt gyerekosztályán sétálva sokszor szembesülni azzal, hogy a felnőtteknek szánt ruhadarabokat kínálják a gyártók kicsiben. Mini, testre feszülő vagy épp teljesen rugalmatlan anyagú farmerek, rövid pólók, amiket lehetetlenség betűrni. A divatpártiak úgy vannak vele, úgyis szól majd a gyerek, ha nem kényelmes az adott holmi, és ha megtehetik, hogy a gyerekük ruházatában is kövessék az aktuális trendeket, ugyan miért is ne tennék meg. 

Úgyis leeszi

Azok a szülők, akik inkább a praktikummal törődnek, rendre emlékeztetnek rá, hogy kevés olyan gyerek van, aki tud vagy szeretne ruhája épségére figyelni játék közben vagy a suliban. Nem is igen várható el, hogy a játék hevében az legyen a legnagyobb gondjuk, hogy vigyázzanak a rájuk adott divatos/márkás/drága holmira – emelik ki. Ideális esetben az ovisok télen-nyáron sokat vannak kinn, saraznak, homokoznak, havaznak, alaposan össze tudják koszolni a kinti ruhájukat, és a bentinek sem feltétlenül tesz jót a többórányi négykézláb autózás például.

A kényelem- és praktikumpárti szülők szerint ezért az óvodás ruhája inkább munkaruha, mint divatcikk. Olyasvalami, amit bátran lehet nyúzni, és ami épp emiatt simán kiszolgálja a testvéreket vagy az ismeretségi körben lévő gyerekeket is. Ráadásul oviban nemcsak játék, de étkezés vagy valamilyen foglalkozás során is gyorsan szennyeződik a ruha. Sokan vannak, akik inkább megkímélik magukat annak a bosszúságától, hogy a több ezer forintos pólóból kelljen kivarázsolni a fűfoltot: jó lesz oda az ezeréves mackó is, mondják. Elő a sötét színű, „nem baj, ha koszos lesz” típusú hacukákkal, akármennyire bolyhos vagy elnyűtt is már egy-egy darab.

Mások viszont amellett kardoskodnak, hogy attól, hogy gyerek az illető, még igenis fontos, hogy csinos legyen az oviban is, annál is inkább, mert az ilyen korú gyerekek barátválasztásában is nagy szerepet játszik a külső. Egy lestrapált holmikban virító gyereknek akár még a barátkozás is nehezebben mehet – emelik ki. 

Iskolában is hasonló a felállás: ha oviban azt mondtuk, akár a barátválasztás alapja is lehet a ruházat, itt már egészen biztosan szerepe van a hierarchia kialakulásában, így nagyon nem mindegy, mit vesz fel a gyerek.

Aki nem öltözik elég menőn, sokszor nem is népszerű
Aki nem öltözik elég menőn, sokszor nem is népszerűpixelfit / Getty Images Hungary

Legalábbis a szülők egy része szerint, mert mások azt mondják, nem a többi gyerek öltözködése és egyes szülők indokolatlan költései fogják meghatározni, hogy az ő gyerekük miben jár majd iskolába, óvodába. Ráadásul azért az iskolában is bőven van strapa, mondják. A szünetben focizó srácokat a gól érdekli, és nem az, hogy rugdosás közben mennyire tesznek kárt a méregdrága sneakerben, ami rajtuk van. 

Pénz

Vannak, akik szerint a pénz is nagyon sokat számít ebben a kérdésben. Egy gyerek néhány hónapnál tovább jellemzően nem hord egy-egy ruhadarabot. Nemcsak azért, mert a játék hevében lyukad, szakad, de azért is, mert növésben van, és akár szezononként méretet válthat. Ha ezt a szempontot nézzük, mindenképpen érdemes költségkímélő megoldást keresni gyerekruha-vásárlásnál, mert míg felnőttként akár évekig is viselünk egy-egy darabot, pár hónapra már nem annyira megérős ugyanazt az összeget elkölteni. A használt, örökölt holmik mellett szól az is, hogy tudva, hogy a ruhaipar az egyik legjelentősebb környezetkárosító, sokan nem szívesen invesztálnak a kérészéletű és hamar szemétté váló gyerekholmikba. 

Mások szerint ugyanakkor a divatos és jó állapotú darabok (épp azért, mert eredeti tulajdonosuk sem hordta 4-5 alkalomnál többször) turkálókban is bőven találhatók, és ott már rögtön nem kell sokat költeni arra, hogy a gyerek jól nézzen ki. 

Megint mások arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyerek napjának nagyobb részében az óvodában, iskolában van (éppúgy, mint ahogy mi a munkahelyünkön), vagyis igenis fontos, hogy mit vesz fel ezeken a helyeken. Ezért teljesen normális, ha inkább divatos darabokat hord, és nemcsak a kényelem az elsődleges szempont. 

És te mit gondolsz? Miben menjen óvodába/iskolába a gyerek?

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:

Oszd meg másokkal is!
Mustra