Így szexelnek a kiskamaszok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fiúk és a lányok a pubertás idején és kamaszkorban fokozatosan ismerik meg a szerelem és a szex különböző formáit. De vajon milyen életkorban kezdik művelni az intim együttlét egyes fajtáit, és mennyire jellemző a tizenévesekre a szexuális érettség – erre kerestek választ kutatók.

A vancouveri székhelyű British Columbia Egyetem munkatársai egy korábban publikált, angol gyerekek és tizenévesek körében végzett felmérés adatainak összegzéséből vontak le következtetéseket. A felmérésben több mint ötezer fiú és lány testi és lelki fejlődését követték nyomon a brit szakemberek – 11 és 15 éves koruk között. Az alanyok az interjúk során arról is vallottak, volt-e részük szexuális tevékenységben, és ha igen, milyen jellegűben.

A kanadai kutatók – akiknek tanulmányáról a Psychology Today számol be – három kategóriába sorolták az intim tevékenységeket, aszerint, hogy azok enyhe, közepes vagy erős intenzitásúak. Kategóriánként megvizsgálták, egyes életkorokban mennyire gyakran volt benne részük a megkérdezett fiataloknak.

Enyhe intenzitás

Idetartozik a puszilkodás, a csók és az ölelkezés. A felmérés szerint 11 éves korban a fiúk és lányok egytizede csinált már ilyesmit ellenkező nemű partnerrel, 12 éves korra már a duplájára nő ez az arány, 13 évesen pedig már a gyerekeknek majdnem a fele beszámolt hasonló élményekről. 15 évesen a kamaszok háromnegyede csókolózott vagy ölelkezett már – a lányok valamivel nagyobb arányban, mint a fiúk.

13 évesen már gyakori a csók
Fotó: axel bernstorff / Getty Images Hungary

Közepes intenzitás

Ebbe a kategóriába sorolhatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek már komolyabb intimitással járnak, de még nem jelentenek szexuális közösülést. Ilyen például amikor a párok simogatják egymást a ruha alatt, vagy megmutatják egymásnak a meztelen testüket. 12 évesen alig 5 százaléknak van része hasonló élményben, 13 évesen viszont már 13 százalékra emelkedik az arány. 15 éves korára a lányoknak majdnem a fele, a fiúknak pedig majdnem az egyharmada csinál már efféle dolgokat. A nemek közötti nagyobb eltérés oka a szerzők szerint, hogy a lányok hamarabb kezdenek kamaszodni és válnak szexuálisan éretté.

Erős intenzitás

Ekkor már magáról a szexuális együttlétről van szó, az orális szexről, az anális, illetve a hagyományos közösülésről. 12 éves korban a gyerekek 1 százaléka, 13 évesen 2 százalékuk tapasztalta meg ezeket. 15 éves korban a lányok 24 százaléka és a fiúk 19 százaléka részesített már orális szexben ellenkező nemű partnert. Ugyanebben az életkorban közösülésben a lányok 20, a fiúk 15 százalékának volt része. A különbség ezúttal is a fentebb vázolt okokra vezethető vissza. 

Mindeközben Magyarországon a legfrissebb hazai felmérés eredményei szerint a 9. osztályos, vagyis átlagosan 16 éves serdülő fiúk 34, a lányok 26 százaléka van már túl első szexuális együttlétén. Közülük

  • 4,4, illetve 1,7 százalék tapasztalta ezt meg 11 évesen vagy annál fiatalabban,
  • 5,5, illetve 0,8 százalék 12 évesen,
  • 12,1, illetve 7,6 százalék 13 évesen
  • 26,8, illetve 30,5 14 évesen,
  • 37,1, illetve 41,5 százalék pedig 15 évesen. 

Egy korábbi szintén hazai vizsgálatban 8. osztályosok, vagyis 14 éves kamaszok válaszaiból az derült ki, hogy igen sokan (a fiúk háromnegyede, a lányok kétharmada) érzik úgy, hogy fiatalok, ezért sokat kell próbálkozniuk. és a fiúk 35, a lányok 24 százalékának az is megfelelne, ha egy állandó partner mellett több alkalmi partnerrel élhetne szexuális életet. Érdekes továbbá, hogy míg a társaság fele tartja magát biológiailag alkalmasnak egy párkapcsolatra, ugyanennyien vannak, akiknek fogalmuk sincs például arról, mi az ovuláció, háromnegyedük ráadásul senkivel nem tud a szexről beszélni.

Azonos neműek közötti szexualitás

A heteroszexuális élmények mellett a kutatók azt is megvizsgálták, milyen arányban volt részük intimitásban az alanyoknak azonos nemű partnerekkel. 13 évesen szinte egyáltalán nem volt tapasztalható enyhe intenzitású tevékenység, kivéve azokat a lányokat, akik a barátnőikkel szoktak ölelkezni. 15 évesen a lányok 20 százaléka puszilt, csókolt vagy ölelt meg más lányt, a fiúknál 4 százalék ez az arány. 15 éves korban mind a fiúk, mind a lányok csupán 1-2 százaléka mondta, hogy érintette már meg egy azonos nemű személy intim testrészeit, az orális szex és a közösülés előfordulása pedig még ritkább, kevesebb mint 1 százalék volt.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.