Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Voltál a hétvégén bevásárolni? Vitted a gyereket is? Meg tudtad úszni a túrát hercegnős és/vagy starwarsos, abszolút egészségtelen, de kifejezetten gyerekekre szabott akármik nélkül? Tudtál a kosárba egészséges, helyi, nem agyoncsomagolt és nem túladalékolt élelmiszereket tenni?
Nem vagy egyedül, ha nehézséget okoz a számodra, hogy egészséges vagy legalább ne teljesen junk élelmiszereket pakolj a kosaradba, és ha nem jó szívvel teszed a gyerekeid elé azt, amit a boltok polcairól emelsz le. Egyre nyilvánvalóbb, hogy komoly gond van az élelmiszeriparban, illetve hogy mindez épp a legkisebbek egészségére hat a legkedvezőtlenebbül.
Bíró Zsófia, A boldog hentes felesége című regény szerzője a Felelős Gasztrohősökkel karöltve épp feléjük, a legkisebbek felé fordul. A BOOOK Kiadónál megjelent, A macska mondja meg! – Mit egyél és mit ne című, zseniálisan illusztrált meseregényében számukra is érthetően és izgalmasan magyarázza el, hogyan próbálja őket megvezetni egy iparág, és hogyan tudnak védekezni ez ellen. Hogy ne lehessen őket megetetni akármivel. Bíró Zsófival és Varga Judittal beszélgettünk.
Igazi hibridnek tűnik A macska mondja meg! Mese is, valóság is, regény is, ágazati riportféle is − közben pedig ott van benne a nevelési szándék és sok-sok információ. Tudnál használati utasítást adni hozzá? Ki, mekkora gyerekének és hogyan tálalja otthon?
B. Zs.: Németh Lucával, a könyv szerkesztőjével közös reményeink és szándékunk szerint az alsós korosztály lenne a célcsoportunk, mert olvasni már tudnak, de még hisznek a mesékben. És abban, hogy minden jóra fordul. Hogy a macskák – vagy a sörényes hangyászok, vagy a Pókember, vagy bárki más – el tudják érni, amire a felnőtt társadalom képtelen, sőt az ő saruk: hogy az élelmiszerboltban ne konkrétan az egészségre káros vegyipari melléktermékeket és kőolajszármazékokat áruljanak megtévesztő csomagolásban, hanem egyszerűen csak valóban ehető dolgokat.
Nem túlzás ez?
Egyáltalán nem. Engem ott ért a sokk, hogy első nap elvittem a gyereket az oviba, és azt láttam, hogy már a kiscsoportosoknak is külön glutén- és laktózmentes menüt kell szállítani. Hároméves gyerekekről beszélünk, akiknek már most komoly, diagnosztizált ételallergiája van. Legjobb esetben is legfeljebb két és fél éve esznek, amit esznek, és már kiüti az emésztőrendszerüket az, amiről nem vagyunk hajlandók tudomást venni, hanem elfogadjuk: ez van, Hanna 3 éves, laktózérzékeny.
Van egyáltalán választásunk? Nekem az a benyomásom, hogy vagy esszük az ipari vackot, mert azért még be tudunk ugrani munka után és ki is tudjuk fizetni, vagy sok energiabefektetésével és jóval több pénzért hozzájuthatunk valami tisztességes élelmiszerhez. Vagy esetleg megpróbálhatok mindent otthon elkészíteni.
Pontosan erről van szó. Az élelmiszeripar folyamatos megalkuvásra kényszerít minket, és a tét a gyerekek és a mi egészségünk. Miközben tökéletesen életszerűtlen, hogy az ember öt helyre menjen bevásárolni, mire összeszedi az aránylag egészséges élelmiszereket. Ráadásul a mezei halandó honnan lehetne tisztában a csomagoláson lévő apró betűs résszel?
Még ha sikerül is kilogisztikázni a halász-vadász-gyűjtögető körutat, nem vihetünk magunkkal minden alkalommal egy élelmiszervegyészt, hogy kiokosítson minket ez E-k között. Arra vagyunk kényszerítve, hogy gyanakodjunk, és ne egyszeri vásárlók, hanem szakértő biomérnökök is legyünk egy élelmiszerboltban, ami tulajdonképpen folyamatosan megszegi a közte és a vásárlók közt élő ki nem mondott szerződést, mert ártalmas dolgokat árul. Igen,
sokszor marad a vacak,
de azért kis odafigyeléssel jelentős részeredményeket érhetünk el.
Esetleg a kisebbik rossz választása lehet ilyen középút? Én például úgy próbálok védekezni, hogy a boltban a kisebb kárt keresem. Például a 10 összetevős joghurttal szemben megveszem azt, amiben csak 8 van, ilyesmi. Így leírva nem tűnik valami erősnek, elismerem...
A joghurt ennek a történetnek a tökéletes példája. Naivan azt hisszük, hogy a gyümölcsjoghurt egészséges. Állítólag van olyan is. De még a jobb nevűek összetevői között is háromszor szerepel a cukor. Miközben kb. öt perc hetente, hogy családi mennyiségű, valóban egészséges gyümölcsjoghurtot csináljunk otthon natúr joghurtból és bármilyen, akár fagyasztott gyümölcsből és mézből. 3 db összetevő. Sose éreztem úgy, hogy hiányozna belőle a savanyúságot szabályozó anyag vagy a módosított keményítő. Ráadásul legalábbis merészség gyümölcsjoghurtnak nevezni valamit, amiben 2,8 százalék gyümölcs van, és annak is a nagy része répa- meg céklalé.
Én a saját, 12 éves gyerekem példáján azt látom, hogy nem én vezetem őt a jó dolgok (klímavédelem, egészséges életmód és egyéb jófejségek) felé, inkább ő terelget ebben engem. Mi, szülők, akik többnyire évtizedek óta a vackot esszük, mennyire tudunk autentikusak lenni a témában?
Aránylag nagy segítség, ha nem vagy ritkán eszünk vackot, és akkor is meg lehet beszélni, hogy ezt most kipróbáljuk, együtt, de nem kifejezetten egészséges, és otthon sokkal jobbat tudunk csinálni. Ez persze általában nem az ízvilágról szól, hanem a gyorséttermek szemfényvesztéséről, amelyben az egyik elsődleges célcsoport a gyerekek. Szerintem óriási piaci rés lenne egy olyan gyorséttermi lánc, ahol a látványelemek mellett egyébként, de nem mellesleg egészséges bármiket lehetne enni. Barbis csomagolásban. Ami esetleg környezetbarát.
Igen, a környezetvédelem ügye is olyasmi, ami előbb szólítja meg a gyerekeket, fiatalokat, mint a felnőtteket. Hogyan függ össze a két dolog?
V. J.: Az élelmiszeripar jelenleg az egyik legkörnyezetszennyezőbb ipar, óriási mennyiségű vizet, energiát és területet használnak el az alapanyagok megtermeléséhez és feldolgozásához.
Ezekről a dolgokról nehéz úgy beszélni a gyerekekkel, hogy ne keltsünk bennük szorongást, de ha megmutatjuk nekik, hogy mennyi munka és energia mire az étel a tányérunkra kerül, ha van lehetőségünk, hogy együtt gondozzunk egy-egy paradicsomot vagy epret, azzal megtanulják ők is tisztelni mind a természetet, mind az élelmiszert, és természetessé válik ezek védelme. Emellett vannak szuper mesék, mint például a macskás könyv, esetleg videók, amikkel sokkal könnyebb az ő szemléletüket is formálni.
B. Zs.: Hát, én azért szkeptikusabb vagyok ennél. Szerintem ehhez a társadalmi összefogásnál, a civil kezdeményezésnél több kéne. Most őszintén, ki venné komolyan azt a tüntetéssel egybekötött útlezárást, ahol egészségesebb párizsit és a növényi alapú sajtkészítmények eltörlését követelné a nép? Sokkal inkább azoknak az embereknek az elhatározására lenne szükség, akiknek egyébként ez lenne a feladata. Mert ők döntik el, hogy mi kerülhet egy élelmiszerbolt polcára. És fogalmam sincs, hogy őket hogyan lehetne meggyőzni. Ezért írtam mesét és nem hatástanulmányt.
Igen, te elsősorban író vagy, nem gasztronómiai szakember vagy politikai döntéshozó. A könyved kapcsán mégis nagyon sok olyan kérdést kapsz, hogy mit lehetne tenni, stb. Az író feladata a könyvvel véget ért, vagy van még, amit személyesen tudsz/szeretnél tenni?
Íróként alapvetően az írásba nehéz beleállni. Azért erről írtam könyvet, mert más nem jutott eszembe, amit tehetnék az ügy érdekében.
Háztartásbeliként viszont mindannyian arra vagyunk kényszerítve, hogy acélos jellemmel és pallérozott elmével keressük a kiutat és a megoldást.
A joghurtot az előbb már megoldottuk, ami meg a kenyeret illeti, jön a karácsony, kérjünk kenyérsütőgépet a Jézuskától! Amit meg megspórolunk a kenyéren és a joghurton, elverhetjük tisztességes sajtra és felvágottra.
Kinek a felelőssége, hogy ne ipari hulladék kerüljön a kosarunkba?
B. Zs.: Nem passzolhatjuk a felelősséget. Azt már megtették a döntéshozók. Sokkal nagyobb, már-már gyanakvással fölérő tudatosságra van szükség minden bevásárláskor a részünkről, bár ettől még csak a hűtőszekrény tartalma fog változni, ami nagyszerű, de ez nem a probléma teljes megoldása. Léteznek kisebb, helyi jellegű megoldások, de ezek feltehetőleg nem fognak tudni kiszolgálni egy nagyvárost folyamatosan, azonos minőségben. Amíg nincs erre rendszerszintű változtatni akarás, addig magunkra vagyunk hagyatva.
Biztos, hogy nagy mennyiségű tudás jött össze a könyv megírásakor. Van arra valamilyen terv, hogy ezt még közvetlenebbül elvigyétek a gyerekekhez?
B. Zs.: Ez egy nagyon előremutató ötlet. Bevallom, fogalmam sincs, hogy láthatnánk neki a megvalósításnak. Judit, neked van ötleted? Ami a közétkeztetést illeti, a mi vidéki, állami fenntartású ovinkban például úgy oldották meg az óvónők, hogy minden nap más gyerekek visznek friss gyümölcsöt az egész csoportnak, tehát szerintem az intézményi akarat, szándék biztosan sok helyen megvan, hiszen pedagógusnak lenni mostanában inkább missziós tevékenység, mint egyszerű foglalkozás.
V. J.: Az Alapítvánnyal mi tartunk ovis foglalkozásokat, és készül az iskolás programunk is, a Gasztrohős Padtárs. Ezekhez szuperül fel tudjuk használni a könyvben összegyűjtött tudást, kiegészítve a fenntarthatósági kérdéseket, információkat. A közétkeztetést folyamatos viták övezik, a gyerekek nem szeretik, az iskolai, óvodai dietetikusok próbálnak megfelelni az irányelveknek, az intézmények, konyhák pedig próbálják kihozni az adott alapanyagokból, receptekből, amit tudnak.
Vannak persze előremutató kezdeményezések, és persze ott vannak a magániskolák, ahol igyekeznek minél fenntarthatóbban és egészségesen főzni, valamint edukálni is a gyerekeket. Ilyen például az AKG Általános Iskolájának a menzája, a MEZNA, ahol minden hétfő húsmentes, szezonálisan változik a kínálat, és folyamatosan tanulnak valamit a gyerekek az élelmiszerekről. Sajnos állami intézményekben nem tudunk ilyesmiről, de hátha lesz nekünk is egy Jamie Oliverünk, aki elindítja a menzaforradalmat itthon is.
Nagyon vagányak a macskák, utoljára a Pincérfrakk utcai cicák voltak ilyen menők! Tényleg meg tudják reformálni az élelmiszeripart?
Ha azokon múlik, akiket Rátkai Kornél rajzolt a könyvbe, akkor igen!
