9 tipp, hogy ne utálja a gyerek a matekot

A matek nehéz. A matek unalmas. A matektól félni kell. Kevés olyan dolog van, amiben szülők és gyerekeik között szélesebb körű lenne az egyetértés: a matek olyan... macerás. Pedig nem kellene annak lennie, sőt a számokkal való zsonglőrködés örömteli elfoglaltsággá is válhat. Főleg, ha saját félelmeinket nem örökítjük tovább a gyerekünknek.

Sokan vannak, akik számára a matek inkább a kudarcok terepe volt a suliban: már az alapok sem voltak elég stabilak, az erre épülő, bonyolultabb összefüggések pedig kifejezetten ingatag lábakon álltak. Az iskolai sikertelenség felnőttkorra sokunknál hitvallás lett: jaj, hát én be vagyok oltva matek ellen – hangoztatom például én is. Vajon mi különbözteti meg az egyszerű földi halandót azoktól, akik csillogó szemmel vetik bele magukat a legbonyolultabb példákba, és nem feladatként, hanem felvillanyozó kihívásként tekintenek rájuk? Ha erre megtaláljuk a választ, sokat tehetünk azért is, hogy a gyerekeink már ne mumusként tekintsenek erre a tantárgyra.

A pedagógusok személyiségükkel és szakmai tudásukkal elérhetik, hogy a gyerekek számára örömteli elfoglaltsággá legyen az iskolai tanulás: a magam példáján tanultam meg én is, milyen pofonegyszerűnek tűnik egy-egy korábban megoldhatatlannak tűnő matematikai probléma, ha jól magyarázzák el. Szülőként mindezt azzal egészíthetjük ki, hogy nyitottsággal fordulunk e tudományterület felé, és segítünk a gyerekünknek rácsodálkozni arra, hogy a matek körülvesz. 

#1 Legyünk mi a jó példa

Ahogy a gyerekneveléskor általában, itt sem úszhatjuk meg azt, hogy magunkon dolgozzunk egy kicsit, a gyerekeink ugyanis nemcsak a szavainkat isszák, de minden rezdülésünket kínos pontossággal olvassák. Ha méla undorral vagy idegesen ülünk le matekozni, ha fennhangon sopánkodunk, hogy megfájdul a fejünk, ha számolni kell egy kicsit, aligha várhatjuk, hogy a gyerekünk pozitívan álljon az elé tett feladatokhoz. Persze nem kell megjátszani magunkat, de attól, hogy nem vesszük szaporábban a levegőt, ha meglátunk egy többismeretlenes egyenletet, még finomíthatunk kicsit a hozzáállásunkon. Próbáld kerülni például, hogy te magad bélyegezd nehéznek, lehetetlennek, értelmetlennek a matekot, mert azzal máris beleplántálsz egy hosszú távon nagyon káros előítéletet.

#2 Mutasd (találd) meg a matek szórakoztató oldalát

Egy sor olyan játék létezik, amely anélkül fejleszti a gyerekek logikus gondolkodását és matematikai készségeit, hogy suliszagú lenne. Legózzatok, kirakózzatok, tanuljatok origamizni, mert ezek a tevékenységek segíthetnek (többek között) a térérzékelés fejlesztésében, ami a későbbiekben például a geometria tanulásánál lesz kulcsfontosságú. A számfogalom kialakítását vagy az alapműveletek előkészítését szintén segítheted otthon is, még iskoláskor előtt. Az olyan apró feladatok, mint „hozz, kérlek, 3 krumplit a kamrából”, vagy „segíts szétválogatni az aprómat” sokat segíthetnek, hogy a gyerek érezze: a matek folyamatosan körülvesz minket, nekünk csak az összefüggéseket kell felismerni. A játékos matekozásban szinte bármely közös tevékenység a segítségedre lehet: a hozzávalók kiporciózása éppúgy matek, mint a bevásárlólista összeállítása vagy a bútorbolti méregetés: vajon befér-e a szobánkba az új íróasztal. 

Bármennyi számmal megbirkózhat!
Bármennyi számmal megbirkózhat!Fotó: RichVintage / Getty Images Hungary

#3 Csavaros feladatok, érdekességek, wow-élmény

Ha matekozni nem is szeret minden gyerek, azt a legtöbben élvezik, ha jobban számolnak, logikusabban gondolkodnak, mint a többiek. Keressetek közösen olyan számlálós bűvésztrükköket, csavaros és elgondolkodtató feladványokat, amelyek őt is elkápráztathatják, és amelyekkel a suliban is fel lehet vágni, sőt még a matektanárnak is fel lehet adni a leckét. Ezekben a feladatokban az a jó, hogy a megoldás végiggondolásakor több oldalról próbára teszik magukat a gyerekek, és a ráismerő wow-élmény nagy lendületet ad ahhoz, hogy további problémákat keressenek. A probléma- és megoldásérzékeny szemlélet kialakítása nagyon fontos a későbbi sikeres matekozáshoz is. A feladat megoldásából vagy a megoldás megértéséből fakadó önbizalom szintén nagyon jól jön majd, ha komolyabb matematikai problémákkal kerül szembe a gyerek. 

#4 Segíts neki kérdéseket feltenni

A matematika élvezetének egyik kulcsa a kíváncsiság: jó esetben olyan élményeket hajszolunk, amelyekben összefüggésekre ébredtünk rá, már megérett kérdésünkre érkezik válasz. Az effajta gondolkodás kialakítását szintén segítheted már otthon, ha segítesz a gyerekednek a minél pontosabb kérdések megfogalmazásában. Ha jól tud kérdezni, az már fél siker. Ehhez fontos, hogy felismerje, mit nem ért, vagy mivel nem ért egyet egy-egy esetben. Biztasd, hogy ezekhez hasonló kérdéseket tegyen fel neked, ha nem ért valamit (akár matekról, akár másról van  szó): Ebben azt nem értem, hogy...; Ezt azért nem értem, mert...; Meg tudnád magyarázni, hogy miért van ez így?

Legalább ennyire fontos, hogy az iskolában is merjen és akarjon kérdezni, hogy rögtön ki lehessen javítani, ha valamit nem vagy nem pontosan értett meg abból, amit magyaráztak neki.

#5 Élj együtt a produkcióval

Természetesen nem elvárás, hogy tanóráról tanórára kövesd a gyerekeddel a matekot (bár ameddig kisebb, lehet, hogy nem hátrány, ha bele-belenézel a füzetekbe), azt viszont érdemes hosszabb távon is számon tartani, hogy milyen jellegű feladatokkal foglalkoznak az iskolában. Nézz utána, kérdezz, hátha tudsz segíteni, valahogyan kapcsolódni a tananyaghoz.

Ha épp a testekről tanulnak, észrevétlenül segítheted például a felszín fogalmának megértését valamilyen kockát vagy más testet mintázó DIY-feladattal. Ha épp a pénzzel foglalkoznak, ha összeadást, kivonást tanulnak, itt a Gazdálkodj okosan! jellegű társasjátékok ideje, és sokat fognak neki segíteni a különböző stratégiai játékok is. Egy ideális világban persze az iskolában lenne idő a gamifikációra is, de ha ez a ti sulitokban, 30+ osztálylétszámnál és leterhelt pedagógusgárda mellett nem tud megvalósulni, családi körben is érdemes vele próbálkozni. 

#6 Mutasd meg neki a matematika gyakorlati hasznát

A gyerekek számára is nagyon fontos, a kamaszoknak meg egyenesen létfontosságú, hogy értsék, mit miért kell tanulniuk. Az a pedagógus, aki nincs felvértezve válaszokkal az olyan kérdésekre, mint

jó, de mi hasznom lehet ebből nekem?

valószínűleg nem fogja tudni magával ragadni a hatodikos-hetedikes osztályát. Te is segíthetsz, hogy kicsit valóságosabbnak tűnjön a matek. Ha a köbgyökvonás gyakorlati hasznát nem is tudod nap nap után demonstrálni, érdemes megragadni minden lehetőséget, amikor össze tudjátok kapcsolni a való életet a matekkal. Mennyibe fog kerülni az áhított póló, ha ennyi és ennyi a leárazás? Mekkora textilt kell vennem, ha a craftvideó alapján új párnahuzatot szeretnék varrni? Mennyi képet kell letörölnöm vagy átmentenem a telefonomról, hogy legyen helyem egy új applikációnak? Hm, vajon mennyire lehet meredek ez a lejtő, amin a gördeszkaparkban le szeretnénk csúszni? Melyik kiszerelést éri meg megvenni a boltban?

Ezek mind olyan dolgok, amik egészen szervesen kapcsolódnak a mindennapi életükhöz, vagyis a gyerek számára is megfogható értelmük van, ugyanakkor le se tagadhatnák, hogy sutyiban matekfeladatok.  

Nagyon sokat profitál abból is, ha látja a tantárgyak közötti összefüggéseket is
Nagyon sokat profitál abból is, ha látja a tantárgyak közötti összefüggéseket isFotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

#7 Ismerjétek el a sikert

A matektanulás sokszor fárasztó, ráadásul nagyon stresszes tud lenni, ha valamit nem értünk. Annál inkább felvillanyozó, ha valami végre leesik. A matektanulás ilyenkor olyan, mint a hegymászás: ha már eddig eljutottam, miért is ne mennék még magasabbra? Ahhoz, hogy motivált legyen, sőt még többet és többet akarjon tudni, nagyon fontos, hogy mindig elismerjük, mik azok a dolgok, amiket már sikeresen elsajátított. 

Erősítsd meg rendszeresen a már megértett összefüggésekben, mert innen örömmel és lelkesedve lép majd tovább. Példát mutathatsz ebben is, és itt sem kell, hogy matematikai összefüggés legyen az, amivel megbirkózol. Ha demonstrálni tudod, hogyan lehet újra felállni, újrakezdeni valamit, már sokat tettél a gyereked sikerorientált magatartása felé. Ebben a videóban arra láthatsz példát, mennyire fontos, és az összefüggések szempontjából mennyire nélkülözhetetlen a tévedés és az újrapróbálkozás is, ha matekról van szó. 

#8 Mutasd be az értékét

Mutasd meg a gyerekednek (és csodálkozz rá te is), milyen fontos a matematika. Nézzetek filmeket a matek történetéről, hallgassatok ismeretterjesztő előadásokat arról, hogy épp hol tartott a matematika egy-egy történelmi korban, mik voltak a legizgalmasabb problémák, milyen érdekes vagy sokszor épp teljesen hétköznapi életet éltek a legnagyobb matematikai gondolkodók.

Fontos, hogy rámutass arra is, hogy ma is óriási értéke van ennek a tudománynak akár gyakorlati szinten is: azzal, hogy megszereti a matekot, több és jobb lehetősége lehet majd a munkaerőpiacon,  mert lehet, hogy inspiráló és jól fizető munkához is juthat a segítségével. 

#9 Használj technológiát

Tévedés azt hinni, hogy a gyerekek szívéhez egyedül a technikán vezet az út, de hiba lenne az is, ha teljesen figyelmen kívül hagynánk, hogy okoseszközeik mekkora szerepet töltenek be az életükben. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekeink inkább sokat, mint jól használják az okoseszközöket, így elsősorban abban segíthetünk nekik, hogy megismertetjük őket a használat más útjaival is. Matekos applikációk, online játszható logikai játékok mind segíthetnek a matektól való elidegenedés oldásában, és szórakoztatóvá tehetik a tanulást. 

Mustra