Kell-e bikinifelső egy óvodás kislányra a strandon? Most kiderül!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már javában zajlik a strandszezon, a lehető legtöbb időt töltjük a családdal, lehetőleg vízparton. De mint mindenhol, itt is vannak íratlan szabályok, ezeknek pedig mindenki saját belátása szerint igyekszik megfelelni.

Az például elég egyértelmű, hogy felnőttként nem teszi közszemlére a mellét az ember lánya, hiszen sokan vannak, akik zavarban érzik magukat egy ilyen helyzetben. Az azonban korántsem ennyire evidens, hogy mi a helyzet a óvodáskorú kislányokkal. A kérdést, hogy ilyen fiatal korban szükség van-e bikinifelsőre, egy korábbi cikkünkben jártuk körül, olvasóink pedig a Facebookon osztották meg velünk véleményüket.

Egy kérdés, amiben nyugodtan dönthet a gyerek 

A kérdésre, miszerint kell-e bikinifelső egy óvodás kislányra a strandon, nagyjából 2 100 szavazat érkezett, és a válaszadók 58 százaléka szerint teljesen felesleges ekkora korban felsőt adni a lányokra. Voltak persze, akik szerint már a gyerek születésétől kezdve tanítani, szoktatni kell arra, hogy a nemének megfelelően viselkedjen, öltözködjön, de a legtöbb olvasónk ennél lazábban kezelte a kérdést, sokan saját gyerekkori tapasztalataikat osztották meg a hozzászólásokban.

„Nagycsoportos voltam, amikor én akartam bikinit, mert az olyan nagylányos. Kis topos volt, én választottam a színét meg a mintáját. Legszívesebben mindig abban flangáltam volna, mert szép volt. És szerintem más óvodásnak is ez a legfőbb szempont. Menő oroszlánkirályos vagy rózsaszín flamingós.”

„Közel 60 éves vagyok, a Balaton mellett nőttem fel. Emlékszem, hogy 8 éves koromban is egy szál fürdőnadrágban jártam le a vízre. Ez volt a természetes. Talán 10 évesen lett az első bikinim. Amikor kicsi lányokra bikinifelsőt adnak, az szerintem divatmajomkodás.”

„Én oviban követeltem. 8-10 évesen nem hordtam (nem is volt mit takarni). Lényeg, hogy drága szüleim meghagyták nekem a döntés szabadságát és nagyon jól tették!”

„Még túl pici. Amíg nincs mit takarjon, felesleges. Ráér még bőven. Nekem is kislánykoromban csak alsóm volt, nem is tudom, hány évesen kezdtem el hordani egyberészest. Gyerekként a lényeg úgyis az, hogy mehessenek a medencébe.”

Sok minden szól amellett, hogy egy ovisnak simán elég egy bugyi is
Fotó: Annie Engel / Getty Images Hungary

Több olvasónk szülőként is ezt a hozzáállást tartja a legjobb megoldásnak. Minden gyerek más miatt szeretne vagy éppen nem szeretne felsőt venni, szülőként pedig talán a legjobb, amit tehetünk, ha tiszteletben tartjuk a gyerek igényét.

„Amíg a lányaim nem jelezték, hogy kérik a bikini felsőjét is, addig csak bugyiban fürödtek. Csodaszép barnák voltak. 8 éves koruktól már kérték a felsőt is. És ez így rendben is van.”

„Szerintem nem kell, de a kislányok szeretik utánozni a nagylányokat.”

„Szerintem felesleges, de ha a kislányom azt szeretné, akkor felveheti majd a felsőt is. Annyiból praktikusabb a kétrészes, hogy könnyebb cserélni a vizes alsót.”

És bár voltak olyan hozzászólók is, akik szerint elképzelhetetlen, hogy egy kislány bikinifelső nélkül mutatkozzon a strandon, úgy tűnik, a legtöbben mégis a gyerekre bízzák a döntést. A következő alkalommal megnézzük, hogy mit gondolnak olvasóink arról, vajon rosszabb-e egykeként felnőni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.