Kisgyerekkel strandolsz? Ezeket mindenképp tudnod kell

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Májusban még a rengeteg eső miatt sírtunk, mostanra pedig durván rákapcsolt a nyár. Az iskola bezárt, sok oviban szintén szünet van, és a többség víz mellett próbál túlélni, így nem árt felfrissíteni, hogy mire érdemes figyelni a gyerekeknél, mielőtt kimegyünk a napra.

Az első és legfontosabb, hogy fényvédő használata nélkül ne engedjük ki a gyereket a házból. Ne csak a napra, hanem általában, mert árnyékban is le lehet égni. Lehetőleg 50 faktoros terméket válasszunk, és alaposan kenjük be a gyereket.

A kencék alapvetően két nagy csoportra oszthatók. A kémiai fényvédők felszívódnak, és hatóanyagaik révén átalakítják az UV-sugarakat. A felszívódás miatt kenés után egy kis időre van szükség ahhoz, hogy kifejtsék a védelmet, így ha strandra megyünk, akkor érdemes már otthon bekenni a gyereket. A fizikai fényvédők ezzel szemben látható réteget képeznek a bőrön, és gyakorlatilag azonnal védenek. A bőrt a bennük lévő ásványi anyagok (cink-dioxid vagy titánium-dioxid) segítségével óvják meg a káros hatásoktól, ezek ugyanis visszaverik a napsugarakat.

UV-szűrős ruha, napernyő, strandsátor

Ma már a legtöbb, fürdőruhákat áruló boltban UV-szűrős strandruházat is kapható a gyerekek számára, ami még nagyobb védelmet nyújt a nap ellen, bár ezek alapvetően csak a törzset védik, tehát a végtagokon és az arcon továbbra is szükséges a fényvédő. De mindenesetre kisgyerekek esetében jó választás lehet, és a nagyobbaknál is jól jöhet egy UV-szűrős póló. Arra figyeljünk, hogy ha nincs annyira nagyon meleg, akkor a vízből kijőve a gyereket öltöztessük át, hogy ne a vizes ruhában legyen.

Az UV-szűrős ruházat fizikai védelmet nyújt a káros sugarak ellen
Fotó: davidf / Getty Images Hungary

Nagyon fontos, hogy a legszuperebb napvédő mellett se menjünk a tűző napra 11 és 15 óra között, nehogy napszúrást kapjunk. A krémeket érdemes legalább kétóránként újrakenni, de intenzív fürdőzés vagy izzadás mellett ennél gyakrabban is lehet. Kalapot mindenképp adjunk a gyerekre, mert ez megóvja a fejét a direkt sugárzástól, és nagyobb gyerekeknél ne feledkezzünk meg a napszemüvegről sem. Gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról is, lehetőleg tiszta víz formájában (a cukros lötyiket mindenképp kerüljük, mert attól csak még szomjasabbak lesznek).

Mi a helyzet a kisbabákkal?

Féléves kor alatt kerüljük a fényvédő krémek használatát, helyette az ilyen piciket inkább öltöztessük lenge nyári ruhába, a strandra pedig vigyünk magunkkal UV-szűrős sátrat vagy napernyőt. Hat hónapos kortól már használhatunk fizikai fényvédőt, míg a felszívódó naptejeket általában egyéves kortól javasolják, ám ezeket mindenképpen próbáljuk ki először kicsiben, hogy a gyerek bőre biztos bírja-e.

Ne takarjuk le a babakocsit, mert megreked alatta a levegő
Fotó: splendens / Getty Images Hungary

Ha babakocsival közlekedünk, akkor semmi esetre se takarjuk le teljesen azért, hogy így óvjuk a gyereket a naptól, mert ezzel pont ellenkező hatást érünk el. A levegő ugyanis nem tud szabadon mozogni, így iszonyatos meleg lesz a babakocsiban. Helyette használjunk inkább napernyőt, de a legjobb, ha babakocsival sem megyünk tűző napra a legmelegebb órákban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.