Egészen új megfigyelések szerint az újszülöttek agyának fejlődése ugyanis sok egyéb mellett a fizikai kontaktustól is függ.
Vannak szülők és nevelési irányzatok, akik és amelyek szerint a babákat konstans egyfolytában ölelgetni kell, és vannak, akik szerint kifejezetten hátrányos egyfolytában magunkra cuppantani a csecsemőt. A szülők és a babák fizikai kontaktusra való igénye részben személyiségfüggő is: van, aki sok összebújást igényel, van, aki kevesebbet. Egy friss kutatás szerint mindenesetre érdemes gyakran ölelgetni a babákat, hiszen egyértelműen reagál rá az agyuk.
A kanadai kutatók 125 babát vontak be a vizsgálatba, akik között koraszülöttek és időre születettek is voltak. A koraszülött babák azért kiemelten fontosak ebből a szempontból, mert sokuk életük első heteit koraszülött intenzív osztályon tölti, ahol hagyományosan kevés az ölelgetés. Elképzelhető, hogy mindez agyfejlődésüket is érinti, az újszülöttek agyának fejlődése ugyanis sok egyéb mellett a fizikai kontaktustól is függ.
A szeretgetés jó az agynak
A kutatók azt vizsgálták EEG segítségével, hogyan reagál az egyes babák agya az enyhe fizikai ingerekre (levegőt fújtak a bőrükre és közben mérték az agyhullámaikat), melyik agyterületük milyen mértékben aktiválódik. Az eredmények valójában nem annyira meglepőek: eddig is tudtuk, hogy a babák szeretik a szoptatást meg az ölelgetést és utálják, ha injekciós tűvel szurkálják őket. Azt azonban nem tudtuk, hogy mindez azonnal mérhető is agyi mintázatok képében.
A „szeretgetés”, amelyet a kutatók támogató jellegű érintésekként definiáltak és ide tartozott a bőrkontaktus és a szoptatás is, javította a csecsemők agyi válaszreakcióit – vagyis a szeretgetést követően agyuk jobban reagált másfajta érintéssel kapcsolatos ingerekre is, pl. a levegőfújásra. Ezzel szemben a fájdalmas beavatkozások, mint például injekció, intubálás, épp ellenkező előjelű változást hoztak létre a babák agyában: az ilyenek után kevésbé reagált az agyuk másfajta bőringerekre is.
A kutatók szerint ennek ismerete azért kulcsfontosságú, mert a bőr fizikai ingerlésére adott agyi reakciók ilyen pici korban még jelentősen alakítják az agy fejlődését, reakciókészségét, a későbbi testséma-érzékelést, fájdalomérzékelést, és közvetve az intellektuális fejlődést is.
A géneknek is jó
A fizikai kontaktus, magyarul az ölelgetés szerepe újszülött korban manapság sokat kutatott terület. Nemrég kiderült az is, hogy az ölelgetés epigenetikai változásokat is okoz. Génjeink ugyanis velünk születnek, de nem mindegyik aktív életünk során: a gének a környezeti hatásoknak megfelelően képesek „ki- vagy épp bekapcsolódni”. Ha megverjük vagy elhanyagoljuk a gyereket, az például a stresszkezelésben fontos szerepet játszó gének aktivitását befolyásolja: a verés, elhanyagolás hatására egyes gének aktivitása csökken, ezért a baba érzékenyebb lesz a stresszhatásokra, az pedig egész életében fennmarad, növelve a stresszhez köthető betegségek kockázatát. Így növeli az elhanyagolás, a bántalmazás a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a cukorbetegség esélyét.
Az epigenetikai változások pozitív előjelűek is lehetnek: a sok fizikai kontaktus, ölelgetés, szeretgetés is befolyásolja a génkifejeződést. Bár ennek gyakorlati következményeit még nem tisztázták pontosan, elképzelhető, hogy egyes, az immunrendszerben szerepet játszó gének módosítása révén képes csökkenteni bizonyos betegségekre való hajlamot.
A baba agya még nincs kész
Az élet első néhány hónapja azért is kiemelten fontos, mert az emberi agy ilyenkor még jelentős változásokon megy keresztül: vannak agyterületek, amik születéskor még ki sem fejlődtek, életünk első hónapjaiban alakulnak, és nem mindegy, hogy ezalatt milyen hatásoknak van kitéve a baba. Ha elhanyagolásnak és sok stressznek, akkor az agyában főleg stresszhormonok szabadulnak fel, ha pedig szeretgetésnek, akkor inkább a többek között a bizalom érzéséért felelős oxitocin. A babaagy fejlődése szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen neurokémiai hatások közepette alakul.
A kutatók a következő körben azt fogják vizsgálni, milyen hatással vannak a babák agyi mintázataira a hangok: vagyis mi van akkor, ha épp nem tudjuk felvenni őket, de kedvesen beszélünk hozzájuk? Ez a kutatás még folyamatban van, így eredményekről még nem tudnak beszámolni.
A csecsemő nem is érez fájdalmat?
A hasonló idegtudományi kutatásoknak hála elég messzire jutottunk attól a klasszikus nézettől, hogy az újszülöttek nem látnak és nem is éreznek fájdalmat. Sokáig ugyanis tartotta magát az a nézet, hogy a baba agya nem elég fejlett a fájdalomérzékeléshez, ezért egésezn az 1980-as évekig sok helyen érzéstelenítés nélkül végeztek rajtuk egyes kisebb műtéti beavatkozásokat. A kutatások időközben felfedték, hogy az újszülöttek is éreznek bizony fájdalmat, sőt, egyesek szerint fájdalomküszöbük alacsonyabb a felnőttekénél.
Az elmúlt évtizedekben az is kiderült, hogy nem csak a fájdalmat, hanem sok más fizikai ingert is éreznek a csecsemők, sőt, reagálnak rá és a reakcióiknak hosszú távú következményei vannak. Mind testileg, mind intellektuálisan jobban fejlődnek és egészségesebbek lesznek, ha kevés fájdalmat és elhanyagolást tapasztalnak meg, és sok szeretgetést, ölelgetést kapnak.
Az időre született babákra és a koraszülöttekre is jellemző ez – csakhogy szegény kis koraszülötteknek többnyire kevesebb bőrkontaktus és több fájdalmas orvosi beavatkozás jut, mint egészséges, időre született társaiknak. Szerencsére lassan, de biztosan az orvostudomány is belátja ezt, hazánkban is egyre több helyen alkalmazzák a kengurumódszert a koraszülött-ellátásban is.
