Így viselkedik egy ideális nagyszülő a szülés után

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Valószínűleg csak rögtön a szülés után lehet ilyen, hisztérikussága ellenére is precíz listával előrukkolni.

A Romper szerzője, aki ha akarná sem tagadhatná le, hogy a saját szülése utáni események alapján állította össze a furcsán egzakt listát, meglehetősen sokat követel, bár szerencsére kevés olyan kívánsága van, amit ne teljesítene a legnagyobb örömmel egy frissen nagyszülővé avanzsált szülőpáros.

Annak ellenére, hogy őt még itatni is kellett, mert a szülés után arról is hajlamos volt elfeledkezni a baba betegsége miatt, hogy az emberi szervezetnek szüksége van vízre is. A jó nagyszülők kötelességeinek listája pedig valahogy így néz ki Priscilla szerint.

Láthatási jog

A nagyszülők azonnal fel kell hogy bukkanjanak. Legalábbis, ha megkapták erre az engedélyt, a kissé szigorú anya ugyanis feltételekhez köti a dolgot: jöhetnek tehát a nagyszülők, sőt kell is, hogy jöjjenek, de akkor és csak akkor, ha erre a friss anya is rábólintott.

Gyerekruhát hoznotok jó lesz

Ez persze megint csak olyasmi, amire valószínűleg még soha a történelem folyamán nem kellett külön felbiztatni nagyszülőket, sőt egy idő után inkább a ruhalavina megállítása jelent majd kihívást a szülőknek.

Ki is mossák azokat a ruhákat?

Igen, Priscilla szerint mossák is ki, amit hoztak. Sőt, az se baj összehajtogatják, aztán el is teszik őket.

Mindig hoznak magukkal ételt

Ebben az esetben nem csak az otthoni ízek utáni vágyakozás miatt javasolt az ételhordás, egy friss anyuka ugyanis csak a legritkább esetben képes arra az első hónapok alatt, hogy főzzön is valamit, tehát tulajdonképpen bármi jól jön ilyenkor, ami ehető.

A lányuknak is hoznak ajándékot

Elvégre most szült. Igazi mérföldkő, ráadásul fáj is, tehát a baba mellett az anya is megérdemel azért egyet s mást.

Nem csinálnak úgy, mint akik mindent jobban tudnak

Még akkor sem, ha tényleg mindent jobban tudnak. Vagy tudtak, hisz sok víz lefolyt már azóta a Dunán, hogy utoljára szülők voltak, ráadásul a tudálékos nagyszülők nem csak idegesítőek, de azt is ellehetetlenítik, hogy a lányuk valóban megtanulja, milyen is egy magabiztos anya.

Viszont tanácsot adnak, ha szükség van rá…

Persze csak a tudálékosság kerülendő! Amikor viszont kifejezetten szükség van a tanácsaikra, akkor osszák meg a tudásukat.

A friss mamára vonatkozó kritikus megjegyzésekkel nem árt csínján bánni

Tehát tanácsot – feltéve, ha kérik – ad az ideális nagyszülő, kritizálni viszont nem kritizál az első hónapokban, legalábbis ami a lányuk külsejét vagy az otthonában uralkodó kaotikus állapotokat illeti.

„És te hogy vagy?”

A baba jelenlétében könnyű megfeledkezni a dologról, de azért az anyától sem árt megkérdezni néha, hogy érzi magát.

Tudni kell azt is, mikor kell gyorsan kereket oldani

A jó nagyszülőknek azzal is mindig tisztában kell lennie Priscilla szerint, mikor kell lelépni, és magára hagyni az anyát és a gyereket, hadd fetrengjenek egy kicsit kettesben az ágyban.

Ugyanakkor ha babysitterre van szükség…

Természetesen azt még Priscilla sem várja el a nagyszülőktől, hogy állandóan rendelkezésre álljanak, de azért nagy segítség, ha jelzi a nagyi, hogy ha kell, besegít. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.