A lányos apák egészen mások, mint a fiús apák, igaz? Előbbiek több hajfonatot készítenek és lőfegyvert tartanak készenlétben a későbbi udvarlók elzavarására, míg utóbbiak többet fociznak és istentudja mit szerelnek a garázsban a fiúkkal. Ezek persze előítéletek, ugyanakkor a lányos és fiús apák közötti különbségeket épp most igazolta a tudomány: egy friss kutatás eredményei szerint az apák agya máshogy reagál kislányaikra, mint kisfiaikra.
A lányokkal jobban törődnek
A kutatók megfigyelték az apák viselkedését, de nem álltak meg itt, hanem fMRI-vizsgálattal agyműködésüket is vizsgálták. A kisgyermekes apák jobban figyelnek a gyerekükre akkor, ha az egy lány. A lányok szükségleteivel jobban foglalkoznak, mint a kisfiús apák a kisfiúik szükségleteivel.
A dolog a vizsgált apák viselkedésében is megfigyelhető: a lányoknak többet énekelnek, és többet beszélnek érzelmekről, beleértve a szomorúságot is – talán mert lányok esetében szociálisan elfogadottabb a sírás. A fiús apák többet birkóztak a fiaikkal.
A különbség az apák nyelvhasználatában is tetten érhető volt. A fiús apák gyakrabban használtak a teljesítménnyel kapcsolatos nyelvezetet, amikor a gyerekkel beszéltek (mint: büszke, győzni, első). A lányos apákra az analitikus, elemző nyelvhasználat volt jellemzőbb, mely utóbbi egyébként a jövőbeli tanulási sikerekkel összefüggést mutathat.
Amikor a gyerek sírt és apát akarta, a lányos apák többször reagáltak erre, mint a fiús apák. Természetesen nem direkt: a kutatásban pár éves, pici gyerekeket vizsgáltak, apáik tudattalanul, automatikusan cselekedtek így. Mert máshogy regált az agyuk.
A tanulmány arra nem ad választ, hogy miért van ez így. Lehet, hogy az apák agya genetikailag, veleszületetten, evolúciós okból ilyen – de az is lehet, hogy ennyire hatással vannak ránk a társadalmilag elfogadott nemi szerepek (vagyis az, hogy a síró lányt meg kell vigasztani, a fiúnak meg katonadolog).
Ha örül a lányom, boldog vagyok
A tanulmány során 52 apát kértek meg arra, hogy mindennapjaikban viseljenek egy kisméretű, övre csatolható eszközt. Az eszköz kb. kilencpercenként random bekapcsolódott és felvett 50 másodpercnyi hangot – a kísérleti alanyok hamar megfeledkeztek a kis eszközről és (a kutatók szerint) normálisa, hétköznapian viselkedtek. Éjszaka a gyerekszobában kellett hagyniuk az eszközt, hogy az éjjeli eseményeket is felvehessék. A felvett adatokból rekonstruálták az apa-gyerek interakciók jellegzetességeit.
Az apákat azután fMRI (funkcionális mágneses rezonancia-) vizsgálatnak vetették alá, azaz nézték, hogy különféle feladatok során mely agyterületeik aktiválódnak. A vizsgálat alatt az apáknak fotókat mutogattak: ismeretlen felnőtt, ismeretlen gyerek, és saját gyerekük fotóit vidám, szomorú és semleges arckifejezéssel.
Az apák agyának bizonyos területei sokkal kifejezettebben reagáltak a lányuk vidám arcára, mint a fiukéra: a látott információ feldolgozásáért, a jutalomérzésért, az érzelemszabályozásért és az arckifejezések feldolgozásáért felelős agyterületek aktívabbak voltak, mint a fiúk vidám arca esetén. Meglepő módon az apák agya a fiaik semleges arckifejezésére reagált legaktívabban, a szomorú arcok között nem volt különbség.
A fiúk is hadd sírjanak!
Anyákat nem vizsgáltak a kutatók, pedig érdekes lenne tudni, mit művelnek a fiús és lányos anyák az agyszkennerben. A kutatók azért választották az apák vizsgálatát, mert az apa-gyerek interakcióknak, ezek hatásainak lényegesen kisebb szakirodalma van.
A szakemberek szerint az apai figyelem előnyt jelent, azaz a kisfiúk hátrányos helyzetbe kerülnek azáltal, hogy kevesebbet kapnak belőle. Ha az apák jobban jelen vannak kislányaik életében, jobban figyelnek rájuk, akkor például jobban fejlődik a lányok empátiás készsége, társas készségei, ezekből pedig felnőve profitálnak.
Az apáknak tehát érdemes lenne külön odafigyelniük erre, azaz tetten érni magukat, amikor nem annyira figyelnek vagy csak teljesítményorientáltan figyelnek a fiúkra, és amikor nem akaródzik vigasztalni, érzelmi támaszt nyújtani nekik. Ettől nem lesznek nyámnyilák, épp ellenkezőleg: azok a gyerekek, akik kisgyermekkorban ügyesen megtanulják az érzelemszabályozást, később egészségesebb, sikeresebb és strapabíróbb felnőttekké válnak.
