Ti hogyan ünneplitek az apák napját?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan azt sem tudjuk, mikor van, pedig az apák épp úgy megérdemelnek egy nap fényezést, ahogy az anyák. Mi ezekkel készülünk.

Már nincs sok idő hátra, de még pont fel tudunk készülni: június harmadik vasárnapja, vagyis idén 18-a apák napja. Magyarországon nincs túl nagy hagyománya az ünnepnek, de nem baj, mert segítünk, hogyan tarthatjátok meg, ha akarjátok.

Apák napját, az anyák napjával ellentétben, Magyarországon valamiért nem igazán ünnepelik, amire nehéz jó magyarázatot találni. Megkérdeztem jó néhány ismerősömet, és a legtöbben azt sem tudták, hogy mikor van egyáltalán. Lehet, hogy azért nem tartják, mert „amerikai ünnep”, bár ezzel az érvvel nehéz mit kezdeni, ha mondjuk a Valentin-napra, vagy a Halloween-re gondolunk.

Fotó: Shutterstock

A katolikus egyház is ünnepli, habár nem akkor, amikor a „világi” ünnep van, hanem március 19-én, Szent József napján. Ez mondjuk eléggé érthető a részükről.

Térjünk csak vissza az ünnep eredetéhez! A Wikipédia szerint az első apák napja 1910-ben volt az amerikai Spokane-ben.  A kezdeményező egy Sonora Smart Dodd nevű nő volt, akit öt testvérével együtt a háborús veterán apja egyedül nevelt fel. 

Eredetileg június 5-ét, az apja halálának napját szerette volna apák napjává tenni, de egy kis kommunikációs hiba miatt június 3. vasárnapja lett az. Hivatalosan azonban csak 1972-ben ismerték el az apák napját az USÁ-ban, és világszerte még mindig más és más napokon tartják, de hát ez nekünk már mindegy is, a lényeg, hogy itthon hamarosan eljön a napja.

Na de milyen meglepetéssel kedveskedjenek a szerető gyerekek az apjuknak? Netán szintén szerető feleségek a gyerekük apjának? Szétnéztem némi inspirációért a neten, és csodálatos, hajmeresztő ajánlatokat találtam. Sokan, kézenfekvő megoldásként bedobták az alkoholt, vagy a szeszfogyasztással való vicceskedést – ezt a részünkről semmiképpen sem tartjuk jó ötletnek.

Találtunk olyan oldalt, amely szerint drónra, és egyéb, drága kütyükre vágynak a férfiak apák napján, meg úgy általában mindig. Most akkor álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk arra, hogy mi a szokásos ajándék anyák napján! Szálljunk le egy kicsit a földre, és innen folytassuk az ötletelést!

És volt még könyvajánlat is „hogyan legyünk jobb hapsik” témában, amit szintén nem biztos, hogy bedobnék otthon, nehogy azt gondolja a gyerekeim apja, hogy a jelenlegi formájában nem elég jó. Mert egyébként az.

Fotó: Shutterstock

Végül a gyerekek oldották meg okosan a kérdést: csináljuk ugyanazt, amit anyák napján, csak most apának! Na jó, a virágtól ezúttal eltekinthetünk, de a kitüntetett figyelemnek és szeretetnek biztosan örülni fog apa is.

Bonbon öntés

Ez nálunk Jolly Joker ajándék, egyrészt mert a végeredmény ehető, sőt finom, és a csokit mindenki szereti, másrészt a gyerekek (minden gyerek) imád csokival pepecselni, és új ízeket kitalálni. Ráadásul lehet egy csomóféleképpen dekorálni, csomagolni, címkézni. A házi bonbonöntés nem lehetetlen küldetés, itt írtunk róla, és ugyanebben a cikkben más szuper gasztroajándék-receptek is vannak.

Mini fotóalbum

Ki ne szeretné saját nagyszerűségét fotóalbumban megörökítve viszontlátni?! Nem kell hozzá sok minden, válogass ki pár előnyös fotót apáról, hajtogass leporellóvá egy kreatív (de leginkább natúr színű kraft) kartont, és ragaszd bele a fényképeket. Szedjétek össze a gondolataitokat, hogy miért ő a legszuperebb apa a világon, és miért szeretitek annyira!

Ha megvan, nyomtassátok ki, és ragasszátok bele az albumba, valahogy így. Ha akarjátok, díszíthetitek is, mondjuk farmer anyaggal, vagy színes papírokkal de nem muszáj. Néhány oldalra a gyerekek is rajzolhatnak valami kedveset, vagy írhatnak valami meghatót.

Figyelmességek

Reggelente apa főzi a kávét? Vagy az ő dolga kivinni a szemetet? Biztos meg fog hatódni, ha ezt a feladatot aznap átveszi tőle valaki: kézenfekvő módon, és érettségtől függően a gyerekek. Lehetőség szerint minél látványosabban, hogy tudja, ezt most apák napjára kapja.

Oké, belátjuk, a drón is jó ötlet, végül is azt sem kap mindennap az ember.  

Végül pedig házi felmérésünk következik, szavazzatok!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.