Tényleg csodálatos, hogy 9x1=7?

Olvasási idő kb. 2 perc

Vírusként terjed Facebookon egy videó, ami állítólag csodálatos és megható: de tényleg van bármi értelme?

Vírusként terjed Facebookon egy videó, ami állítólag csodálatos és megható: az alákevert zenéből legalábbis arra következtettünk, meg kéne hatódni rajta. Dióhéjban a sztori, hogy egy tanárnő felírja a táblára a kilences szorzótáblát, de az első sort elrontja és a gyerekek kinevetik. Erre a tanárnő azt mondja: "Az első összeget direkt hibásan írtam fel, mert valami fontosat akartam nektek megtanítani. Azért tettem, hogy megértsétek, hogyan fognak majd veletek bánni az emberek ebben a világban. Amint látjátok, 9 alkalommal helyes összeget írtam be, de közületek senki sem dicsért meg. Ehelyett mindegyikőtök kritizált a hiba miatt. Szeretném, ha megtanulnátok, hogy ebben a világban nem fogják értékelni, amit jól teszel ezerszer, de kritizálnak majd azért, amit egyszer elrontasz."

Tényleg ennyire sötét hely lenne a világ? Természetesen nem! "De ne csüggedjetek. Emelkedjetek a kritika fölé és azok fölé, akik kinevetnek. Legyetek erősek!"

Hát ez tényleg csodálatos. Nyilván tök jól esik egy ilyen üzenet mindenkinek, aki megosztotta, mert (főleg Magyarországon) valóban a kritka az első és kevés a dicséret. Tényleg jobban esne, ha kedvesebbek lennének az emberek, többet mosolyognának és segítenék egymást gáncsoskodás helyett. De abban mi a tanulság, hogy ha valaki már első lépésként elront egy alapvető dolgot, akkor mégis meg kell dicsérni azért, mert nem rontott el még több dolgot? 

Átlátszó, hatásvadász és bosszantóan ostba lett a végeredmény, ami így szerintünk már pont nem üzen semmit. És felmerül persze az is, hogy egy ilyen üzenet nem nevel-e a  legolcsóbb kifogáskeresésre, hogy jaj biztos úr, hát csak most az egyszer vezettem jogosítvány nélkül? Az az alap hogy az ember nem vezet jogosítvány nélkül: miért kene értékelni, hogy valaki csak egyszer csinál ilyet? De biztos megint mi vagyunk túl szőrösszívűek, úgyhogy betettünk egy szavazódobozt is a cikkbe, hogy kifejezhesse, ön mit érez!

UPDATE: Önnek se tűnt fel, hogy a tanárnő vétett még egy nagy hibát a címben jelzetten kívül? És arról aztán ráadásul mélyen hallgatott? Mondhatni, sunyin? Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, ami egyébként tök nyilvánvaló, miszerint 9x5 nem 35, ahogy 9x1 sem 7. Most vagy a videó készítői ennyire bénák vagy olyan rejtett mélységek vannak ebben a kisfilmben, amit akkor sem fogunk megérteni, ha nagyon mélyen magunkba nézünk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.