Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ez egy szép film. Jó történet. Szuper karakterek. De olyan ostobák a dialógusok, annyira fájdalmasan didaktikus a film, hogy sírni tudnék.
A világ lett píszíbb, vagy a művészek, vagy csak ez jövedelmez mostanában? Akárhogy is, a Disney az utóbbi években kifejezetten arra törekszik, hogy olyan történeteket vigyen vászonra, amik világnézetükben minél kiegyensúlyozottabbak.
A legújabb hercegnő, Vaiana annyira megfelel a korszellemnek, hogy eredetileg Moanának hívják, csak egyes európai országokban átnevezték, nehogy valaki összekeverje az azonos nevű, fiatalon elhunyt olasz pornósztárral.
Nem véletlenül küzd persze a Disney. Nézzük csak meg például a Csipkerózsikát, vagy a Hófehérkét: hát egyik sem egy mai nőszerep.. Az idők azonban változtak, és bizony a Disney-hercegnőknek is színesebbeknek, aktívabbaknak, öntudatosabbaknak kell lenniük, hogy olyasfajta példát mutassanak, amikkel a most legifjabb generáció azonosulni tud.
Milyen is egy modern hercegnő? Ajaj!
Ez nem olyan egyszerű, hiszen a Disney íróinak egyszerre kell kielégíteni a gyerekek, a gyerekkel mozizó fiatal és/vagy idősebb szülők, és a nagyszülők elvárásait.
Szóval a királylány legyen önálló, de támaszkodjon a férfira, valósítsa meg az álmát, de keresse az örök szerelmet (és találja is meg), legyen okos, kreatív és érvényesülni tudó, miközben érdekeljék minél jobban az ékszerek és ruhák, és hogy milyen a haja, elvégre ezért Disney hercegnő… A végén pedig hagyja, hogy megmentse egy Disney-herceg, majd elvegye feleségül.
Közben persze azért legyen már egészségesebb a testképe, de nyilván ne legyen elhízott, és persze az se baj, ha az etnikai diverzitás minél inkább meglátszik a filmen. Ennyiféle nézői elvárásnak nyilvánvalóan nem lehet eleget tenni.
Érdekes, hogy a Disney hercegnőtlen meséi képesek izgalmasan hozni a megfelelő nemi-etnikai sokszínűséget (pl. a csodálatos Hős6os, vagy a Lilo és Stitch a csillagkutya), csak a hercegnőkbe törik bele mindig a bicskájuk.
Nem is véletlenül. A hercegnő az elkényeztetett, felsőosztálybeli fehér lány iskolapéldája, aki egy patriarchális társadalomban apja (a király) és leendő férje, (a herceg) között botladozik. Míg a pasik majd Valóban Nagy Dolgokat fognak véghezvinni, ő abban éli ki magát, hogy szelíd, kedves és kecses legyen. Hát, nehéz ezt mai üzenetté formálni.
De hogy lehet ennyire ostoba dialógusokat írni?
A stúdió annyira komolyan vette a dolgot, hogy felbérelt egy szakértői csapatot, akik kultúrantropológiai szemszögből tesztelték a filmet, és tettek javaslatokat akár komolyabb változtatásokra is. A filmen érezhető is, írói és rajzolói nem csak úgy kitaláltak valami „polinézosat” hanem saját, Disney-féle remixét alkották meg a szigetvilág sokszínű kultúrájának és hidelemvilágának.
Nekem a legnagyobb problémám nem is ezekkel a pc-nem pc dolgokkal volt, hanem a dialógusok elképesztő, otromba butaságával.
A történet egyébként gyönyörű. Van egy kis, paradicsomszerű sziget, ahol a főnök szinte mániásan ragaszkodik ahhoz, hogy senki nem hajózhat ki a vízre a korallzátonyon túl. Természetesen saját kislánya, a kiskorában rettenetesen cukira animált Vaiana az, aki a leginkább el szeretne menni onnan, és lételemének gondolja a tengert.
Vaiana nagyanyja ősi történeteket mesél Tefitiről, a világmindenséget megteremtő ősanyáról, aki álomba szenderült, és akitől Maui, a félisten ellopta tőle a szívét. A föld és tűz dühöngő lávaistene azonban szintén a szív után áhítozott, letaszította az égből a sólyom alakjában menekülő Mauit, a szív pedig a tengerbe esett, Maui azóta egy lakatlan szigeten várja a sorsát. Tefiti mélyen alszik egy szigeten, a szíve nélkül pedig egyre inkább elönti a sötétség a szigeteket…
Ez persze csak egy mese… egészen addig, amíg igaznak nem bizonyul. A tettre kész, pezsgő, utolsó hajszáláig energiától duzzadó Vaianára vár a feladat, hogy miután a sötétség az ő szigetüket is elérte és népének egyre kevesebb az ennivalója, hajóra szálljon, megkeresse Mauit és visszavigyék a szívet oda, ahova való: Tefitihez. Miután kikerülte az apja ideig-óráig tartó ellenkezését, Vaiana egy megfelelő méretű hajócska fedélzetére pattan, és nekivág az óceánnak. Most nyilván nem kell sok logika és tapasztalat ahhoz, hogy kitaláljuk, mi következik, elvégre ez egy hercegnős Disney-film, nem egy Anna Karenina: megtalálja, kalandok, finálé, happy end.
Mégis, rég volt, hogy egy családinak szánt animációs mesén ennyire szenvedtem volna, pedig én aztán pro vagyok, a gyerekem mozifüggő, és mindenre, de értsék úgy ahogy mondom, mindenre berángat, Trolloktól a Repcsik 2ig az összes filmet moziban kellett megnéznem. De a Vaiana dialógusai és szinkronja egyszerűen embertelenül rosszak.
Maguk a szinkronszínészek valószínűleg nem rosszak, sőt még azt s megkockáztatom, hogy az eredeti angol szöveg sem lehetett ennyire, ENNYIRE elviselhetetlen,de a magyar végeredmény valami förtelmes. A színészek nem tudtak mit kezdeni a borzalmas dialógusokkal, és zilálnak, jelentőségteljesen elhallgatnak, mindent háromszor hangsúlyoznak, mintha az egész egy szinkron paródiája lenne. Ez pedig a dialógusok átélhetetlensége miatt van.
Biztos vagyok amúgy benne, hogy mindez az egész Disney-hozzállásból fakad. Eleve ott van az a fajta mentalitás, hogy mindent, de mindent a szereplők szájába adnak, hogy nem párbeszédeket folytatnak, hanem ilyen furcsa reflektálatlan önanalízisként kimondják, mit kimondják, kinyilatkoztatják a legbelsőbb vágyaikat, következtetéseiket, a levont tanulságot, egyszóval minden olyasmit, amit soha nem mond ki ember élő beszédben
Szeretném ennél többre vinni! De hát te erre születtél! Csak legyél aki igazán, a szíved mélyén vagy! Látod, nem sikerült volna, ha nem vállalod fel az igazi éned! – és még sorolhatnám.
De tartok tőle, hogy a Vaiana felé táplált nagy nemzetközi elvárások izgalma, és az az igény, hogy mindenkinek megfeleljenek, csak még inkább megerősítette az írók alapbeállítottságát. A végeredmény egy olyan, színessége ellenére is halvány mozi lett, aminek néhány felhőtlen pillanatát egy-két olyan helyzetkomikum okozza, ami aztán senki számára nem lehet sértő - pl egy kakas beleesik a vízbe- szinte látom, ahogy az írószobában azon töprengenek, van-e olyan kisebbség, népcsoport, identitás, aki ezen megsértődhet, és megkönnyebbülten dőlnek hátra, amikor kiderül, hogy nem.
És az összes olyan helyet, amit még ki kell tölteni, és ahol valamit mondani kell, kb ilyen oravecznóra-coelho-
És mindezt úgy, hogy a film alapjai zseniálisak! Elképesztő a látvány, gyönyörűséges és megindító. Nagyon jók a karakterek. Egy barna bőrű lány, akinek nincs szüksége fiúra, hogy megoldjon egy problémát. Egy sidekick és mentor elegyeként funkcionáló félisten, aki maga Dwayne Johnson - még a szemöldök is stimmel.
És a végén olyan befejezés, ami, ha nincs alatta ének, és nem vonja le a tanulságot a felkorbácsolt érzelmi csúcs KELLŐS KÖZEPÉN Vaiana, olyan szinten felkavart volna, hogy valószínűleg üvöltve bőgök. Így csak ültem, és rettenetesen csalódott és mérges voltam.
Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy a Disney jó irányba halad a princess-ráncfelvarrással, és még csak azt se tudom mondani, hogy NE nézzék meg a Vaianát, mert igenis tegyék meg, rengeteg jó dolog van benne, és sanszosan a didakszisra kevésbé ugró gyerekek nagyon fogják élvezni. De a jó ízlésű, jó filmekhez szokott felnőttebb nézőt felbosszantja majd, mennyi lehetőséget hagytak ki és rontottak el ebben a moziban.
