Ön szerint jó ötlet a gyerekmentes zóna a repülőkön?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három- és tízezer forint közti összegért néhány légitársaságnál már foglalhatunk gyerekmentes helyet is. Ön fizetne ezért?

A fapadosok korában már hozzászoktunk, hogy nem csak megvesszük a repülőjegyet, hanem összelegózzuk, mit szeretnénk. A fizetős bőrönd, az elsőbbségi beszállás, a választott ülőhely (pláne nagyobb lábtérrel!) mind fizetős extra, és persze nem is olcsó, így aztán előfordul, hogy néha drágábban jön ki a fapados út, mintha egy nem „büdzsé” járatra vettünk volna jegyet.

Pár évvel ezelőtt bejött még egy extra szolgáltatás: a gyerekmentes övezet. Ez egyelőre nem érhető el az összes járaton, de az eddigi tapasztalatok alapján igény az nagyon is van rá. Először az Air Asia, Malaysia Airlines és a szingapúri Scoot Airlines vezette be a „child-free, vagy csendes zónákat”, illetve pár napja újabb társaság csatlakozott közéjük, az indiai IndiGo. 

Gyerekmentes sorok, szélesebb székek 

  • A fapados szingapúri Scoot Airlines járatain összesen 41 férőhelyet foglal magában a „gyerekmentes zóna”, amit 14 dollárért (körülbelül 4 ezer forintért) bármilyen 12 év feletti személy lefoglalhat, aki nem akar gyerekzsivajban utazni, vagy szeretné elkerülni, hogy egy gyerek a széktámláját rugdossa az út alatt. Bónusz, hogy ezért az árért cserébe, nem csak a gyerekeket iktatják ki, de szélesebb ülést is kínálnak, nagy lábtérrel.
  • Az Air Asia X-nél kicsit más a helyzet, ott ugyanis a gyerekmentes zónában is különböző árkategóriájú helyjegyek vannak, 13-35 amerikai dollár között mozog az áruk (3700-10000 forint), itt külön fizetni kell az extra lábhelyért.
  • A Malaysia Airlines már négy éve diszkriminálja a gyerekeket, az A380-as repülőgépeinek felső fedélzetéről tiltotta ki a 12 év alattiakat, plusz a 747-es gépeinél az első osztályon, csecsemővel itt nem lehet utaztatni. 

 Az IndiGo csendes zónái semmiben sem térne el a megszokott előírástól: 12 éves kor alatt nem utazhat gyerek ezekben a sorokban. A 40 célállomásra repülő társaság így nyilatkozott a döntésről: „Szem előtt tartjuk minden utas kényelmét, így az 1-4-es sorok, illetve a 11-14 sorok, csendes övezetnek számítanak.

Ezek a helyek, 6-20 amerikai dollárba kerülnek (1700-5600 forint), és ahogyan az már megszokott a legtöbb ilyesmi szolgáltatást kínáló légitársaságnál is. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra, a vészkijáratoknál úgysem ülhetne gyerek. 

Ahogyan az ilyen híreknél lenni szokott, azonnal hatalmas vita alakult ki, és meglepő módon rengeteg családos is van a gyerekmentes zóna mellett érvelők között.

"Én is gyűlölöm, ha egy gyerek folyamatosan visít a fedélzeten, főleg, ha ez egy 10 órás repülőút. Én fel sem mernék ülni a gépre, ha nem tudnám, hogy a gyerek tud viselkedni a fedélzeten.” - írja egy anyuka.

Nyilván volt, aki viszont ellene foglalt állást, és egyből a gyerekek és gyerekesek jogairól kezdett beszélni. Ami viszont biztos, az Expedia egy friss felmérése szerint, a kérdezettek 41 százaléka szerint az idegesítő gyerekek és a szüleik a legrosszabb repülő-etikett megszegők, illetve 49 százalékuk röhögve pengetne ki plusz pénzt egy kis csendért és nyugalomért a fedélzeten. 

És most ön jön, szavazzon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.